Útközben élni – Barangolás Dél-Amerikában Merényi Mónikával

Women around the world – Interjúsorozat (1. rész)

Első interjú alanyom Merényi Mónika, akinek gyönyörű könyvébe egy karácsony előtti bóklászás során szerettünk bele. Azonnal. Mindketten. Beszippantott minket a hangulata, így alig vártuk, hogy a fa alatt ücsörögve szenteste átlapozgathassuk és álmodozzunk. Aztán, talán nem is volt meglepő, hogy a könyvhöz méltón milyen különleges és színes egyéniség a szerző is maga.

A könyvedet lapozgatva két dolog lesz egyből szembeötlő: az egyik, hogy rengeteg színes, meseszép kép van benne, a másik, hogy a könyv elején Tőled származó pozitív, inspiráló, lélekemelő idézetek szerepelnek. Látható, hogy valami mély, belső út eredménye ez a meseszép könyv. De ki és milyen volt az a nő, aki nekivágott egy ekkora útnak?

0_(46)Amikor eldöntöttem, hogy megcsinálom ezt az utat, még csak annyit éreztem, hogy mennem kell, hogy arra van a következő lépés, ezt szeretném megélni. Nyitott voltam és bíztam magamban, tudtam, hogy úgyis úgy alakul minden, ahogy nekem a legjobb. 

Öt és fél hónapot ölelt fel az oda- és visszajegyem közötti idő, ezalatt szerettem volna bejárni nyolc országot, megismerni a tájait, látni hol és hogyan élnek az ottaniak. Aztán hamar kiderült, hogy ez egy jelentős belső utazás is lesz, lehetőséget kapva úgy összekapcsolódni önmagammal, megtalálni a kérdéseimre a válaszokat és a világban magamat, ahogyan itthon nem volt módom.

Szerettem és fontosak voltak azok, akikkel, amikről itthon szólt az életem, mégis távolságra, új benyomásokra vágytam, egy korábbiaktól eltérő utazásra, egyedül megtapasztalva mindazt, amiről Dél-Amerika szól.

Miért éppen Dél-Amerikát választottad úticélodnak és mi alapján állítottad össze a menetrendedet?

 Sokat tanultam, hallottam Dél-Amerikáról, beszélek spanyolul és ott még nem jártam. 

0_(30)Középiskolában kezdtem spanyolul tanulni, és azóta hosszabb-rövidebb időszakokra az életem részévé vált a spanyol nyelv és kultúrkör. Az évek során megismertem dél-amerikai embereket is, akik a barátaim lettek. Amikor 2014 nyarán arra jutottam, hogy a következő telet a nagyvilágot járva töltöm, szinte egyértelmű volt, hogy erre a földrészre fogok utazni.

Először egy „Dél-Amerika hátizsákosoknak” útikönyvben (The Rough Guide to South America on a Budget) és az interneten látott-olvasott-ajánlott helyek alapján írtam össze azokat a tájakat, városokat, amelyeket érdekesnek találtam, majd egy térképre felrajzoltam, hogy mi-merre található. Ami nagyon „kilógott” egy logikusnak tűnő útvonalról, vagyis túl nagy kerülőt jelentett volna, azt az úticélt lehúztam a listáról. Aztán kiszámoltam fél évre bontva mi férhet reálisan bele ebbe az utazásba anyagilag és bejárható távolság szempontjából is. Így alakult ki egy -ideális esetben- teljesíthető látnivaló lista, ami azért előfordult, hogy az úton minimálisan módosult, aszerint hogy hol maradtam szívesen, még miről hallottam a helyiektől hogy kihagyhatatlan és mi volt az, ami nem marasztalt.

Összesen mennyi ideig tervezgetted az utat, vagy mennyire volt spontán dolog? Szerinted mi a legfontosabb, ami egy ekkora hangvételű úthoz mindenképp szükséges?

2014 augusztusában egy beszélgetés hatására találtam ki egyik óráról a másikra, hogy egy ilyen utazás az, amire most szükségem van. Aztán jó pár hosszú estét a lehetőségek feltérképezésével és az útvonal tervezésével töltöttem. Ezután már “csak” a repülőjegyet kellett megvennem és az oltásokat elintéznem, valamint a családdal, barátokkal elfogadtatni, hogy ez nekem „jó lesz”, és ne féltsenek.

Egy ilyen utat magunknak előkészíteni, majd egyedül végigcsinálni sokszor inkább expedíciónak éreztem, mint szimpla utazásnak. Egy listával – a helyekről, amiket szerettem volna látni – indultam neki, ezen kívül mindent helyben szerveztem és döntöttem el.

Szerintem a hit és bizalom önmagunkban, a megérzéseinkben és a sorsban, ami a legfontosabb egy ilyen út során. Enélkül elég hamar visszakoztam volna már itthon is – hiszen sokan őrültségnek tartották az utamat. Az úton is sok helyzet adódik, ahol jó, ha ezek a jellemvonások megvannak bennünk. Természetesen a nyelvismeret is segített a magabiztos fellépésben és abban, hogy bizalommal kezeljenek, mint más kultúrából érkezőt.         

Ezen túl mindenképpen sokat jelentett és megerősített azoknak a szeretete és támogatása, akiket szeretek, akik „végigutazták” velem ezt a fél évet, akikkel kapcsolatot tartva nem éreztem elhagyatva magam a világ másik felén sem.

Mesélted, hogy egyébként sem idegen számodra az utazgatás, számos országban éltél már, gyakorlatilag folyamatos nyüzsgésben vagy.

0_(8)Igen, szerencsémre már gyerekkoromban sokat utaztunk a családommal, ez nagyban meghatározta az értékrendemet, a mentalitásomat, és kialakította a sosem múló kíváncsiságomat és nyitottságomat a világra. Miután hamar kinyílt előttem a világ, korán láthattam mennyi csoda van benne, így később is nagy igényem volt felfedezni, megismerni a mindennapi környezetemen túli helyeket, életeket is. Nemcsak utazni, de külföldön élni is szerettem, a Spanyol-, Német- és Írországban töltött éveim mind fontos fejezetek voltak az életemben. Néhány éve pedig nyaranta egy csodálatos helyen, egy kis földi Paradicsomban töltök sok időt (Bovec, Szlovénia), ami után könnyebb városban (Budapest) tölteni az év többi részét.

Nekem így természetes élni. Sokat megélve a világból, követve azt, amit érzek és amihez eddig mindig megkaptam a támogatást. Az utazások engem minden esetben feltöltenek, barátságokkal, élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítanak, megélem a határtalanság szabadságot, másképp érkezem haza onnan.

Valóban nagyon színes a paletta. Kanyarodjunk vissza kicsit Dél-Amerikába. 5 és fél hónapig voltál távol. Egyedül, nőként utazni mennyire volt ez nehéz, vagy félelmetes? Ért bármilyen negatív élmény az út során?

Olyan országokban, mint pl.Argentína, ahol sok európai bevándorló leszármazottjai élnek, nem annyira különleges egy kék szemű, európai külsejű lány. Ráadásul rengetegen utaznak Dél-Amerikába a világ minden részéről. Ám vannak olyan országok, ahol nagyon megnézik a helyiektől eltérő külsejű embert; Ecuadorban és Kolumbiában például úgy általában is jobban szemügyre veszik a nőket, a tőlük eltérő kinézetűeket különösen.

0_(35)Ez volt az első ilyen hosszú és távoli utam egyedül, így a család és barátok sokat aggódtak értem. Ezért annyit megtettem elővigyázatosságból, hogy befestettem sötétbarnára a hajamat. Ennek kint már örültem, így kevésbé voltam feltűnő a helyiek között. Ezentúl éjjelente nem csavarogtam egyedül az utcákon és a szórakozóhelyeken és nappal sem a balhésabb helyeken mászkáltam. Az első hónapban stoppoltam párszor, de egy-két kéretlen ajánlat és hajnali megérkezés ismeretlen településekre után inkább máshogy próbáltam spórolni.

Én biztonságban éreztem magam végig az úton, udvariasan kezeltek szinte mindenhol. Szerencsére se az út előtt, se útközben nem volt bennem félelem. Ha féltem volna, valószínűleg el sem indulok. Sok mindent bevállalok, de tudom a határaimat és ez belül volt. Magamra számíthattam csak és az egész út kimenetele, milyensége kizárólag az én felelősségem volt.

Egy ilyen úton semmi sem természetes, nekem kellett mindent, minden nap előteremtenem. Ugyanakkor egyedül úton lenni nagy szabadságot is jelent. Lényeges, hogy készen álljunk önmagunk társaságára, szembenézni mindennel, ami bennünk van. Egyébiránt, még ha egyedül is utazik az ember, akkor van csak magában, ha valóban egyedül szeretne lenni. Az utazások alatt, a szállásokon, a túrákon vagy bárhol, rengeteg utazó és helyi van, akivel összeismerkedhet az ember.

Ha meg kellene nevezned egy országot, vagy helyszínt, ami legnagyobb hatással volt Rád az úton, melyik volt az?

Országként Kolumbia rezonált velem a legjobban, ugyanakkor minden országban láttam meseszép helyeket, amikért hálás vagyok, hogy megismerhettem.


0_(5)Ha egy várost lehetne csak megnézni egész Dél-Amerikában, akkor Cartagena-t javasolnám. Számomra talán ez volt a legszebb és legszínesebb város, amelynek a hangulata jellemző Dél-Amerikára. Az óváros színessége, zenéje, ritmusa, a helyi emberek nyitottsága, az erkélyes, nagy belső teraszos színes házak mind azt sugározzák, hogy mennyire tele van élettel ez a Karib-tenger partján épült kikötőváros.

Az út alatt néhány hely építészete nagyon tetszett, mégis inkább a dél-amerikai tájak, az állat- és növényvilág volt az, ami lenyűgözött.

A sok csodálatos természeti hely közül, amiket láttam, számomra az Iguazú vízesés (Brazília-Argentína határán) volt az, amivel nem tudtam betelni. 275 vízesés zuhan alá olykor 80 méter magasról is; felemelő látvány és erőt sugárzó!

Valóban meseszép tájakon jártál. Ha az adottságokon túl az emberekre gondolsz, mi tetszett az ottaniak életvitelében, viselkedésében a legjobban?

0_(19)bbször jártam a világban sokkal szegényebb emberek, körülmények között, mint amiben én élek és sokat tanultam tőlük. Hogy kevésért is mennyire hálásak, kevéssel is boldogok tudnak lenni. Hogy mennyire a család az első és az emberi kapcsolatok, a közösen eltöltött idő. Az élet nehézségeit sopánkodás helyett inkább elfogadják, vagy ha lehet, megoldják.

Nagyon szeretem az állatokat, így nagyon tetszett és megérintett mennyire közvetlen és harmonikus az itteniek viszonya az állatokhoz. Rengeteg kutyát láttam az utcákon élni Dél-Amerikában, ők a helyiek életének elfogadott, szeretett és megszokott szereplői.

Ami nagyon tetszett még a dél-amerikai emberekkel kapcsolatban, az az, hogy tele vannak élettel, és emellett nyugodt természetűek, kiegyensúlyozottak. Tanulságos volt látni, ahogyan a dél-amerikai nők a legnagyobb természetességgel vállalják fel magukat, mindegy hogy néznek ki, nem szégyenkeznek, attól még Nők és ezt is sugározzák ki.

A beszélgetésünk alatt egyértelművé vált számomra, hogy nagyon mély és intenzív önismereti utat is jártál be. Úgy érzed, hogy kerek egész lett ez az út és megkaptál tőle mindent, amit vártál? Egyáltalán voltak elvárásaid?

 Elvárásaim nem voltak, csak szerettem volna felfedezni egy másik kontinenst és kicsit nagyobb ”rendet tenni” itt belül. Ennél azonban sokkal többet kaptam ezen az úton. Megadtam magamnak azt az időt és figyelmet, szeretetet, amit itthon nem mindig sikerült. Ezalatt akaratlanul is „újranéztem” mindent, ami számított, ami formált.

0_(17)Feldolgoztam azokat a dolgokat is, amik a lelkem legmélyén voltak és így letisztultak az érzéseim, gondolataim. Békére leltem magamban, elfogytak a kérdéseim, egyszerűen elégedett vagyok azzal, ami van, és örömmel teszem a dolgom. Elfogadom és jobban értékelem az életem, jobban kapcsolódom mindenhez, valóságában látom a dolgokat, nem úgy, ahogyan korábban én akartam, hogy legyenek. Valahogy mégis sokkal egyszerűbb és sokkal szebb így.

Szerintem mindenki számára hasznos lehet egy ilyen utazás – főleg egyedül – , ahol más perspektívából lehet látni az életünket, a komfortzónán kívül, teljességében megélni az életet, látni mi fontos igazán és megismerni önmagunkat azon a kis szeleten túl is, amiben rutinszerűen élünk fix körülményekkel és szereplőkkel.

Tényleg irigylésre méltó ez a fajta balansz. Honnan jött az ötlet, hogy könyv formájában is megjelenteted az utazásod? Egyébként milyen érzés, hogy tudod, mások otthon lapozgatják a könyvedet és általad inspirálódnak, vagy épp vágyakozva nézegetik a képeidet?

Először magamnak írtam csak le a gondolataimat. Mindenki átélhette már milyen felszabadító érzés, amikor valamilyen gondolat, érzés megérik és esszenciaként megfogalmazódik bennünk. Emellett jó érzés volt átválogatni a képeket és megosztani belőlük párat rövid élménybeszámolók keretében. Aztán egyre több barátom javasolta, hogy osszam meg a tapasztalataimat szélesebb körben is. Sokáig nem gondolkoztam ebben, aztán mégis, ahogy kerekedett, tisztult bennem is az egész élmény, azt kezdtem érezni, hogy talán tényleg érdemes lenne megmutatni másoknak is merre jártam és mit éltem meg az út alatt.

0_(1)Ahogy elkészültem a kivonattal, megmutattam néhány számomra fontos embernek és olyan lelkesítő és elismerő visszajelzéseket és támogatást kaptam, hogy már nem volt kérdés megjelenjen-e a könyv. Így született meg: az „Útközben élni – Dél-Amerika”.

Tavaly december közepén került a könyv a boltokba, s azóta számos zavarba ejtően kedves, elismerő és felemelő visszajelzést kaptam, amelyeknek nagyon örülök. Nagyon jó érzés, ha más inspirációt, bátorságot tud meríteni a soraimból, képeimből, hogy nekivágjon terveinek, utazzon, vagy csak megérintve néhány gondolattól, másképp nézze a világot maga körül és merjen kapcsolódni önmagával, merjen önmaga lenni.

Minden mondatodból süt a hazatérés öröme is. Egy ilyen kerek út után tervezel-e hosszabb utazást a közeljövőben? 

Egyszer remélem lesz módom eljutni néhány hónapra Délkelet-Ázsiába. Szeretném bejárni elsősorban Indokínát, azon belül is Thaiföld – Kambodzsa – Vietnam – Laosz vidékét mindenképp.

Most azonban úgy érzem, hogy egy időre eleget utaztam, és láttam, amit szerettem volna. Élvezem az itthoni életem, rendben van minden, ahogy éppen van. Azzal együtt, hogy sosem lehet tudni holnap mi érint meg, és merre visz majd az életem.

Nincsenek határok, ha hagyjuk, hogy ott legyünk, ahol a szívünk van és ahol szeretnek.

Ezúton is köszönjük Móninak a lehetőséget. Ha az utazásáról szeretnétek még több történetet és bámulatos fotót látni, látogassatok el a weboldalára: www.monwanphoto.com. Ha szeretnéd megnyerni az Útközben élni – Dél-Amerika c. könyvet, akkor katt a Vombat facebook oldalára és oszd meg az interjút!

Nézd meg a legfrisebb videónkat:
fb
Hortobágyi Rántott Vombat

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, ahol még több fotót és videót találsz a nagy utazásról.

Blog naptár

July 2017
M T W T F S S
« Jun    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  
Új -Zélandi kalandok
























.





Szereplők

O.: A lány, aki hátra hagyva régi életét új utakra lépett, hogy megnézze, ízlik-e neki a hortobágyi rántott vombat.

Á.: A hedonista útitárs.

NZ.: Új-Zéland

HK.: Hongkong

A kezdetek kezdetét pedig itt találod: