Mit csinálnak a nomádok?

Ha régen nekem valaki azt mondta volna, hogy egyszer boldogan és főleg büszkén azt hajtogatom majd, hogy én nomád vagyok, biztos kérek abból, amit szed. De mára nagyot fordult a világ és az egykoron irodában kiskosztümben feszítő énem ma boldogan slattyog flip-flop-ban és hetekig képes fehérnemű helyett mindenhová fürdőruhába menni (már persze nem télen).

StephiWald-Photography-Panama-City 500

A Selina Road Trip első napja, Panama City

Jó, tény és való, azt hiszem sosem voltam százas. Egy barátom szerint én mindig is a kissé őrült lány voltam. Nem tudom. Szerintem a világmegváltó dolgokhoz nem szabad normálisnak lenni. Persze nem tudom, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás: én voltam mindig is elfajzott, csak elnyomtam, mert szerettem volna beilleni a társadalmi képbe, vagy mostanra jött annyi lehetőség az életembe, ami formálta a személyiségem.

Valahogy 8-9 éve lehetett, hogy megismertem a világ másik felét, a bakancsos, hátizsákos utazókat. Akkor nagyon haragudtam rájuk, felelőtlennek és önzőnek tartottam őket. Egyedül utazni szerintem baromság. Vélhetően csak nagyon-nagyon irigy voltam. Aztán kaptam egy sallert és beálltam én is a hátizsákosok közé. És bár azt nem mondom, hogy képes lennék fulltime így élni, időrőlidőre egyszerűen kell. De nem is a hátizsák meg a bakancs (amit továbbra sem érzek magaménak) az, ami annyira hiányzik nekem, hanem az a szabadság, amit ez az életforma ad.

SAQK8659

Ezek a meseszép képek mind Stephi munkái

Most 3 hétig ismét volt lehetőségem kicsit belecsöppenni ebbe az életbe és 12 nomád társammal együtt utazgatni. És ha azt gondolnád, ez mind valami elvarázsolt leszőrösödött csodabogár, akkor el kell, hogy áruljam, közel sem. Elmesélem Neked, kik is az én (digitális nomád) törzsem.

Volt köztünk két hivatásos fotós: az egyik Stephani Németországból, akinek a férje üzleti tanácsadó az egyik Big4-nál és most épp Miami-ban élnek. Amíg nem így volt, addig amikor csak hűvösre fordult az idő, Stephi elindult 20 fok fölé (erről is szól a blogja: 20plusdegrees). Egyébként divatfotózásból és utazási cikkekből él és elképesztően tehetséges lány. A másik Noel Alva, a nomád fotós, aki viszont tényleg halál elvarázsolt figura Los Angeles-ből, equador-i felmenőkkel. No Ő már 6,5 éve csak járja a világot és fotózza mindazt a szépséget, ami körülveszi. Ezt a videót mindenképp nézd meg, elképesztő!!!

IMG_1051

Próbálok dolgozni Noel mellett…nem ment :P

Két Insta influenszer is jött velünk, Agus, az argentin modell lány, aki maga volt az élet: mindig mindenben benne van, elképesztően sportos és nyitott lány. Én egyszerűen imádtam, pedig azt gondoltam volna, hogy kevés kapcsolódásom lesz egy 22 éves insta-sztárral..no, ennyit az előítéletekről. Az egyik legcsodásabb személy volt az úton!

StephiWald-Photography-Vida-Stephi-Wald- 46

Agus-szal

Laura pedig a vérbeli nomád lány, aki ezt is tanítja, mentorálja követőinek. Ő egyébként fantasztikusan jó videókat készít, ebből él zömében. Blogja ahhoz ad tippeket, hogyan legyél Te is helyfüggetlen és szabad.

Aztán akadt köztünk hivatásos utazó, például Maria, a görög lány, aki már lassan 6 nyelven beszél (ha az ‘Egészségedre!’ hibátlan kiejtését betudjuk egy fél magyar nyelvtudással). Ő traveljournalist-ként aposztrofálja magát. Részben azzal foglalkozik, amivel én, social media felületeket kezel és emelett szponzor utakra jár és azokról tudósít. Elképesztő izgalmas karakter!

Volt velünk két coach-mentor is: az egyik Dan, a mexikói srác, aki amellett, hogy főállásban mérnök, mellette mindfullness coach és a méltán népszerű headspace nevű app-et fordítja épp a latin piacra. Vele sokat meditáltunk, gyakoroltuk a tudatos gondolkodást és az elménk kordában tartását. Nagyon jókat és mélyeket beszélgettem vele. Itt tudjátok követni: e_spacio. A másik coach Viviana, a perui lány volt. Na Ő nem százas, az tuti! Totál kattant lány, de én még ennyi életigenlést emberben nem láttam soha. Ha őrültködés, akkor Vivi mindig ott volt. Az utunkról ő jött el legelőször, mert már a Nomad Cruise-on van. Online is tart coachingot, angolul és spanyolul, így ha life vagy holisztikus coach-ot keresnétek, szeretettel ajánlom Őt!

KBKU0828

Maria, José, Yifat, Gosia és én

A biznisz világából érkezett Gosia, a lengyel lány, aki talán az egyetlen (még) nem nomád volt köztünk: ő izraeli cégeknek segít betelepülni Lengyelországba és mivel a Selina izraeli gyökerekkel bír, így ő nagyon sokat tud segíteni majd a lengyel terjeszkedésben. A másik komolyabb üzleti szakemberünk José, a portugál apuka volt, aki digitális marketing szakértő és az első európai Selina megnyitásában is segédkezett. Egyébként van egy elképesztő expedíciója, gleccsereket kutat időnként a UNESCO támogatásával, van két gyönyörűséges kisfia és na, hát Ő is mindig mindenben benne volt!

Yifat, az izraeli lány belsőépítész és neki külön csemege volt ez az út, mivel az az álma, hogy majd az Izraelben nyíló Selina-kat Ő dizájnolja meg. A Selina-ban az a jó, hogy ha egyszer bekerülsz, bármelyikhez mehetsz dolgozni, nem vagy országhoz vagy helyhez kötve. Talán ezért is imádják annyira a munkavállalók, és ezért is működik úgy, mint egy nagy család! Yifat-nak elképesztő szeme van a részletekhez és egy végtelenül cuki és vicces csaj. Szóval, ha szeretnétek szépet látni, mindenképp kövessétek a profilját: Yifatbibi.

RUNL6527

Yifat és én

És végül Jason, az amerikai nomád ‘hospitality consultant’, aki bár megjárta a ranglétra legtetejét és 30 éves kora előtt már a Mariott szállodalánc felsővezetői körében volt tanácsadó, 2 éve kilépett és nomád tanácsadóként segédkezik szállodák nyitásánál. Hihetetlen sikeres és szabad így is, és egyszerűen imádja az életmódját. Folyamatosan úton van és ha épp valahol segédkezik, akkor abban a szállodában lakik, ha meg két projekt közt van, akkor úgy spórol, hogy olcsóbb régiókban utazgat.

KXUW4055

Oh, és persze meg kell, hogy említsem Marcela-t, aki a szervezőnk volt: ő a Selina kolumbiai munkatársa, de mivel totálisan helyfüggetlen dolgozik, így néha Mongóliából jelentkezett be az előkészületek során, néha Panamából, most épp ötletem sincs, merre jár…követhetetlen.

Nos, Ők voltak az én kis Selina-családom 17 napig. Ma sem akarom elhinni, hogy 0-24-es összezártság mellett, ennyi féle ember ilyen sokféle háttérrel és egyetlen apróbb kis konfliktus nélkül megúsztuk. Összekovácsolódtunk: tartottuk a vállunk, ha valaki sírt, öleltünk, ha már nagyon vágytunk rá, beszélgettünk és elmondtuk kik is vagyunk – bár az utazásban az a szép, hogy ez mit sem számít. Amikor úton vagy, senkit nem érdekelnek a múltbéli hibáid, a sebek, amiket Te okoztál, vagy te kaptál, az iskoláid, a karriered. Csak az számít, hogy milyen ember vagy. Ott és akkor, abban a pillanatban.

StephiWald-Photography-LaFortuna-Stephi-Wald- 174

Én 12 csodás embert ismerhettem meg, és most mind, egytől egyig nagyon hiányoznak nekem! De a jó hír az, hogy ha utazol, nincs ‘Good bye’, csak ‘See you soon’!

Te mikor csináltál valamit életedben először legutóbb?

Costa Rica II.

A Selina Road Trip alatt folyamatosan rácsodálkozom arra, hogy szinten minden napra esik valami új. Tényleg szinte minden nap kipróbálhattam valami újat, amit még sosem csináltam az életemben és ez messze erős kiugrálás volt a komfortzónámból.

46881014_980768658788049_8391635071475384320_n

Így például kipróbálhattam végre a SUP-ozást, ráadásul óceánban, ami nagyon nagy élmény volt (ezt még Panamában, Bocas del Toro-ban). Aztán voltam raftingolni (ezt mondjuk már másodjára tettem, de még sosem Costa Rica-ban) és kipróbálhattam a zipline-ozást is, ami egy életreszóló élmény volt, de tényleg.

46518715_284695368818755_2974239112740995072_n

Aztán nekem újdonság az is, ha emeletes ágyas dorm-okban kell aludni, mert nem igazán ez a mód, ahogy utazni szoktam. De izgalmasak a recycling workshop-ok és a mai szemétszedés az óceánparton is valami teljesen új dolog volt.

Nem tartottam még workshopot 14 ország résztvevőinek, főleg nem angolul és nem is prezentáltam még Magyarországról. Lehet, hogy másnak ezek mindennapos dolgok, de nekem sok pici apró lépés, hogy megismerjem magam, a határaimat és új tapasztalatokat szerezzek.

46521560_503901850123072_3725515659740708864_n

Costa Rica mindenesetre ideális hely arra, hogy az ember számtalan újdonságot kipróbáljon, ez a road trip pedig tökéletes volt arra, hogy mindezeket megtegyem, mert egy fantasztikusan támogató közösségben vagyok. És nem csak én, mindannyian. A 2 hét alatt szinte mindannyian kerültünk mélypontra, láttam férfi útitársaimat sírni éppúgy, mint a lányokat. Mindenki küzd valami démonnal, mindannyiunknak vannak vágyai és bármennyire is különböző helyről és háttérrel érkeztünk ide, valahogy mind ugyanarra vágyunk: boldognak lenni.

46521404_573968769711587_7799544817217699840_n (1)

Köszönöm ennek a fantasztikus társaságnak, hogy merőben hozzájárultak (és hozzájárulnak) ennek az útnak a sikeréhez. Pura Vida!

A nagy kaland még folytatódik, hamarosan jövök beszámolóval a szörfparadicsomokból – Tamarindo-ból és Santa Teresa-ból, ill. Jaco-ból -, aztán elmesélem, milyen volt a beach cleaning Manuel Antoino-ban és milyen az ország egyik legszebb nemzeti parkja (ahová csütörtökön megyünk). Élőben mindezekről az Instán!

(Fotó: Stephi Wald)

Ahol az élet csak olyan egyszerűen tökéletes

Pura Vida – Costa Rica I.

 

Amint átsétáltunk Panamából Costa Rica-ba, újabb buszt fogtunk és meg sem álltunk Puerto Viejo-ig. Ebben a kis szörfös paradicsomban minden a Pura Vida-t hirdeti: az élet szép és egyszerű, ha van hullám, minden van!

pura-vida-meaning_grande

Ez a Selina nekem nem volt annyira különleges, de azok, akik imádják a hullámokat és a nagy homokos strandokat, azok nem is igazán vágynak másra. Az viszont biztos, hogy itt volt az egyik legjobb legjobb vendéglátásban részünk. A hely szakácslánya Mona épp aznap ünnepelte a születésnapját, mikor ott voltunk, ennek ellenére igazán kitett magáért. Töltött ananászt kaptunk és isteni gyümölcskoktélokat, valamint kipróbálhattuk Costa Rica helyi italát is, a Chili Guaro-t. Ez gyakorlatilag egy mini bloody mary-re hasonlít: sós, paradicsomos, csípős és ütős. Én imádtam!

46479776_361042197974541_6071090784344473600_n

És itt éltem meg az út egyik legimádnivalóbb pillanatát is, amikor reggel, szakadó esőben kimentünk a német lánnyal, Stephie-vel és Jose-val, a portugál útitársunkkal a partra és bár úgy szakadt, mint ami sosem akar elállni, addig táncoltunk, míg végül bevált. Délután már ragyogó napsütésben mentünk a csokoládé manufaktúrába és biciklivel a közeli partra.

Egyébként az időjárás ezeken a részeken nem annyira volt a barátom: annyira párás volt minden – vagy esett, vagy ha nem, akkor meg fürödtünk -, hogy mindig mindenem vizes volt. A gyorsan száradó törölközőm konkrétan 3 napig száradt és végig nyirkos maradt.

46519919_264441500938073_905763660188614656_n

A következő állomásunk La Fortuna volt. Ezt már nagyon vártam, két okból is: fantasztikus, ahogy a tökéletes alakú vulkán sziluettje fölénk magasodik, miközben megérkezünk erre a kis településre. A másik pedig, hogy itt tartottam a magyar prezimet és workshopomat.

Mindkettő elég jól sikerült, bár Nektek azért megsúgom, hogy a zserbógolyónak semmi köze az igazi zserbóhoz, de ők szerették. Vittem hozzá otthonról nagyi lekvárját és házi páleszt is. Elképesztően mókás volt, ahogy a helyi tico-k, az útitársaim 12 országból és még két kanadai srác is boldogan kevergette a masszát és készítette a kis zserbó golyókat. A pálinkától mondjuk teljesen kifeküdtek, de nem is vártam mást. Hogy is lehetnének ezek a kis dzsugellakók olyan tökösek, mint egy jó kecskeméti lány? 😉

46491871_569664840113095_1257809699806380032_n

A hely különlegességét egyébként az adja, hogy a Selina mellett van egy folyó és a helyszín közepén egy tipi-sor helyezkedik el. Ezek a kis bambusz-sátrak mindig 100%-os foglalással bírnak, így kisebb verseny ment köztünk, hogy ki aludhasson benne.

La Fortunában a legnagyobb kaland egyébként a rafting volt…de ez már a következő beszámoló része lesz.

Kövessétek a kalandokat Instán továbbra is!

 

Az ország, ahová nyitott szívvel érkeztem és ahonnan sáros lábbal távoztam

Panama III.

Bocas de Toro partitól hangos kis városkáját mi inkább Red Frog-ra cseréltük. Ez az alig 20 percnyi hajóútra lévő kis helyszín igazi paradicsom az egzotikus sziget kedvelőinek. Nincs itt túl sok szállás, a luxus resort mellett a Selina is igen különleges apartmanokkal és dorm-mal várja a látogatókat.

46469249_334614494016343_3448048557532119040_n

Én szerencsére olyan privát szobát kaptam, aminek az óriási ajtaja és ablaka egyenesen a dzsungelre nézett, így az ágyból élvezhettem a látványt, ahogy ugrálnak a majmok a fán és röpködnek a hatalmas pillangók. Bevallom, nekem ez a helyszín tetszett eddig az egyik legjobban, mert egyszerre van körbevéve mangrove erdővel, dzsungellel és fehér homokos tengerparttal.

46452312_183807432568597_116085595847000064_n

Ráadásul még a hely nevét adó apró, de annál veszedelmesebb kis piros békát is megcsodálhattuk, és volt egy fél délelőttünk kiélvezni a karibi hullámokat, úgyhogy akár családosan, akár gyerek nélkül jöttök Panamába, ezt a kis szigetvilágot semmiképp ne hagyjátok ki!

46456400_314618569368917_5661107048947908608_n

Miután másnap visszatértünk Bocas-ba, eszeveszett rohanás közt elcsíptünk egy vízitaxit és visszatértünk a szárazföldre. Elképesztő a látvány, ahogy az apró kis szigetekből emelkednek ki a hatalmaas pálmák, miközben az egész táj úszik mellettünk. Annyira karibi a kis színes tákolmány házakkal, a buja növényzettel és ahogy összeérnek a hullámok az éggel, hogy az semmihez sem fogható.

Fájó szívvel búcsúztam a panamai karibi térségtől, és megkezdtük az utunkat egy kis busszal a határig.

46345839_296669794521603_2282883728956981248_n

A buszút a szokásos zötykölődős pár órás móka volt, de én nagyon élveztem. Nagyon más világ ez, mint otthon: annyira egyszerű, színes, vibráló és valahogy egyszerűségében boldog. Néztem, ahogy kergetőznek a tyúkokkal a gyerekek kint a szakadó esőben, vagy épp sétálnak haza a munkából. Kívülről minden olyan egyszerűnek és élhetőnek tűnt…

Végül megérkeztünk a Panama – Costa Rica határhoz, ahol nemes egyszerűséggel leszállítottak minket, kezünkbe nyomták a csomagjainkat és – nyilván – szakadó esőben átsétáltunk a határon, ami egy híd egy folyó felett.

46419032_260241028173963_3485137691782152192_n (1)

Miközben zubogott alattunk a folyó és hangosan dolgozott a munkagép, mi nevetve és csapzottan érkeztünk meg Costa Rica-ba, ahol egy újabb busz és rengeteg új kaland várt ránk.

Pura Vida!

Az ország, ahová nyitott szívvel érkeztem és ahonnan sáros lábbal távoztam

Panama II.

Nagyon gyorsan kell írnom a blogot ahhoz, hogy még emlékezzek a rengeteg élményre, ami ilyen rövid idő alatt ér.

A következő poszt igazából arról fog szólni, hogyan szelte át 12 utazó az országot (Panama) keresztbe-kasul alig 3 nap alatt.

Ugyanis Panamavárosból Playa Venao felé vettük az irányt. Bár kb. olyan 4 órás út volt betervezve, kellemes 6 órásra sikeredett. Nem azt mondom, hogy bánom, mert végig mulatkáztuk az egészet, de minimális megállással is nagyjából 5 óra.

46088879_539377566533314_5646418235025784832_n

Panamában az én egyik nagy kedvencem egyértelműen ez a hely lett: hatalmas homokos part, felfoghatatlan naplementék és isteni (izraeli) vacsorák vártak minket. Egy kedves hippi pár vezeti: a lány úgy pörög-forog a jógázóhely gerendájára felkötözött anyagra, mint egy légtáncos, a srác pedig laza mosolygással és instruálással hozza ki a helyből a legjobbat.

Kis adalék a digitális nomád családoknak: én ide olyan 5-6 éves kortól már simán elmennék gyerekkel, habár külön gyereksarok úgymond nincs. De tágas, hatalmas homokos strandja van, medencéje, hinták, sportolási lehetőségek és mindenféle izgi workshop. Néhányan közülünk pl. álomfogót készítettek. Szóval, ide jöhettek bátran, a szállás is megfelelő – a privát kis kabintól a sátracskáig minden van!

46030513_259280791418878_6505917216171491328_n

Bár csak itt vetettük bele magunkat igazán a Selina-életérzésbe (jógázás, kockáshasú szörfös fiúk, laza pultos srácok és isteni smoothie-k), másnap este egy 10 órás buszút várt ránk, hogy Bocas del Toro-ba menet elcsípjük a napfelkelte-járatot.

Szerencsére sikerült, mert nagyon bántam volna, ha épp ez marad ki. Miután hulla fáradtan megérkeztünk Bocas-ba, már vártak minket a Selina Gives Back program résztvevői. A Selina-nak ez is egy nagyon fontos része, hogy miközben a munkába a helyieket vonja be, igyekszik őket – és gyerekeiket – úgy oktatni és fejleszteni, hogy esélyük legyen az átlagosnál jobb életre: angolt tanulnak, sportolnak, továbbképzéseken vesznek részt és persze dolgozhatnak a Selina-ban.

46121227_361387761094153_5700538993368629248_n (1)

Hihetetlen volt találkozni ezekkel a fiatal (18) éves helyi srácokkal, akik nyakkendőben és ingben vártak minket, hogy elmesélhessék nekünk, mit is dolgoznak a Selina-nál és hova fejlődtek az elmúlt időszakban, miközben mi gyűrötten, félig bűzösen, fürdőruhában és flip-flopban slattyogtunk oda.

Mindenesetre én bőszen jegyzeteltem, ha a Selina jönni fog Magyarországra, ez mindenképp egy olyan dolog lesz, amiben szeretnék majd részt venni…

46178189_189680548629594_8675152322315157504_n

Folyt.köv…

Ne feledd, követhetsz élőben engem és 11 fantasztikus útitársamat is az instán: o_zsolya

Ha pedig a Selina-ról szeretnél többet megtudni, itt gyönyörködhetsz: www.selina.com

Jövőre is lesz road trip 😉 – ha esetleg jelentkeznél!

Az ország, ahová nyitott szívvel érkeztem és ahonnan sáros lábbal távoztam

Panama I.

46040745_2088289361194565_1790450854998835200_n

Valahol ott tarthattam a történetben, hogy közel egy hete megérkeztem Panamába. Nem volt egyszerű az utam, mert a Frankfurt-Panama City járat kb. felénél elkapott egy kisebb pánikroham: mégis mit keresek én itt?

Hiszen végre úgy érzem, otthon is mindenem megvan. Boldog vagyok és teljes az életem. Mégis mi a fenének ültem én fel erre a gépre, hogy kiszakítsam magam az otthoni életemből és 12 vadidegennel összezárva töltsek közel 3 hetet!?

46087547_331038154114198_5417007199769591808_n

Mikor aztán elgyötörten leszálltam a gépről – amelyen kb. 20 percet ha aludtam -, sorra jöttek az üzenetek, teljesen vadidegen személyektől, hogy már nagyon várnak. Ekkor kapott el újra az az édes vibráló izgalom, hogy úúúúúúúristen, én most tényleg leszálltam és itt vagyok Panamában. És engem kint a bejáratnál ráadásul 2 csapat is várt: egy akkor még ismeretlen család és a kis csapattársaim egy része.

Nagy nehezen összeszedtem magam és a csomagjaim, majd kiléptem a váróba, ahol hangos éljenzések közepette ott vártak rám már a Selinások. Persze megkezdődött az azóta se lankadó rögzítés és posztolás. Hiszen a Selina Road Trip-en mindent, de mindent felvesz valaki, fotóz, vagy videóz, élőzik, vagy megír és posztol. Végülis ezért jöttünk!

46066485_1326921240779695_8350148311621042176_n

Az első napot a barátainknál töltöttem, akik meséltek a kinti életükről és elvittek egy kisebb Panama városnézésre is. Ezt követően csatlakoztam be a Selinásokhoz, akikkel rögtön az első este egy fergeteges üdvözlő partiba csöppentünk.

Szinte hihetetlen, de hatalmas hájpolás volt a Selinás utazók körül: kb. hat újságban jelentünk meg, hárman csináltak velünk interjút, rádiós adás is készült és első este vagy tíz-tizenöt kamera vett minket. Elég megdöbbentő és ijesztő volt elsőre, de most már egész jól hozzászoktunk ahhoz, hogy folyamatosan bemutatkozunk, mesélünk, videózunk. Magunkat, a Selinát és egymást.

45890244_256015955089050_5131488923666612224_n

Az út első állomása a panamavárosi Selina volt, ami ugyan még nem nyitott meg, de már most döbbenetesen szexi. Igazi ‘urban jungle’ stílusban készült – szinte láttam magam előtt, mennyi minden egzotikus dolgot lehet majd belecsempészni a budapestibe is.

Aztán csütörtök délután útra keltünk, és a következő 3,5 napban átszeltük az országot keresztbe-kasul.

46090959_2091142371215915_9119207891536969728_n

Folyt.köv…

Ne feledd, követhetsz élőben engem és 11 fantasztikus útitársamat is az instán: o_zsolya

Ha pedig a Selina-ról szeretnél többet megtudni, itt gyönyörködhetsz: www.selina.com

Jövőre is lesz road trip 😉 – ha esetleg jelentkeznél!

De mégis mit csinálok Panamában?

Dolgozom. Utazok. Jókat eszem. Nevetgélek. Rengeteget dumálok angolul. Figyelek. Történeteket hallgatok. Barátkozom. Kimosom a homokot a fürdőruhámból. ÉLEK.

De hogy kicsit komolyabban vegyem a kérdést. A Selina képviseletében 11 társammal együtt bejárom Panamát és Costa Rica-t és meglátogatom az itteni Selina bázisokat.

45677030_514811792357704_5442919686654132224_n

Az egész úgy kezdődött, hogy láttam egy kiírást arról, hogy 11 ország influencereit keresik a Selina Road Trip 2018-ra és Magyarországról is lehetett jelentkezni. Én pedig, mint digitális nomád anyuka pályáztam is. Részt vettem kihívásokban, készítettünk pályázati videót, tartottam róla előadást, mozgosítottam az összes kapcsolatom, a blogom kővetői bázisát, szóval boldog-boldogtalant bevontam ebbe, hogy itt lehessek.

És végül sikerült! :) 750 jelentkezőből (a világ minden tájáról) végül én lettem az az egyik szerencsés, aki most közel 3 hétig utazgathat itt Közép-Amerikában. A feladatom pedig az, hogy hírét vigyem a Selina-életérzésnek.

45743459_2042584025764566_846217632301449216_n

Éppen ezért folyamatos szuper programjaink vannak, a jógázástól a szörfözésen át a különböző workshop-okig. De a természeti csodákon túl a legnagyobb érték persze maga a csapat. Hiszen annyira különbőzőek vagyunk, annyira máshonnan jöttünk. Van köztünk feleség, aki turisztikai újságíró, és míg a férje Miami-ban dolgozik egy helyen, ő folyamatosan megy, aztán van köztünk üzleti tanácsadó és vendéglátós tanácsadó is – aki különböző hoteleknek és szállásláncoknak segít beindulni. A tegnapi szobatársam pl. plus size modell és persze jöttek hivatásos fotósok, insta vloggerek és travel bloggerek is.

Úgyhogy ezt csinálom most épp itt a térségben: dolgozom. Karriert építek. Életreszóló barátságokat kötök. Pihenek. Feltöltődöm. Boldog vagyok.

45661013_745168342517473_2009812177883496448_n

 

Egy  jó hír: Ti is tudtok ilyen útra jelentkezni, ha megtetszene Nektek. Jövőre is lesz Selina Road Trip, szóval nézzétek meg a Selina honlapját és hajrá!

Engem pedig rengeteg tartalommal megtaláltok a www.instagram.com/o_zsolya néven.

 

Ami a csend után jön

Egy éve csönd van a blogon és egy év maradt ki az Insta profilomon is. Egy év kellett ahhoz, hogy ez a bejegyzés most megszülessen.

A gyász mindenkinek mást jelent. Van, akinek fekete ruhát, van, akinek milliónyi könnyet és van, akinek némaságot. Én az utóbbi vagyok. Meglepő, ugye?

Pedig aki ismer engem, az pontosan tudja, hogy a legmélyebb és legintimebb dolgokról ritkán beszélek hangosan, nem posztolom tele vele az étert és még azoknak is nehezen mondom el, akik közel állnak hozzám. Az elmúlt egy év számomra a gyászról szólt.

43771641_510858086091095_5908111112062107648_n

Mert gyászolni nem csupán a holtakat lehet, hanem dolgokat, amiket el kell engednünk, embereket, akik bár élnek, már nem részesei az életünknek, és kapcsolatokat, amik nem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna.

Valamikor tavaly tavasszal vagy nyáron kezdődött, hogy az életem nem szépen összefelé rendeződött, hanem elkezdett atomjaira hullani. Szenvedtem az új (anya)szerepemtől, folyamatos kudarcérzet és csalódás kísérte napjaimat. Úgy éreztem magam, hogy sarokba vagyok szorítva, hogy teljesen messze sodródtam attól, aki lenni szeretnék, vagy aki egykoron voltam. Nem voltam boldog és ez olyan mélységekbe szivárgott be, amikor az embernek már a teste is hatalmas felkiáltójeleket küld: változtatni kell! Méghozzá most!

Sok-sok perc és nap és hónap kellett ahhoz, hogy beismerjem, az álmom egy boldog és világjáró családról nem fog működni. Rengeteget hezitáltam amiatt, hogy vajon ki leszek (ki maradok?) én akkor, ha elengedem a világgámenős tervünket és új életet kezdek. Immáron egy másik felállásban.

Rettegtem attól, hogy az élet pofonvág azért, mert az utolsó utáni pillanatban (amikor már megvolt a repjegyünk, a szállásunk, a konkrét stratégiánk) kihátrálok egy fantasztikusan izgalmas közös, családi tervből. De addigra már annyira sok csalódás ért mindkettőnket, hogy tudtam: a közös történetünk ’családilag’ ezen a ponton ér véget.

Fejest ugrottam az ismeretlenbe, csomagoltam és maradtam. Kapkodtam a fejem és próbáltam boldog-boldogtalannak reagálni arra, miért döntöttünk végül így. Miért választottam a boldogságot, miért mertem önző(?) lenni. Kaptam persze hideget és meleget, volt, aki szimplán csak elítélt, volt, aki megszakított velem minden kapcsolatot, volt, aki a legközelebbi családtagjaimat hergelte ellenem és volt, aki a mai napig nem tudja túltenni magát azon, hogy egy kisgyerek szülei szétmennek – ráadásul az Anya tette fel a pontot az i-re.

Egy év csönd azonban a mai nappal véget ér. Nem szeretném tovább cipelni a terhét annak, hogy a dolgok így alakultak. Ehhez a helyzethez is éppúgy két ember kellett, mint bármilyen emberi kapcsolat működtetéséhez, vagy elrontásához. Lefutottam a tiszteletköröket, kiengeszteltem talán a bosszankodókat, bebizonyítottam, hogy külön élő szülőként is szépen, intelligensen és maximálisan Zsigmond érdekeire fókuszálva tudunk együttműködni. És emiatt nagyon büszke vagyok a történet valamennyi szereplőjére.

43395164_2313543038866878_1328641312609533952_nAmióta csak az eszemet tudom, a hitelesség számomra az egyik legfontosabb, megkérdőjelezhetetlen érték. Én nem jópofizok kifele, ha a színfalak mögött meg ócsárolom a másikat és nem mondom azt, hogy itthon minden szipi-szupi, ha egyébként már minden romokban. Inkább csak nem beszélek ezekről a dolgokról, hanem megteszek mindent azért, hogy a helyzetből a lehető legjobbat hozzam ki.

Viszont nem is szeretnék tovább vezekelni valami miatt, ami már rég a múlté, sokkal inkább szeretnék arra és azokra koncentrálni, ami a jelen, a jövő és ami boldogsággal tölt el.

Hiszen tudni kell elengedni és én ezen a napsütéses, szív-belefacsarodós november másodikán épp ezt teszem: nyitok egy teljesen új fejezetet.

***

(4 nap múlva, Panamában 😉 )

Amikor Anyu öt nyelven beszél – Interjú egy magyar-portugál utaskísérővel

Ezer éves bakancslistás álmom volt eljutni Európa legnyugatibb szegletébe, az Azori-szigetekre. Mivel még nem repül közvetlen járat Budapestről Sao Miguelre, így kézenfekvő volt, hogy Lisszabonban töltünk pár napot a családommal.

Egyébként is ódákat hallottam erről a fővárosról (mondjuk Portugália minden más pontjáról is), egyszerűen nincs olyan ismerősöm, aki ne imádta volna. Megérkezvén aztán ebbe az eklektikus Csipkerózsika-városba, egyértelművé vált számunkra is, hogy miért.

Hogy megkönnyítsem a dolgunkat, kutakodtam egy kicsit a neten, így találtam rá a Magyar Idegenvezető és Utaskísérő – Portugália oldalára, ahol képeivel és leírásaival Kriszta fokozta az izgatottságom. Annyira élvezetesen adta át a lisszaboni és portugál hangulatot és életérzést, hogy mikor megérkeztem, úgy éreztem, én már szinte ismerem ezt az országot.

Néhány üzenetváltás után ki is derült, hogy Kriszta is anyuka, és épp egy fránya bárányhimlő akadályozta meg, hogy személyesen is találkozhassunk. Viszont azóta is élénk kapcsolatban vagyunk és úgy éreztem, egy ilyen izgalmas élettörténetet muszáj megismernetek.

IMG_8432

Öt nyelven beszélsz, három országban éltél már és két cuki gyermek édesanyja vagy. Ez már önmagában is nagyon színes történet, de ha eláruljuk, hogy valójában zenész vagy, akkor még izgalmasabb, hogy miként is keveredtél Lisszabonba!

25 éves voltam, amikor a férjemmel megérkeztünk Portugáliába. Egy kis lakást béreltünk ekkor és zenéből éltünk. Én trombitás vagyok, ő is komolyzenével foglalkozik, de tudtam, hogy mindenképp kell még néhány lábat növesztenem ahhoz, hogy stabilan álljunk külföldön is. 18 ország volt már mögöttünk, rengeteget utazgattunk és dolgoztunk a férjemmel. Eredetileg nem Lisszabonban, hanem Coimbrában, majd Algarve-ban kezdtük a portugál életünket, de itt túl nyugis volt, hiányzott nekünk a városi élet.

Akkor a gyerekeitek már ide születtek?

Igen, mindkettő. Sok véleményt hallottam már arról, hogy milyen a portugál egészségügyi rendszer, vagy hogy jó-e itt szülni. Nekem abszolút pozitívak a tapasztalataim: nincs hálapénz, jó az egészségügy, jó itt gyermeket vállalni, mert odafigyelnek a kismamákra. Mivel nincs akkora különbség az állami és a magán ellátások között, így az állami kórházban való szülés is teljesen rendben van és nem kell fizetni semmiért.

Az viszont egy érdekes dolog volt, hogy alig láttunk kisgyerekes anyukákat babakocsit tologatni Lisszabon utcáin. Na nem mintha a macskaköves dimbes-dombos utak erre alkalmasak lennének… :)

Ez azért van, mert itt a gyerekek már 4-5 hós koruktól mennek bölcsődébe. Addig kap a család 100%-os állami támogatást, ezt követően viszont elkezdődik egyfajta matekozás. Aki ügyes, az szét tudja úgy húzni, hogy akár 6-8 hónapot is otthon maradhat a gyermekével, persze nem 100%-os díjért.

IMG_7605 (1)

Magyar füllel/szemmel ez elég szokatlan, hiszen itt még mindig bebetonozott ez a 3 éves otthonlét. Mi történik a 4-6 hónap után? Milyenek a gyermekgondozási intézmények?

A bölcsődék nagyon jók és a rendszer is úgy épül fel, hogy támogatja a kisgyermekes szülőket – munkaadói oldalról is! Ha szoptat még az anyuka, akkor eleve lehetősége van arra, hogy csak 6 órában menjen vissza a munkahelyére. Az óvodák és iskolák is remekek, nálunk például a gyerekeknek van jóga, judo, úszás óra, pedig állami intézménybe járnak. De meg kell hagyni, nekünk óriási szerencsénk van ezekkel.

Ha jól tudom, Te és a gyerekek is többes állampolgárok vagytok. Amolyan igazi kozmopolita család. Ennek ellenére, vagy épp ezért esetleg éreztetek-e valaha bármi negatív felütést abból adódóan, hogy kvázi bevándorlók vagytok?

Expatok vagyunk :) és nem, soha. Ez egy végtelenül befogadó ország, sokszínű és az emberek hihetetlen toleránsak. A gyermekeim iskolájában van kisdiák Angolából, Mozambikból, vagy épp Spanyolországból. Az osztály kb. 30 %-a külföldi.

IMG_6485

Valóban elképesztő összetétel. Az pedig főként, hogy Te öt, a gyerekek pedig már 3-4 nyelven beszélnek!

Igen, én ukrán, orosz, magyar, angol és portugál nyelveken beszélek, míg a gyerekek az apukájukkal ukránul, velem magyarul, máshol portugálul beszélnek és már elkezdték az iskolában az idegennyelv tanulását.

Innen is jött az ötlet, hogy tartasz online portugál órákat?

Az igény szülte ötlet volt ez is. Az időm nagy részében ugye idegenvezetek, de elég sok az olyan magyar, aki vagy itt él már, vagy szeretne megismerkedni a nyelvvel és a kultúrával, nekik személyesen, vagy szkájpon tartok órákat.

És az utaskísérést hogy kell elképzelni? Mennyire összeegyeztethető ez a családdal?

A vendégeknek teljesen :). És persze nekem is. Egyébként tényleg azért is választottam ezt a ’munkát’, mert imádom a portugál kultúrát, és szerettem volna ezt úgy átadni az ide látogatóknak, hogy ne csak az útikönyvek által hangoztatott sablon látnivalókat és nevezetességeket tekinthessék meg. Én személyreszabott túrákat tartok, gyerekeseknek, nyelvet nem beszélő idősebbeknek, aktív városnézőknek, barátoknak, mindenkinek. Előzetesen mindig felmérem az utasaim igényeit, nálam tényleg mindenféle ügyfél megfordult már: tartottam zarándokoknak túrát, kisbabásoknak, vagy olyan szülőknek, akiket a gyerekeik küldtek el nyaralni és bíztak egy hétre a gondjaimra.

Portugália szerintem abszolút egy ’must see’, Lisszabon pedig elképesztően élő, intenzív, mégis végtelenül nyugodt mediterrán nagyváros. Én bátran ajánlom kisgyerekeseknek is, bár van néhány dolog, amire nem árt felkészülni, ha ide látogatnának picivel.

Valóban, Lisszabon nem túl babakocsi-barát város, ezért én hordozót mindig javaslok. Viszont az óriási parkok, terek, a közeli strandok, a hangulatos kávézók és a színes gyerekprogramok szerintem teljesen családbaráttá teszik ezt a hatszázezres nagyvárost.

IMG_7840

Végezetül, ha ki kellene emelned egy dolgot, miért jó gyerekkel Portugáliában/Lisszabonban élni, mi lenne az?

Ami elsőként eszembe jut, hogy itt rengeteg ingyenes dolog van a gyerekek és családosok részére. Nem csak mondják, hanem érezhetően támogatják is a családokat. Többek között ezért is szeretünk itt annyira élni.

Köszönjük az interjút Krisztának! Ha szeretnél tőle portugál órákat venni, vagy részt venni valamely személyre szabott idegenvezetésén, keresd bátran!

Szabadon

-Lakcíme?

-Huh, erre most hirtelen nem is tudok mit válaszolni!

Nagy, elkerekedett szemekkel nézett rám az orvos asszisztense. Megismételte, hogy csak azt szeretné felvinni a kartonomra, hogy hol lakom. Nem tudom, vigyorogtam bambán. Mármint most épp Siófokon. Nyaralunk? Nem..vagyis kicsit…vagyishát mégsem, mert a boltban nem csak sört veszünk meg kukoricát, hanem tisztítószereket, pelenkát, meg égőt az olvasólámpába.

Nemrégiben találtam egy csoportot a Facebook-on, az a nevük, hogy Location Independent Families. Amikor rábukkantam, röpke három órás extázisba estem, nem győztem abbahagyni az inspirálóbbnál inspirálóbb történetek olvasását. Úristen, gondoltam, egy kicsit most mi is közéjük tartozunk! Csodálatos!

20642306_10154668840846837_302090197_o

Kilátásaink…

Szóval, hogy mit csinálunk mi most épp Siófokon?

Mindent: élünk, nyaralunk, dolgozunk, barátokkal bandázunk, élvezzük a nyarat és lehet, hogy itt töltjük az őszt is. Az egész egy véletlen beszélgetésből indult, aztán az lett belőle, hogy kibéreltünk egy szuper házat a Balcsi partján. Amikor először megfogalmazódott bennem az ötlet, nem gondoltam, hogy Zsiti vevő lesz rá, elvégre az ő munkája miatt még heti 2-3-szor biztos fel kell utaznia a fővárosba, de én, mint jelenleg épp helyfüggetlen anyuka, boldogjan játszottam el a gondolattal. Egy hónap a Balatonon? Beköltözni egy óriási házba, odahívni az összes barátunkat, családtagunkat és végre minőségi időt eltölteni velük úgy, hogy akár ki sem kell mozdulnunk a kertből? Elképesztően szuper dolog!

Zsiti aztán nem sokáig hezitált, Siófok bár nem a legfestőibb hely a világon, viszont nagyon praktikus város, van benne minden, pikk-pakk fent lehet lenni Budapesten és a vonat/busz közlekedés is szuper. Nekünk pedig most pont ilyen helyszínre volt szükségünk.

20642010_10154668841081837_2116275619_o

Backpacker.hu Borival

Mi a terv?

Az a terv, hogy nincs terv. Jó, nyilván vannak forgatókönyvek, én, a durván control feak személy nem bírom ki tervek, meg határidők nélkül. Ezért 1-2 hónapot tuti itt töltünk, ezalatt meglátjuk, hogy mennyire könnyedén megy Zsitinek a munkába járás, mennyire lenne fárasztó nekem heti kétszer felmenni az egyetemre, októbertől pedig – ha mégsem működik ez itt – keresünk újabb helyet, ahol eltölthetünk néhány hónapot. Szívesen maradnánk itt, vagy máshol vidéken, valahogy most jutottunk el oda, hogy nem vágyunk a fővárosba. (Ami elég döbbenetes, mert én durván Budapest-mániás vagyok).

Egyébként nagyon jó móka felfedezni egy új várost, itthon ez a negyedik, amiben élek. Lassan tudom már, hol van a jó zöldséges, merre a leggyorsabb a DM-hez eljutni, honnan kell tortát rendelni, melyik bioboltban kapok csicseriborsó lisztet, kik a legjobb orvosok és mennyibe kerül a strand…

Emellett persze dolgozunk is. Zsiti fent, én mikor hol: a nappaliban, a kerti hintaágyban, az ágyban, vagy a most nyíló első balatoni co-working irodában. Igazából minden olyan, mint mikor Budapesten éltünk, csak most kaptunk ajiba egy tavat is.

20641214_10154668840256837_2075179119_o

Milyen érzés ennyire gyökértelennek lenni?

Ez az a kérdés, amit mindenki feltesz. Látjuk és érezzük a közvetlen környezetünkön, hogy totál nem értik, vagy épp idegenkednek attól a helyzettől, amiben vagyunk. Hogy egy kis autóba bepréseltük az összes szükséges dolgunkat és egyik hónapban még Hollandiában, aztán Szegeden, aztán Siófokon, aztán ki tudja hol vagyunk. Nem azt mondom, hogy nem vágyunk egy saját otthonra, mert ez óriási hazugság lenne. Nyilván nagyon örülnék, ha mondjuk ez a mi saját házunk lenne. De, ha már úgy alakul, hogy ilyenünk nincs, akkor viszont kihozzuk a helyzetből a legjobbat. És amit már most látunk magunkon és nagyon örülünk neki: elképesztően rugalmasak vagyunk másokhoz képest. Nem ragaszkodunk tárgyakhoz, helyekhez, sőt, túl sok olyan szokásunk sincs, ami kőbe lenne vésve. Zsigmond bárhol elalszik, én bárhol dolgozom, Zsiti meg maga a megtestesült nyugalom. Neki mindig csak annyi kell, hogy én ne legyek elviselhetetlen :D.

Miközben nézzük a nálunk megforduló barátok, családok szokásait, berögzült dolgaikat, látjuk azt is, hogy mi ezeket már akkor elengedtük, amikor külföldre költöztünk és 1-2 táskából éltünk. Emlékszem arra, amikor 5 teljes évet redukált Zsiti egyetlen 30 kilós bőröndbe, vagy ahogy én eladtam és kiszanáltam mindent, mielőtt elköltöztem.

Otthont teremteni csodálatos érzés, de az is kristálytiszta számunkra, hogy ez nem négy fal és tárgyak kérdése. Őszintén hálás vagyok ennek a lehetőségnek, hogy fejleszt minket és edz a következő szintre. Mert hogy lesz változás? Az biztos. Addig pedig kiélvezzük, hogy medence van a kertben, hogy a függőágyban olvashatok nagy utazókról, hogy meglepetés szülinapi zsúrt szervezhetek a barátainknak, hogy végre csomó mindenkivel találkozunk (nem csak 1-2 órára), aki fontos nekünk.

20630234_10154668840411837_1847470032_o

Szóval, helyfüggetlen családnak lenni szuper dolog!

Szeretnél erről még többet hallani? Hogy lehet valaki egyszerre utazó, anyuka, szabadúszó? Mit kell tenni ahhoz, hogy a hobbid, munkád és családi életed is összeegyeztethető legyen? Gyere el augusztus 26-án a legnagyobb hazai freelancer fesztiválra, a Freedom X Fest-re, ahol több, mint 40 inspiráló előadó között én is fogok előadást tartani.  Részletekért katt ide.

DR SZABÓ ORSOLYA

Nézd meg a legfrisebb videónkat:
fb
Hortobágyi Rántott Vombat

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, ahol még több fotót és videót találsz a nagy utazásról.

Blog naptár

November 2019
M T W T F S S
« May    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  
Új -Zélandi kalandok
























.





Szereplők

O.: A lány, aki hátra hagyva régi életét új utakra lépett, hogy megnézze, ízlik-e neki a hortobágyi rántott vombat.

Á.: A hedonista útitárs.

NZ.: Új-Zéland

HK.: Hongkong

A kezdetek kezdetét pedig itt találod: