Nagyon haragszom Rád!

Ez volt a 85 éves Nagymamám köszönése, mikor alig 10 nappal ezelőtt meglátott minket a kert végében. Egy hétvége (?) erejéig ugyanis hazaköltöztünk vidékre, a szülői házba, míg el nem repültünk Hollandiába. Az ok egészen profán: kitettek minket az albérletünkből. A részletekbe most nem is mennék bele, mert még feldolgozás alatt áll, hogy helyretegyem magamban, hogyan is történhet meg ilyen 2017-ben akkor, ha rendesen fizetsz, tiszta vagy és minden elvárásnak igyekszel eleget tenni…

Az előzmények

De megtörténhet, mert ez nem Új-Zéland, ahol a kauciót bírósági letéti számlára utalják és nem egy vadidegen ugráltat kénye-kedve szerint. Megtörténhet, hogy Veled aláíratnak közjegyző előtt egy azonnali kilakoltatásit, ahogy az is, hogy porig alázzák a családtagodat és Téged, mondván ‘nem vagyok köteles önöknek köszönni’…Itt tartunk. Bár mi vettünk igénybe egy ‘szolgáltatást’ (ennek ugyanis annak kellene lenni, nem vagyonokba kerülő ‘szívességnek’, amit sokan félreértelmeznek) és mi fizettünk (nem is keveset), mégis megtörténhet, hogy tisztességes albérlőket kitesznek az otthonukból. Joguk van hozzá, ők a ‘főbérlő-hatalom’.

Ahhoz viszont nincs, hogy megalázzák Anyósomat, hogy kiabáljanak velünk, vagy épp arra kényszerítsenek, maradjak egy hétig egy fűtetlen lakásban, hóesésben egy 7 hós gyerekkel. Nem vagyunk már 16 éves kis (hülye)gyerekek, a minimális tisztelet és korrektség nekünk is kijárt volna. Főként jó lett volna még maradni egy ideig, mert hát egy költözés nem két fillér és főként elképesztően sok meló (főleg pénteken, amikor emiatt mindenkinek szabit kellett kivenni, de ez már csak részletkérdés).

19850708_1427671363988183_1026095240_o

Kislányom, én úgy haragszom rád!

Szóval, ott állok a gyerekkel a karomon, hulla fáradtan és lelkileg elgyötörten egy ilyen tortúra után, amikor a Nagymamám így köszön: haragszik rám.

Jesszusom, miért haragszol, Mami? – nos, a válasz: Mert tudom-e én, hogy milyen jó az embernek a saját lakásában álomra hajtania minden este a fejét?! Mi meg ahelyett, hogy vennénk már egy saját lakást, mindig csak csavargunk…

Maminak nyilván igaza van. Hozzáteszem, életemben már kétszer laktam is saját lakásban, de az egyiben ott él most is a családom, így nyilván nem fogjuk eladni, a másik pedig egy szétválás áldozata lett. Nem mennék bele az ingatlanpiaci helyzetbe Budapesten, sem abba, hogy miért nem vagyok hajlandó többé hitelt felvenni (legalábbis semmi olyat, amit 5 évnél tovább kéne fizetni), mert szükségtelen ezen blog kapcsán ezt boncolgatni. Nullából lakást vagy házat venni ma Budapesten egy (max. két) normális fizetésből, egyéb támogatás nélkül elképesztő mutatvány. Nem azt mondom, hogy lehetetlen, mert ha kifeszülnénk, akkor bizonyára menne.

A komfortzónán túl

De – és itt jön a lényeg! Én (mi) nem hiszek ebben a rendszerben. Nem hiszek abban, hogy meg kell szakadni, csak hogy fizetni tudjak 30 évig egy hitelt – ami elszállhat, bedőlhet, egyikünk kieshet, stb. – és mindent ennek rendeljünk alá. A munkahelyem csodás dolgokra tanított meg, és most itt nem az üzleti tanácsadás részére gondolok, hanem a sokszínűségre: a kollégáim zöme min. 5-10 évvel fiatalabbak voltak nálam. És kivétel nélkül mind élt min. 1-2-3… db országban. Ebből kifolyólag elképesztő színvonalon beszélnek idegennyelveket, nyitottak, toleránsak, és úgy tudnak munkát és országot váltani, ha kell, mint más az alsóneműjét. Mert nem félnek és mert nincsenek bebetonozva. A komfortzóna nekik csak egy elméleti fogalom, a gyakorlatban simán elhagyják azt bármelyik pillanatban.

19885849_10154593984641837_1862734075_o

Szóval, ez a különbség köztem (a generációm) és az utánam jövők között. Igen, én is igyekszem megtenni a tőlem telhetőt, már ami a rugalmasságot, világlátást és nyitottságot illeti. De nyilván nekem már az is nagy dolog volt, hogy diploma után ‘felköltöztem a nagyvárosba’, vagy hogy kimentem fél évre egyedül(!) Erasmus-ösztöndíjjal Németországba. Éppen ezért dolgozunk annyira keményen Zsitivel, hogy olyan munkánk, karrierünk legyen, ami bárhonnan végezhető, vagy legalábbis szabadon lehessen vele utazni.

És itt most nem csak arra gondolok, hogy nyaralunk, vagy kirándulunk állandó jelleggel. Megváltozott a prioritás és az utazás módja is: mostani holland közel 3 hetes kiruccanásunk például teljesen kiküldetésnek minősül. Míg Zsiti ugyanúgy felkel reggel, bemegy dolgozni, aztán késő este látjuk, addig én épp rakom össze a honlapom, végzem az egyéb munkáim és sétálgatok a gyerekkel, mint otthon eddig. Csak most nem Budapesten, hanem Rotterdamban. Nem ülünk be minden este valahová enni, nem kirándulgatunk egész nap és nem béreltünk autót sem: ugyanúgy éljük az életünket, mintha otthon lennénk, boltba járunk, otthon főzünk és leginkább sétálunk, mert esetünkben ez a legolcsóbb megoldás.

19749795_10154576805221837_197214689_o

Életünk jelenleg

Persze az a része viszont zseniális, hogy 20 percre vagyunk a tengertől, hogy az emberek itt mosolyognak ránk, vagy hogy MINDENKI, de tényleg mindenki beszél angolul (így szerencsére nyelvi akadályunk sincsen). Ráadásul a holland nagyon hasonlít a németre, így elég sok mindent meg is értek (főleg írásban, mert a kiejtésük azért másabb). Szóval, az egyik tábornak, akik szerint ‘de király, hogy folyton utazgattok’ üzenjük: igen, tényleg az :). Imádjuk is, de ez már nem a non-stop nyaralás, hanem egyre intenzívebb digitális nomádkodás, ami persze olyan áldozatokkal is jár, hogy nincs saját állandó otthonunk, táskákból élünk és nyilván sokkal több logisztikát igényel egy ilyen élet.

Nagymamámnak pedig azt üzenném, hogy ne haragudjon rám! Nekünk már nem (kizárólag) egy saját ingatlan adhat biztonságérzetet: nekünk a biztonság már a magunkba vetett hitünk (ami persze rosszabb napokon, vagy akár egy ilyen beszólástól is simán elpárolog), a kőkemény szorgalom és a törekvés, hogy Zsigmondnak valami teljesen más jövőképet adjunk, mint amivel mi most küzdünk. Ezt persze nem várom el, hogy megértse drága nagymamám, aki közel 90 éve alatt még a Balatonnál sem járt (és nem is vágyik oda), de azért remélem, hogy a mérleg egyszer majd helyrebillen, amikor a gyermekem meg azt mondja majd:

“Hé Ősök, ez a jövés-menés elég királyság volt!”

19858978_10154593984501837_2092788649_o

Persze mindezt vagy sokkal szebb, irodalmi stílusban lesz kedves, vagy még 17 éves korában is bőröndben fogjuk altatni!

Kövessétek gyerekes utazásainkat Instán is!

Nézd meg a legfrisebb videónkat:
fb
Hortobágyi Rántott Vombat

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, ahol még több fotót és videót találsz a nagy utazásról.

Blog naptár

November 2017
M T W T F S S
« Aug    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Új -Zélandi kalandok
























.





Szereplők

O.: A lány, aki hátra hagyva régi életét új utakra lépett, hogy megnézze, ízlik-e neki a hortobágyi rántott vombat.

Á.: A hedonista útitárs.

NZ.: Új-Zéland

HK.: Hongkong

A kezdetek kezdetét pedig itt találod: