Lassan talán hazaérek…

Hajnal négykor keltem. Mondhatnám, hogy aludtam előtte, de nyilván nem. Édes Istenem! Mióta is vágytam rá? Minimum tíz éve. Mióta szerveztem? Legalább kettő. Mennyire mélyről indultam? Nagyon.

De, mint minden gyászból, abból is merítkeztem. Az út, az ÉN UTAM, ezelőtt a csodás egy év előtt nem ismertem igazán ezt a lányt, akinek a bőrében éltem én. Mármint tudtam, hogy kedvenc fagyija a Bazilikánál kapható, hogy imádja a kistestvérét, hogy tűzbe menne a barátaiért, vagy hogy az a legnagyobb álma, hogy jó ügyért, külföldön dolgozzon. Tudtam, hogy semmilyen formában nem tolerálja az erőszakot, hogy minden reggel Actimelt iszik és hogy mániája az evés. Hogy bénább sportban, mint bárki, hogy szerinte a túraszandál a nőiesség elleni legnagyobb vétek, vagy hogy imád olvasni.

Indulás előtt

Indulás előtt

De gőzöm sem volt róla, hogy elboldogul-e egyedül a világ túlfelén. Hogy az emberek befogadják-e az otthonaikba, vagy sem. Hogy át tud-e egyedül szállni Londonban, hogy Hong Kongban megtalálja-e a barátait, hogy felkaptat-e majd száz (jó, valójában négy) dombon át egy sátrazós éjszakáért. Hogy képes-e autókban élni vadidegenekkel hónapokig. Hogy meg tudja-e magát védeni, ha bántják. Hogy képes-e jó barátja lenni a régieknek és az újaknak…és még mondhatnék milliónyi kérdést.

Azt hiszem, a zömére megkaptam a választ. Tudtam, akartam, imádtam. Életem legjobb döntése volt kerek egy évvel ezelőtt felszállni arra a gépre.

Az első fotóm NZ-n

Az első fotóm NZ-n

És hogy milyen itthon újra? Ha azt írom, szuper, akkor úgy fest, propagandista lettem. (Első kultúrsokk pipa.) Ha azt írom nehéz, akkor az jön, hogy ‘itthonmindenszarminekjöttetekhaza?… Valójában egyik se és mindkettő.

De ettől még tény a tény, hazajönni bitang nehéz! Az utazás függővé tesz: vágysz a folyamatos szépre, a mindig újra. Nehéz megbarátkozni azzal, hogy minden nap ugyanoda mész haza, ugyanannál a gépnél dolgozol, ugyanazokat az arcokat látod. Hogy nem nyűgöz le minden nap a tenger, nem csinálsz dolgokat, amiket sose tettél előtte és nem az a legnagyobb problémád, hogy hol parkoljatok le éjszakára, hogy ne zavarja meg álmaid a vízesés…

Baráti jótanácsként kaptam az útra

Baráti jótanácsként kaptam az útra

Két hónapja vagyunk itthon és a minap arra eszméltünk Zsitivel, hogy mi valójában még mindig nem érkeztünk meg. A lakásunk nem otthonos: a cuccaink még mindig dobozokban(!), vagy épp a garázsban, nincsenek bútoraink, se képek a falon. Én nem sütök és nem igazán találkozunk senkivel. Olyan, ahogy Ő mondta, mintha még mindig fent lennénk a gépen, a levegőben. Max. csak egy kis technikai megállásra szálltunk le.

Puszi-puszi mindenkinek, de bocsi, mi akkor mennénk is tovább. Nem pakolunk ki, mert úgyis nemsoká megyünk. Nem találkozgatunk Veletek, mert kár is megszokni és nem tesszük a lakást otthonná, mert arra majd valahol máshol lesz szükség.

Pedig szépen, lassan egy normális élet medrében hajókázunk újra: mindkettőnknek lett jó állása, szuper helyen lakunk és itt vannak körülöttünk a szeretteink. És érezzük is, hogy profitáltunk a világgá menésből: én például expatokkal dolgozom, napi szinten használom az angolt a munkám során. Végre írhatok. Lett ez a blog és sorra jönnek a felkérések írni ide-oda. Lassan inkább az íráson lesz a hangsúly. Én többé már nem ‘csak’ egy jogász vagyok… Hamarosan aláírom az önkéntes szerződésem az UNICEF-fel és teszek egy újabb óriási lépést a legnagyobb álmom felé. És persze nem utolsó sorban, lettünk mi egymásnak.

Haza húz a szívem...csak az hol van?

Haza húz a szívem…csak az hol van?

Ezért most csak annyit tehetünk, hogy fogjuk egymás kezét, míg szépen, lassan meg nem érkezünk (mondjuk sokat segítene, ha egyikünk nem harcolna a leszállás ellen kézzel-lábbal…ha ezt egy repülőn művelném, valószínűleg már kényszerzubbonyban ülnék valamelyik hátsó budiba bezárva). És bízunk abban, hogy a szeretteink megértik majd, hogy min megyünk át (nem), hogy kellően türelmesek és támogatóak lesznek (talán), és hogy mi is tovább profitálhatunk és mosolyogva elmerenghetünk az elmúlt minimum egy éven (mindenképp).

Mert mindeközben azért elönt a hála és a boldogság, míg a balzsamos pesti éjszakában sétálok, szürcsölöm a rozém a Bazilika lépcsőjén, vagy gyönyörködöm a csodásan kivilágított Margit hídban.

Egy éve ilyenkor indultam. Lassan talán egy kicsit hazaérek.

Leave a Reply

Nézd meg a legfrisebb videónkat:
fb
Hortobágyi Rántott Vombat

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, ahol még több fotót és videót találsz a nagy utazásról.

Blog naptár

November 2017
M T W T F S S
« Aug    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Új -Zélandi kalandok
























.





Szereplők

O.: A lány, aki hátra hagyva régi életét új utakra lépett, hogy megnézze, ízlik-e neki a hortobágyi rántott vombat.

Á.: A hedonista útitárs.

NZ.: Új-Zéland

HK.: Hongkong

A kezdetek kezdetét pedig itt találod: