Köszönet 2015-nek!

Úgy szeretnék búcsúzni 2015-től, hogy hálát mondok mindazért, ami idén történt velünk. Amikor tavaly búcsúztattam 2014-et, nagyon fájt elengednem, tele voltam aggódással és kétséggel, hogy mi mindent fog tartogatni 2015. 2014 életem legnagyobb kalandjának éve volt, amikor felvettem a hátizsákom és egyedül nekiindultam Új-Zélandnak. Találkoztam számos fantasztikus emberrel, meseszép helyekre jutottam el és visszatértem valakihez Wellingtonba.

Ezt azért nehéz volt überelni, de azt gondolom, nem kevésbé volt kalandos az idei év sem: márciusban megkérték a kezem (nem, az a poszt tényleg nem poén volt, bár Zsiti épelműsége e téren erősen megkérdőjelezhető :) ) és hazaköltöztünk. Mindketten találtunk munkát, olyat, amit szeretünk, és ami szakmailag kihívás. Nekem ráadásul sikerült bejutnom ahhoz a céghez, amit még Wellingtonban megálmodtam magamnak. Ennek tényleg hihetetlenül örülök, bár az is igaz, hogy épp fénysebességgel próbálok elsajátítani egy új szakmát. Mindegy, végülis imádom a kihívásokat.

 

Emellett számos dolog történt a Vombat házatáján is.

Számszerűsítve:

  • – összesen 218 poszt jelent meg a vombat facebook oldalán,
  • – jelent meg írás velem vagy rólam az alábbi oldalakon: Origo, Travelo, angolnyelvtanitas.hu, Határátkelő, Külföldre mennék, wanderlust.hu, backpacker.hu, Konyhalál, Hajdúpress, stb.
  • – tartottunk 5 előadást Új-Zélandról (ebből egy fotókiállítás volt) és egy webinart is, összesen közel 600 embernek,
  • – megkeresett Friderikusz Sándor és szerepeltem az ATV-ben, illetve forgatott velem az Alföld TV is,
  • – a blog követőinek száma átlépte a 2000-t és összesen 44 országból olvastok, őrület!
  • – olyan fantasztikus bloggerekkel ismerkedhettem meg személyesen, mint backpacker Bori (mikor hol jár, de mi NZ-n találkoztunk), a wanderlust.hu Páros (idén Izlandon nyomultak), azausztralia-s Andi és Zoli (Ausztrália), Bánovics Marcsi (Kína), mindenkiutazhat.hu-s Ádám és Zsuzsi (mi NZ-n találkoztunk, de a srácok körbenyomulták a földet), Timi és Balu, és még számos fantasztikus (és kattant) utazóval,
  • – beindítottuk a workingholiday.hu-t, amelyet azért hoztunk létre, hogy az utazni vágyóknak segítsen megszerezni és kiélvezni ezt a fantasztikus vízumot, amellyel én is utazgattam. Az első előadásunkon megtisztelt minket NZ tiszteletbeli konzula is, és támogatásáról biztosított a ‘vízum édesanyja’ is.
  • – idén összesen 4 országban jártam: egyben éltem (NZ), egyről tudósítottam (Görögország – igen, ilyen munkám is volt: írtam és utaztam egyszerre), kirándultunk egy olvasómnál is (Szlovákia) és Londonban félig szakmai-félig magánügyben jártunk (találkozhattunk a kiwi pótanyámmal is).

 

DSC_0573

Átfutva ezt a pár pontot talán látszik, hogy nem unatkoztunk :).

Nos, 2016-ban emeljük a tétet:

  • – szeretnék szakmai okból utazgatni, és az első célállomás már ki is tűzve (de erről majd februárban bővebben),
  • – márciusban vár ránk egy kicsit másféle kaland,
  • – nyárra pedig egy újabb kontinenst tűztünk ki célul magunk elé.

 

Persze voltak nehézségek is, de ezeket a csatákat megvívtuk és igyekszünk nem erre koncentrálni. Legyűrtem a hazatérés utáni depressziót (igen, az utazóknak ilyen nyígjeik is vannak), Zsiti megküzdött a kultúrsokkal, műtöttek mindkettőnket, családtagjaink is voltak idén kórházban, végignyomtunk pár próbaidőt és kialakítottunk egy teljesen új, közös, nagyon tudatos életmódot. Mérhetetlen hálás vagyok azokért az együtt töltött programokért, amiket a szeretteim körében tölthettem. Azt hiszem, az idei év legnagyobb üzenete számomra az volt, hogy a meseszép helyeknél, a legkülönlegesebb élményeknél már csak egy dolog ég jobban bele az ember szívébe: az pedig a társaskapcsolatok.

Köszönöm, hogy Ti pedig végig itt voltatok velem, kedves hozzászólásaitokkal bíztattatok, igyekszem 2016-ban még több izgalmas történettel és kalanddal szolgálni. Legyen csodás, izgalmas, szeretettel és megvalósult álmokkal teli új évetek! 2015, köszönöm, hogy ilyen színes és mozgalmas voltál! Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

Nézd meg a legfrisebb videónkat:
fb
Hortobágyi Rántott Vombat

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, ahol még több fotót és videót találsz a nagy utazásról.

Blog naptár

November 2017
M T W T F S S
« Aug    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Új -Zélandi kalandok
























.





Szereplők

O.: A lány, aki hátra hagyva régi életét új utakra lépett, hogy megnézze, ízlik-e neki a hortobágyi rántott vombat.

Á.: A hedonista útitárs.

NZ.: Új-Zéland

HK.: Hongkong

A kezdetek kezdetét pedig itt találod: