Kérd és megadatik

Vinkó Úrnak üzenem1 – a mai poszt röviden: sivatag, fukin’ meleg, beszívtuk, Uluru.Vinkó Úrnak üzenem2 – ne munkaidőben olvasson! Vagy menjen ki a budira. Vagy szoktassa rá a blogra a főnökét is!
Hiszek a vonzás törvényében. Hiszek abban, hogy ha nagyon vágyunk valamire és erősen koncentrálunk (=teszünk is érte), akkor előbb-utóbb megkapjuk.

És én nagyon vágytam két dologra. Az egyik a kaland volt. Nagy utazás, a világjárás. Tehát mindaz, ami nem történik meg a monitor előtt. A másik egy jéghideg Coca-Cola. Mi otthon csak karácsonykor iszunk kólát. Nem vallási okokból, egyszerűen csak nem iszunk színezett cukros löttyöt a hétköznapokon. Az egészség puritán dolog, az önpusztítást meghagyjuk ünnepnapokra.
sivatagikep
De bent, a közel 50 fokos sivatagban nem vágytam semmi másra, csak egy jéghideg kólára. Rengeteg jéggel. Az se lett volna baj, ha gépi. Bármi jobb lett volna a meleg állott víznél, amit már napok óta cígöltünk magunkkal, át a sivatagon.

Mert az úgy van, hogy a sivatagot nem lehet félvállról venni. És ha közel 6500 km-en át szeled, akkor főleg nem. Áthajtottunk a Simpson, a Gibson, a Central és a Great Victoria sivatagokon. És nem volt jó. Mert a sivatag szép (különleges). Mondjuk úgy max. 1000 km-ig. És érdekes. Szintén max. fél napig. Ellenben irgalmatlan meleg. Én meg otthon sem szerettem a meleget ugye (izzadunk, ragadunk, lihegünk, nem alszunk…mért jó ez???). Mindezt egy kocsiban, ahol nem működik a klíma, három héten át, mégkevésbé.

Életfunkcióim lassan a minimál felé tendáltak, napi sivatagi rutinunk beállt: 11 és 4 között nem volt erőm beszélni se, enni se, hörögni se az első klímás kocsmáig. Délután fél ötig csatlakoztunk a kamionsofőrök és az abók csapatához: előbbiek a kocsmában, utóbbiak a fák alatt próbálták átvészelni az elviselhetetlent.

kocsma
Délután öttől mentünk, míg bírtuk, hajnalig. Aztán pár óra alvás következett, persze ez is csak abban az esetben, ha mi kerültünk ki győztesen a rovarok vs. két szerencsétlen magyar kalandor párbajból. Mondanom sem kell, tízből kilencszer nem mi nyertünk.
Szóval, nem nehéz elképzelni, milyen állapotban érkeztünk meg Darwinba Erikáékhoz és hogy aztán miért töltöttünk el napokat Balin a klímás szoba sötét magányában. Erikáéknak ezúton is köszönjük, hogy végtelen kedvességükkel elhalmoztak minket! A mangótokat, gulyás leveseteket és a négy pöttömöt azóta is emlegetjük! Reméljük, hogy mihamarabb viszonozhatjuk Nektek mindezt! És amúgy az milyen menő már, hogy 1. Az otthonomtól tizeniksz ezer kilométerre tök véletlen földijeimbe szaladunk? (Éljen Kecskemét!), 2. A világjáró biciklis házaspár után minket láttak vendégül.
Csak egy kólát akartam. Mert ugye mész Darwinból az Ayers Rock-hoz (abó nevén Uluru), és pikk-pakk 1500 km alatt ott is vagy. Aztán megnézed AU jellegzetességét a nagy vörös monolitot. Várod a spiritualitást, mégiscsak egy szent helyet látogatsz meg hajnali fél 6-kor. Erre csak a legyek jönnek, meg Ursula kezdi el rángatni a hátsóját. Hogy Ő most inkább mégse szeretne még 1500-at menni a dögmelegben, menjen, akinek hét anyja van.

Én tényleg tökéletesen megértettem Ursulát: én a jéghideg kólámra vágytam, ő meg benzinre. Mármint normálisra, mert hogy már ezt is tudjuk: Northern Territoryban nem szabad, csak prémium üzemanyagot tankolni, a másikból ugyanis az abók szipuznak. Ezt Tony haverja mondta el nekünk. Tony meg a mi haverunk lett, miután kétségbeesetten próbáltam neki angolul elmagyarázni, hogy Ursula nem megy, valószínűleg az üzemanyag szűrő, vagy a benzinpumpa adta meg magát. Igen, kérünk segítséget. Ja, 143 dollárért vontatást inkább mégsem, akkor besétálunk mi és megszereljük mi.

kiszaradt to
Tony akkor lett hát a barátunk, amikor megjelentünk a műhelyében. Óriási szerencsénkre Ursula a kemping bejáratától alig 200 méterre állt le, mondanom sem kell, 350 km-en át sehol semmi ezen az egy műhelyen, egy reptéren, meg a mosodán kívül. Térerő se. Szóval, az égiek nagyon vigyáztak ránk. Amikor pedig nyilvánvalóvá vált, hogy mi nem fogjuk ezt tudni megszerelni (a királyi többes csak a lelki erősítésre vonatkozik, amúgy ha rajtam múlna még az ablakmosó folyadék se lenne utántöltve…), Tony értünk jött munkaidő után és bevontatott minket sutyiba, hogy ne kelljen ezért fizetnünk.

Az éjszakát így hát egy roncstelepen romantikáztuk végig kettesben, mosdó, wc, és jéghideg kóla nélkül, fejenkét minimum 63 bogár társaságában. A kaland tehát pipa.

Másnap reggel Á óriáscimbibe került a műhely összes dolgozójával, így nem csak fele pénzből megúsztuk, de kaptunk két ingyen gumit is. Az meg jó!

Ennél már csak Port Augusta határát volt elérni jobb, és ezzel kikeveredni a vörös szörny karmaiból. Belegondolni is hihetetlen, de már csak kb. tíz napot töltünk itt, aztán irány át NZ-re. Szóval, most minden jó, van civilizáció, emberi hőmérséklet, óceán, csak egy dolog nincs még mindig: jéghideg Coca-Cola…megyek, vadászok egyet!

Leave a Reply

Nézd meg a legfrisebb videónkat:
fb
Hortobágyi Rántott Vombat

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, ahol még több fotót és videót találsz a nagy utazásról.

Blog naptár

November 2017
M T W T F S S
« Aug    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Új -Zélandi kalandok
























.





Szereplők

O.: A lány, aki hátra hagyva régi életét új utakra lépett, hogy megnézze, ízlik-e neki a hortobágyi rántott vombat.

Á.: A hedonista útitárs.

NZ.: Új-Zéland

HK.: Hongkong

A kezdetek kezdetét pedig itt találod: