Ferenc József, a francia és a zöldborsófőzelék

Belecsaptunk a lecsóba, vagy mondhatnám a ratatouille-ba! Szóval, miután elhagytam a Golden Bay-t és egyesítettük erőinket Alex-szel, nekivágtunk a West Coast-nak. Valójában ez az a része az országnak, amiért idejöttem, és hát mondhatom, minden álmom felülmúlta! Ezer éve vágytam arra, hogy egy lakóautóval/campervannal bejárjak néhány országot: csak róni a kilométereket, zenét hallgatni közben, letekert ablaknál, lobogó hajjal üvölteni a rádióval, megállni minden egyes helynél, aminél csak elakad a lélegzeted, kis otthont kialakítani néhány négyzetméteren, borozgatni esténként kempingszékben ülve és megváltani a világot!

Igazából azt gondolom, nem lehet ilyenkor nem szerelmesnek lenni! A jó hír az, hogy még csak egy másik személy sem kell hozzá, ott van az a léleksimogató, bizsergető, mosolyt csalogató érzés minden egyes négyzetcentiméteren ebben az országban. Amióta úton vagyunk, semmi bajom nincs: nem zavar, ha ropog a fagy a talpunk alatt (tehát minimum mínusz 5 fokban aludtunk a hegyekben a kocsiban), ha 3 napig nem jutunk tusolóhoz, ha a mosogatás (értsd löpitykölés) alulmúlja minden higiéniával kapcsolatos elvárásom (ha Alex mosogat, az úgy néz ki, hogy körbenyalja az én kanalamat is, majd beletörli a függönyünkbe és visszarakja a helyére, mondván: tiszta…nemakarodtudni!), vagy hogy nagyon, de nagyon kell matekoznunk, ha tartani akarjuk a költségvetést. So I don’t give a flying fuck about these (ha a Nagymamám, vagy a kedvenc irodalom tanárom olvasna, akkor üzenem, hogy ezt egy könyvből tanultam – jó, nem Az ember tragédiája volt, meg kell vallanom – és azt jelenti, hogy ‘a csudába hát, cseppet sem izgulok ezek miatt!’) Nem zavar, nem érzem magam tőle rosszul, használom az eszem, értékelek minden apróságot és borzalmasanelmondhatatlanul élvezem. Imádok itt lenni! (vélhetően ez lesz az a blog, ahol a fenti mondat gyakorisága rekordot fog dönteni…) De tényleg!

Ez volt az a hét, amikor a múlt összes sebe érezhetően gyógyult, óriási balzsam a lelkemnek mind a hely, mind Alex higgadt bölcsessége. Szeretem, ahogy a barátnőjét szereti, akivel lassan egy éve két külön országban vannak (a lány Japánban tanul épp). Szeretem, ahogy ezt kezelik és menedzselik (ugye nem kell magyaráznom mennyire tűnök nőnek mostanság, ha a csaj engedte, hogy a pasija 3 hétig velem egy ágyban aludjon…na, hát ez ennyi, nemiségem, érzékiségem és szépségem valahol Ferihegyen felejthettem…). Szeretem a meglátásait a világról, kiegyensúlyozott és bölcs, fiatal kora ellenére. Szeretem, hogy csak mosolyog azon, amikor én ugrabugrálva vinnyogok a boldogságtól, hogy sohasem kapkod, de nem is töketlenkedik. És nagyon, nagyon értelmes. Jó családból jött, jó apa-képpel, és ez érződik a nőkhöz és a világhoz való hozzáállásán. Higgadt, tisztelettel és alázattal van mások kultúrája és gondolkodása iránt és családcentrikus. Szóval, hálás vagyok Alexnek, hogy bemutatta nekem, van ilyen is. És büszke vagyok magamra is, jó előpróbája ez Á-val való 4 hónapos együttélésünknek: tökéletesen (fejhangon sikítva a hidegtől, toporogva egyik lábról a másikra) megy a rokiwc-ben, lavorban való fürdés, baromi jókat ettünk (sikerült kihoznunk 9 étkezést – a francia palacsintától, az avokádós szendvicsen át a tonhalas tésztáig volt minden – 25 dolcsiból fejenként, ami itt egy kisebb csodával egyenlő), a Mt. Cook lábánál gázrezsón főzött borsófőzelékemnek pedig nagy rajongója lett Alex, és mire ideértünk Haastba, már beelőzött a hírem: ‘Áh, Te vagy az a magyar lány, aki legjobban főz egész Új-Zélandon?’ (itt körbenéztem, hátha máshoz beszélnek, de nem, én voltam a címzett, és az infó az Északi-Szigetről szivárgott le, majd francia barátom még jól meg is erősítette…drága kiwik, hát Titeket se a gourmet mivoltotokért tartanak a Common Wealth-ben még mindig, ha az én főzni tudásom a mérce Nektek, de azért köszi! ).

A hét élményei címszavakban: megmásztunk két gleccsert, meglestünk egy fóka-kolóniát, megvan a kedvenc tengerpartom, ahová tutibiztos visszajövök nyáron (titkosromantikusösszebújósmeseszép), aludtunk egy Unesco-s Nemzeti Parkban a Mt. Cook lábánál (igen, van egy csöppnyi perverzitásom minden iránt, ami az Unesco Világörökség része, a szakdogám is ebből írtam anno) és most épp NZ legnagyobb nemzeti parkjának a közepén dekkolunk (se net, se térerő…).

Míg a fiúk elmentek helikopterrel oposszumra vadászni, addig én az ajándékboltra felügyeltem (egy állásajánlat a nyárra már tuti megvan, jupijé). Ahogy itt a dolgok mennek (nem zárjuk a lakást, se a boltot, minek, itt sosem – ismétlem: SOSEM!!!- volt még betörés vagy lopás), hát nem menedzserbetegségben fogok elhunyni, az tuti!Megyek, nézek egy kis Survivor-t, sose tudni mikor kell megnyúznom egy medúzát és összefőznöm egy kis kókusztejjel egy campervan hátuljában egy gázrezsón a semmi közepén…

Leave a Reply

Nézd meg a legfrisebb videónkat:
fb
Hortobágyi Rántott Vombat

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, ahol még több fotót és videót találsz a nagy utazásról.

Blog naptár

September 2020
M T W T F S S
« May    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  
Új -Zélandi kalandok
























.





Szereplők

O.: A lány, aki hátra hagyva régi életét új utakra lépett, hogy megnézze, ízlik-e neki a hortobágyi rántott vombat.

Á.: A hedonista útitárs.

NZ.: Új-Zéland

HK.: Hongkong

A kezdetek kezdetét pedig itt találod: