NZ, azaz Új-Zéland

Kiwi férjem úgy fest már nem lesz…

Oliverrel való kapcsolatunk lassan négy hónapra nyúlik vissza. Úgy kezdődött, hogy Olivernek van a legtüncibb mütyürboltja egész Wellyben. Meseszép ékszerek, egyedi kézműves lakberendezési dolgok, meg bűbájos sálak. Így hát heti háromszor biztos beevett a fene a boltjába, nyálcsorgatni.

Még boldogabb voltam, mikor kiderült, hogy Oliver munkaerőt keres. Bementem Hozzá kérni egy email címet, hogy elküldhessem a CV-m Neki, de olyanja nem volt (???). Így aztán másnap Zsitit kértem meg, hogy nyomtasson nekem CV-t és dobja már be Neki. Mikor Zsiti bement, Oliver nézett rá nagy szemekkel, hogy dehát ő így látatlanba nem adhat nekem munkát, nekem is be kellene majd mennem, próbanapra. Zsiti próbálta ugyan elmagyarázni, hogy értjük a rendszert, nyilván ez csak a CV-m, majd hívjon fel, ha tetszik neki, és bemegyek. De Olivert ezen a ponton elvesztettük…csak nézett a CV-mre és Zsitire felváltva és totális kétségbeeséssel az arcán motyogta, hogy Ő most nem tudja, hogy mit kéne tennie. Mondanom sem kell, azóta sincs eladója, így Oliver szerencsétlenkedik bent továbbra is.

Épp így volt ez tegnap is, amikor Zsiti úgy ébredt, hogy Ő biza ma megkéri a kezemet (nem kéne hagynom, hogy ennyi almaecet cidert igyon a vesekövére, mert úgy fest, elég meredek ötletei lesznek tőle…). Miközben én hajnal 4-ig forgolódtam és kattogtam (megesik), végül úgy döntöttem, beveszek egy fél altatót. Két éve rohadt a neszeszerembe, gondoltam ettől csak elalszom végre. Sikerült is, reggel arra eszméltem, hogy Zsiti csinibe vágja magát, borotválkozik, pörög ezerrel. Félkómásan gondoltam is magamban, minek ez a nagy felhajtás, oké, hogy a kiwi Parlamentet visz el megnézni (mondván, hogy minden ilyenért odavagyok), de akkor most nekem is fel kéne kelnem és hajat mosni?!?

Welly szívében

Welly szíveben

Arra jutottam, hogy a pörgést meghagyom Zsitinek, és gyökkettővel kivonszoltam magam a fürdőbe, hogy megmossam a hajam (eddig ez a trükk mindig bevált). Mégiscsak Parlament! Míg én egy leszanált csiga tempójával készülődtem, Zsiti meghekkelte a blogomat (egyszer adok meg belépő kódot egy pasinak, máris ez lesz…), és betért Oliverhez, hogy megvegye a gyűrűt.

A következő beszélgetés zajlott le:

-A kirakatban lévő köves gyűrűt szeretném megnézni. Az S-es méretűt.

– Szerintem az M-es lesz jó neked!

– ??? Nem nekem lesz. A barátnőmnek veszem.

– Aha. Hogyne.

Ezek után Zsiti nem akarta felpóbálni a gyűrűmet…Én akkor már húsz perce vártam a megbeszélt helyen, társaságom is akadt egy magában beszélő és zokogó-röhögő csöves képében. Jó volt a buli, na. Nem értettem ugyan, hogy ha a Parlament balra van, akkor mi miért tartunk totál ellenkező irányba, de Zsiti magyarázott valami ismerőséről, aki ott vesz fel minket…aztán egyszer csak kilyukadtunk a Te Papánál, annál a múzeumnál, ahol nyolc hónapja egy kvázi véletlen folytán találkoztunk.

Zsiti magyarázott nekem, hogy ez micsoda egy sorsfordító pillanat volt az életében, és hogy így meg úgy milyen jó is nekünk, de addigra engem már berántott a free wifi. Ismer, tudja, hogy ilyenkor világ kizár, marad O. meg az internet, így csak annyit mondott: “Átállítottam valamit a blogodon, nézd már meg, hogy jó lesz-e!?”

A többit tudjátok (aki lemaradt volna, az nézze meg a fb oldalt, vagy kattintson az ‘ask me’ menüpontra!). Én csak vihorásztam zavaromban, meg hüledeztem, aztán eszembe jutott, hogy erre azért nem árt válaszolni:

– Most erre válaszolnom kéne?

– Hát, nem egy rossz ötlet!

– Jaaaaa, télleg. IGEN!….de most akkor nem megyünk a Parlamentbe?!

Amit a képen láthatunk: egy lányt, akire ráférne már egy alapos fodrászkodás (aztán ezt is el akarja valaki venni…), meg a Te Papa orange-almond tortájat, ami sokkhatásra kiváló

Nem mentünk. Mint ahogy munkát sem adott, ahogy azt az első találkozásunk ürügyéül mondogatta. És még csak nem is kiwi, bár azzal csitítgat, hogy fél szegedi-fél maori…Azt gondolom, kevés nagyobb lámaság van a világ végén összeszedni egy magyar vőlegényt, de mindegy, most már megtartom. Elvégre mindig jól jön egy online marketinges a családba, habár a kis akciója nem hogy nem hozott lájkokat a blogomnak, de azóta minimum három férfi olvasóm leiratkozott…

Hogyan menjünk világgá, ha szűkös a keret? – 2. Rész

Ingyen szállás

Mert én szállásért nem vagyok hajlandó fizetni!

Egyrészről baromi drága, és sokszor indokolatlan kiadás, mivel a szálláson jobb esetben alig töltesz időt, másrészről van sokkal mókásabb módja is, mint hogy nyolcadmagammal nyomorogjak egy szutykos hostelben.

2012-ben kaptam rá a ‘szállás-mutyira’, amikor a 30. 18. szülinapomat Írországban szerettem volna tölteni, de persze csóró voltam, mint a templom egere (tovább fokoztuk a szitut, mikor az útitársam a 2. napon elhagyta a pénztárcámat benne minden pénzünkkel, bankkártyával, stb.). Úgy kezdtem, hogy jeleztem a barátaimnak, hogy márpedig én most Írországba megyek, aki ismer kint valakit Dublinba, szóljon már. És az egyik barátnőm ismert egy csodás párost, akik már az első levelem után, amelyben elmondtam, hogy szeretnék nagyon a kanapéjukon aludni, annyit írtak vissza, hogy ‘Oh, Zsuzsi barátja a mi barátunk is, persze, gyertek nyugodtan! Mi ugyan épp nem leszünk itthon, de a reptéren odaadjuk a lakáskulcsot. Kocsi kell majd nektek? Mert akkor használhatjátok azt is!’ Mondanom se kell, kb. sokkot kaptam örömömben!

szállásom Te Anatuban

Ezt követően regisztráltunk a couchsurfingre (CS), ahol referenciákat akartunk gyűjteni, mielőtt nekivágtunk skandináv körutunknak, amire szintén nem volt pénzünk. Illetve volt kettőnknek két hétre repjegy-szállás-hajójegy-biciklibérlés-triatlon nevezési díj-kaja-egyebekre 300 ezer forintunk. Oda, ahol egy szendvics 4 ezernél kezdődik. Szóval, nem volt mese, kellett az ingyen kanapé, így elkezdtük befogadni az embereket: jött Jeff Malajziából, Susanék Új-Zélandról, Julia Németországból, és így tovább. Átjáróház lett az otthonunk, ami folyamatosan tárt ajtóval várta az utazókat, akik új élményeket, történeteket, energiákat hoztak cserébe. Utaztam akkor is, amikor épp nem mentem sehová. És persze gyakoroltam a nyelvet.

A CS segítségével azóta aludtam Finnországban szaunában, AU-ban belecsöppentem egy kőkemény partiba, NZ-n megismertem a pótanyámat, és nálam aludt az a híres orosz világutazó is, aki pénz, mobil és net nélkül járt be több mint 70 országot. Rengeteget tanultam és inspirálódtam ezektől az emberektől.

néha ilyen szállásokba is bele lehet futni…ilyenkor légy hálás és használd a humorérzéked!

Az ingyen szállásnak akad másik verziója is, amikor valaki házát, esetleg kisállattal együtt felügyeled. Ennek pl. NZ-n elég nagy hagyománya van: fogod magad, beköltözöl valaki házába 3-4 hétre és pesztrálgatod a blökit, vagy simogatod a 12 macskát. Cserébe mondjuk minden nap kimehetsz a tengerpartra és csak a tiéd az egész ház.

szállásért cserébe én néha főztem

Íme néhány oldal:

http://www.kiwihousesitters.co.nz/home (NZ-re)

http://www.trustedhousesitters.com/t/ (bárhová)

Nem csak szállást kaptam, hanem pótanyát is :)

De a legnagyobb trükk szerintem még mindig abban áll, hogy tudjuk okosan használni a közösségi médiát. Mindenki ismer valakit, aki ismer valakit, aki ismer valaki mást, aki Neked akarja adni a kanapéját. Cserébe légy nyitott, kedves és vidd jó hírét az országunknak! Meglátod, csudajó móka lesz!

A pampogó hátizsák  

Arra gondoltam, túrákat kéne vezetnem! Persze semmiképp se olyanokat, ahol hegyekre kell felmenni meg lejönni, mert az baromság, bár állítólag ez túrázó körökben elég népszerű. Sosem fogom megérteni…

Mikor Jucó barátnőm, aki unalmában Patagóniában, meg Kilimandzsárón, meg Himalájában szokott ‘sétálgatni’ (a la Bori), közölte, hogy meglátogatna itt NZ-n, gondoltam betársulok egy kirándulásra én is, mert a Déli-Szigetnek nincsen párja és már 3 hónapja egy helyben voltam.

 DSC_5932

Így kezdődött, aztán már azon kaptam magam, hogy megvan a repjegyem Queenstone-ba, épp szállást próbálok szerezni vadidegeneknél és két további útitársunk is lesz Bori, a backpacker.hu lány és Gyuri, a két lábon járó biológiai lexikon személyében. (Nemtom átjön-e, mennyire illettem a sorba…)

 DSC_6006

A küldetésünk: megcsinálni a Humpbridge Track-et, ami a Déli-Sziget legdélebbi pontján található és annyit tudtunk róla, hogy álomszép. Illetve, hogy 60 elcseszett kilométer, irglamatlan sok ‘hupli’, 3 nap és 4 kvázi vadidegen.

 10308123_787702654644313_4529876486530305231_n

Első nap egy ikonikus helynél találkoztunk, a queenstown-i Fergburger előtt. Állítólag itt kapható NZ legjobb hamburgere, amit elég sokan le akarnak tesztelni, mert átlagban fél órát kell érte sorbaállni. Mivel Zsiti rám parancsolt, hogy anélkül, hogy kipróbálnám haza se menjek, nem mertem kockáztatni, inkább beálltam a sorba és vártam a csodát. A csoda sajnos elmaradt, mert befutott Bori, és épp az úttest közepén úgy gondoltuk, hogy jól megölelgetjük egymást első találkozásunk örömére. Szerencsére a kiwik is érezték, hogy ez karmikus pillanat, így egy kocsi se dudált le minket a közel húszból, aki miattunk nem tudott továbbmenni.

 IMG_5685

A szállásunkat a szokásos módon intéztem: megkérdeztem boldog-boldogtalant, hogy tudnak-e valakit Qt-ban, aki adna nekünk egy apró kis kanapét, mert én NZ-n szállásért nem fizetek. Egyrészről mocskos drága, másrészről a krikett vb idején ne is legyenek olyan botor gondolataid, hogy lesz helyed hostelben, harmadrészt mert én ezt így szeretem. Találkozni idegenekkel, bekuncsorogni magam hozzájuk, meghallgatni az élettörténetüket és nyomot hagyni egymás életében.

 DSC_5935

Óriási szerencsémre mindhárom éjszakára lett is szállásunk. Úgy indultunk, hogy ‘Megmondom őszintén, elég abszurdnak tartom, hogy írtál, mert még azt sem ismerem, aki beajánlott…’ és oda jutottunk, hogy ‘Oh, többen vagytok? Semmi baj, épp ma rúgtunk ki valakit, van hely mindannyiótoknak!’. Boldogan nyugtáztam a végkifejletet egy olyan ember házában, aki direkt kerüli a magyarokat és én voltam az egyetlen ember, akinél így rábólintott a dologra. Megtisztelő volt, na! Mondjuk olyan büdösen, csapzottan és dzsuvásan érkeztünk meg a három napos túrázás után, hogy azt hiszem az országimázsunkon most ismét nem lendítettünk.

 DSC_0573

Miután első nap nagy nehezen megszereztük a bérelt kocsit (felfedeztem NZ első komoly hibáját – katasztrofálisan nyögvenyelős projekt volt), másnap vidáman (esetemben inkább ‘teli gatyával’) érkeztünk meg a túra startpontjához. Innen jött három nap hegyre fel meg hegyről le, amit inkább nem is kommentelnék. Bevillantak a katonai kiképzős filmek…

 11012623_787707364643842_5146295648331979374_n

Amikor viszont épp nem akartam belehalni a túrázásba, akkor vinnyogva szakadtunk a röhögéstől. Azóta is tanakodom azon, hogy nevetés vagy páfrány volt-e több. Esőerdők esetében ez komoly dilemma.

DSC_0566

A túra amúgy fizetős, 175 dollárt kértek azért, hogy átvonszolhassam magam maori magánterületeken, nemzeti parkokon, felmászhassak rengeteg sok hegyre, majd le is róluk. Ja, és volt menő szállásunk szó szerint a világ végén, finom poridge-dzsal. Meleg tus már csak további 20 dollárért, így én kiélveztem az evolúciós defektem (miszerint nem érzek szagokat), a többiek meg igyekeztek gyorsan bealudni.

Az időről azt kell tudni, hogy két napig szikrázó napsütés volt, a harmadik nap pedig érzékeltük, hogy egy esőerdőben vagyunk, ami arról kapta a nevét, hogy rengeteg a fa és időnként szakad/ömlik/esik. Meg kellett állapítanom, hogy jó helyen vagyunk. Persze végül nem az esőtől lettünk vizesek, hanem a dagálytól, amivel nem kalkuláltunk, így az utolsó napi tengerparti túránkat inkább U-alakú rohangálásnak és partfalra vetődésnek hívnám.

 DSC_0749

Jól sikerült. Mármint Borinak, aki még időben levette a bakancsát. Én egy zoknit buktam, Jucót beszippantotta a láp, Gyurit meg térdig ellepte egy sietős hullám. Aztán már Gyuri is elég sietősben nyomta, mert sziklákon mezítláb sétálni állítólag nem olyan kellemes. Hiszek Gyurinak.

 DSC_0798

Szerettem ezt a túrát, életem egyik legemlékezetesebb három napja volt. Persze nem azért, mert imádnék túrázni, még csak véletlenül sem. Aminek állítólag hangot is adtam és végig pampogtam ezt az egészet, de persze ki hiszi ezt el?! Szerintem túrákat kéne vezetnem!

A képekért köszönet www.backpacker.hu Borinak és Nyikos Györgynek! (Egy béna van, az s.k.)

Hogyan menjünk világgá, ha szűkös a keret?

1. Rész – Szállás és ellátás ingyen

Van az a típus, akinek folyton mehetnékje van. Akkor is utazik, ha nincs miből. És általában oda, ahova másoknak eszébe se jutna. Vagy esetleg eszébe jut, de nem meri meglépni, mert az felérne egy kamikáze akcióval a pénztárcája ellen.

Létezik azonban egy remek módszer, ahogy mi, ‘csóró’ utazók menedzseljük ezt az egészet. Önkénteskedésnek hívják. Bár a neve roppant magasztos, most elsősorban nem az afrikai árva kisgyerekek gyógyítására gondolok (meglepő, de ezek sokszor drága, fizetős önkénteskedések…).

Nálam úgy kezdődött, hogy egy borongós őszi este épp az angol órámon ücsörögtem, mikor a világ legjobb tanára csak annyit mondott: “Oros, most mutatok Neked valamit, ami megváltoztatja az egész életedet!”

Én gyorsan közbevágtam, hogy szerintem azt nekem nem szabad látnom, mert barátnője van, de aztán kiderült, hogy valami tényleg olyat mutat, ami után egyértelművé vált, hogy én világgá megyek. Hazamentem, elintéztem a regisztrációt és megvettem a repjegyet.

Amikor megtudtam, hogy létezik egy (nem csak egy) olyan oldal, ahol önkéntes munkára regisztrálhatok, amiért cserébe szállást és ellátást kaphatok, roppant izgatott lettem, mert világossá vált számomra, hogy így nem csupán pár hetet húzhatok ki a minimál költségvetésemből, hanem akár hónapokat is.

Én a workaway.info oldalra regisztráltam, ahol évi 23 euróért (pároknak 30) készíthetsz magadnak profilt. Bejelölheted azokat a képességeket, amikkel rendelkezel, tölthetsz fel fotót, a lényeg, hogy minél színesebb és sokoldalúbb személynek tűnj. Ide nem egy hivatalos CV kell, erre a honlap üzemeltetői is felhívják a figyelmet. Rögtön azután, hogy ezt elolvastam, nyomtam egy delete all-t és az elsőként precízen összerakott kvázi jogász CV-met átírtam cukrászorsisra, aki tud sütni, főzni, siklóernyőzni, vezetni, tanítani, meg amit csak akarnak, és leginkább baromira világgá akar menni.

orsi1

Aztán kiválasztottam mesecsodás Új-Zélandot és minden régióban, ahová menni akartam kerestem egy szimptikus host-ot. Elkezdtük a levelezést/szkájpolást/stb., míg ki nem forrta magát a terv, hogy mikor hol leszek.

Szerencsémre nagyon jó hostjaim voltak végig, így közel három hónapig úgy utaztam, hogy nem költöttem se szállásra, se ételre. Ami kiadásom volt, az csak az útiköltség. Amikor nem önkénteskedtem, akkor pedig couchsurfing-eltem.

 És hogy miket csináltam:

– festettem,

– gletteltem,

– kertet rendeztem,

– főztem és sütöttem 2-11 főig,

– makadámdiót szedtem,

– takarítottam,

– traktorral füvet nyírtam reptéren,

– oposszum csapdákat helyeztem el madárrezervátumban,

– teheneket etettem,

– kerítést cölöpöltem,

– helikoptert építettem,

– permeteztem, stb.

orsi2

 Mondanom sem kell, nagy váltás volt a 8-10 órás irodai melók után. Rengeteget tanultam és nagyon élveztem. A legnagyobb előnye pedig az, hogy ilyenkor helyieknél szállsz meg, az otthonukban élsz, részesülsz a vendégszeretetükből és így jobban megismerheted az adott kultúrát is.

Van, hogy semmilyen ‘skill’-t nem kérnek, de van, hogy kifejezetten szakképesített önkénteseket keresnek (ez főleg a legfelkapottabb helyeken van így, pl.: Hawaii, Fiji, stb.). Utóbbiaknál azért érdemes átgondolni, hogy nem éri-e meg rendes, fizetős munkát nézni inkább. Általában néhány hetet, de akár több hónapot is maradhatunk egyes helyen, ha beválik. Leginkább teljes ellátást nyújtanak a host-ok, de én belefutottam egy olyan helybe, ahol menetközben megváltoztatták a szabályokat és csak vacsora volt. Ezzel még nem is lett volna probléma, de bolt 20 km-re sehol, és kocsi nélkül ezt elég nehéz volt megoldani, úgyhogy én inkább a teljes ellátás híve vagyok.

Néhány host iszonyat lelkes, a Déli-Szigeten kifogtam egy farmert, aki minden napra szervezett nekünk vagy valamilyen kirándulást, vagy szabadidős programot (sziklamászás, kajakozás, BBQ, pizzasütő verseny, stb.). Nála mondjuk volt, hogy 8-10 órákat is dolgoztunk, szóval néha már a világomról nem tudtam, nem hogy sziklát másszak levezetésnek, vagy barlangban túrázzak, de a többségnél általában 3-4 órás a ‘munkaidő’ és cseppet sem kell megszakadni. Az első helyemen pl. azonnal adtak kocsit is, így mentem el egy hosszú hétvégére kirándulgatni.

Szerintem szuper lehetőségek ezek, ha az ember kicsit világot akar látni, új dolgokat kipróbálni és mindezt a lehető legolcsóbban. A poén része miatt pedig lottó nyerteseknek is szívből ajánlom!

Íme a három legismertebb önkénteskedős oldal:

http://www.workaway.info/

http://www.helpx.net/

http://www.wwoof.net/

Na, akkor azt hiszem a ’De nekem nincs pénzem utazgatni…!’ kezdetű monológot le is húzhatjuk a kifogások listájáról.

But you are a great person and he is an egg…

…mondta a főnököm, mikor felmondtam. Fenti mondat jól jellemzi a konyhában uralkodó helyzetet.

Az egész öt tányéron csúszott el végül. Jó, nyilván nem, de ez volt a cherry on the top, hogy stílusos (idétlen) legyek. Kellett a hely, így nekiláttam öt tányér elmosogatásához. A tányérok viszont nem a konyhai mosatlan részét képezik. Én viszont a konyhában dolgozom (meglepő egy szakácstól/cukrásztól), tehát semmi közöm elvileg a front house mosatlanjához. Kivéve, ha nincs helyem és kell. Illetve, ha csapatmunka címén besegítünk egymásnak (ami szintén gyakori).

Ezt látta meg a Chef, akinek finoman szólva ekkor mentek el otthonról és kiverte a hoppárét a konyha közepén, hogy én mért mosogatok tányérokat, ki adott utasítást erre. Mivel előtte kb. két perccel küldött ki a helyetteshez (2IC) megkérdezni, hogy mosogathatok-e, ezért nyilván a 2IC-ra hivatkoztam, hogy kaptam engedélyt mosogatásra (már a kérdés is röhej). Viszont, a 2IC nem utasítást adott, hanem engedélyt.

Ebből lett egy kisebb kalamajka a konyha kellős közepén. A konyhában, ami összesen nincs 6 négyzetméter, és totálisan látványkonyha, csúcsidőben. Álltunk bent a manager, a 2IC, a konyhalány meg én. És az 5 tányér. És azon ment a diskurzus, hogy vajon én most jól tettem-e, hogy kb. 23 másodpercet eltöltöttem azzal az 5 tányérral, hogy helyem legyen folytatni a munkám.

Nem szóltam, vártam, hogy megvitassák ezt az őrületes nemzetközi jogvitát (egy kiwi, egy dél-afrikai, egy indiai és egy magyar nézőpont). Aztán mikor elült a vihar, és már feledésbe is került az 5 tányér, na, akkor mondtam én fel.

columbus

És ezután derültek ki a következők:

–          engem napi szinten érnek ilyen szituk, sőt, a finoman csak ’hell’-nek becézett napjaimon egész napos a tortúra. Amit a manager most látott, az már csak a jéghegy csúcsa volt. Ez egy jól megalapozott b.sztatás, zaklatás, fenyegetés, napi szinten…csak ebből a front house-ban kacarászó baristák és manager mit sem látott eddig.

–          illetve valamit mégiscsak kellett, mert mint azóta kiderült, én vagyok a harmadik ember, aki a Chef stílusa miatt mond fel. Elődeim közül volt, aki egy napig bírta, volt, aki két hónapig. Harmadik hónapos időmmel csúcstartó vagyok.

–          engem viszont szeretnek. Jó, a manager vélhetően csak a befektetett energiát sajnálná veszni, de az összes többi kollégám, beleértve a helyettest is, szeret. És most megy a kampány, hogy megtartsanak valahogy.

Így történt hát, hogy én felmondtam, ők adtak egy szerződést megszüntető papírt (WHS miatt 3 havonta le kell zárnunk a jogviszonyom), és közben várnak vissza a vakációm után. Értelmezd! Nekem se megy…

Működik viszont a vonzás törvénye. Itt is, most is. Kb. két és fél hónapot agyaltam rajta, hogy fel kéne mondani, de 1. engem nem abból  a fából faragtak, aki feladja, 2. a három hónapot meg akartam várni, hogy legyen referenciám és a CV-mben jól mutasson. Gyakorlatilag sírva vágtam a centiket e péntekig, úgy voltam vele, hogy csak addig éljem túl, míg Jucó barátnőm ideér, és végre ismét utazhatok. Ahhoz viszont pénz kell. Meg nekem kell itt egy normális meló. Ahhoz meg kiwi munkatapasztalat és referencia.

Most mindenem van. Kihúztam a három hónapot, már csak 2 nap van belőle (óóóóóóóóóóóriási ugrabugra!), gyakorlatilag ezzel a tapasztalattal most bármilyen kávézólánchoz bejuthatok szakácsnak/cukrásznak és megszerettek annyira, hogy remek referenciákkal is bírok.

Viszont, amíg nem lesz új állásom, jó lett volna ezt megtartani. Csak mondjuk Chef-mentesen, mert vele nem kívánok a továbbiakban egy konyhában tartózkodni. Mert a pénz meg kell. Egy ideig ezen borzalmasan görcsöltem, aztán egy-másfél hónap agyfájdító kattogás után elengedtem az egészet. Úgy voltam vele, ez is meg fog oldódni. Anno munkatapasztalat, gyengébb nyelvtudás és referencia nélkül is találtam egy hét alatt melót, most is fogok.

Én csak egy dologra vágytam már, hogy ne kelljen minden nap negyed 6-kor kelnem, és hogy megint átjárjon az a világjáró, szabadmadár érzés. Felmondtam, kimondtam, megkönnyebbültem. És akkor másnap írt a barátnőm, hogy a volt munkahelyemen a héten kiutalják a két éve elmaradt prémiumomat. Ezen a ponton azt hittem, leesek a székről. Annyira váratlan és meglepő fordulat volt egy rég elfeledett és nem is remélt pénzről hírt kapni, hogy csak pillogtam. Így történt hát, hogy megérkezett a számlámra az az összeg, amivel kihúzom a következő lépésig.

Most úgy fest az ábra, hogy bár felmondtam, valószínűleg mégis lesz munkám, ha visszajövök. Én hoztam meg ezt a döntést, hogy nem kérek a Chef-ből többet és nem fordítva. Méltóság magammal szemben, alázat a munkával. Nem fordítva!

És már csak négyet kell aludni és újra útra kelek. Ráadásul, nem is akárhová megyek, hanem az álomhelyszínemre. Ami miatt NZ-re jöttem. Nem tudom lefesteni az izgatottságom, csak egyet tudok biztosan: a vonzás törvénye most is, mint eddig is, mióta gyakorlom (2009), megint működött!

 

10+1 hasznos tipp, ha úgy döntenél, hogy egy campervan-nel utazol körbe egy országot…

Korábban magam sem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet fogok mesélni, de tavaly négy hónapot éltem két különböző férfival, két különböző campervan-ban, két különböző országban. Nem tudom, melyik a meredekebb, hogy egyik férfit sem ismertem pár nappal korábban, vagy, hogy autókban ettem, aludtam, utaztam, éltem hosszú hetekig. Mindegy is, őrületesen jó poén volt, de azért nem árt néhány dologra felkészülni, mielőtt belevágsz egy ilyen útba.

image

1. A jármű (típusa, mérete)
A jó jármű a lelke az egész útnak. Nem jó az sem, ha túl kicsi, mert akkor pár nap után nagyon könnyen az agyadra megy majd először a dolgok pakolgatása, hogy helyed legyen, majd az útitársa(i)d, aztán Te saját magadnak. Annak sincs értelme, ha túl nagy, mert akkor borzalmasan sokat fogyaszt és néhány ezer-tízezer kilométeres tételnél azért ezek súlyos számok. NZ-n és AU-ban a campervanok iszonyat gyorsan cserélnek gazdát, mivel a travelerek jönnek-mennek, használják néhány hónapig, aztán továbbadják. Épp ezért a zöme nincs túl jó állapotban, leharcolt jószágok, de felszerelésük nagyon jó. Ja, és ha lehet, 4WD-s autót válassz, mert egy csomó helyre csak ilyen típusú kocsival juthatsz el. Vehetsz és bérelhetsz is.

Itt Down Underen hasznos oldal lehet Neked:

AU- www.gumtree.com.au

NZ- www.trademe.co.nz

2. A jármű (műszaki állapota)

Ha a jószág nincs jó műszaki állapotban, az őrületes parákat tud okozni. Hidd el, lerobbanni a sivatag közepén, az nem olyan mókás (tapasztalatból beszélek)! Mindig legyen a telefonodban lementve pár szám vész esetére, főleg, ha olyan helyekre mész, ahol nincs internet (sőt, NZ-n és AU-ban rengeteg helyen sajnos térerő sincs). Mindenképp végeztess egy alapos átvizsgálást az indulás előtt, különösen nézesd meg a motort és a klímát. Legyenek Nálad pótszerszámok, és ha lehet, egyikőtök legalább kicsit jobban konyítson annál a kocsikhoz, mint amit a műszaki vizsgára kértek (meglepő infó: ez szerencsére egyik esetben sem én voltam). És az sem baj, ha az alkatrészek nevét tudod angolul (nálam mondjuk külön nehézséget okozott, hogy magyarul sem volt lövésem se, hogy Á. mit magyaráz ékszíjról meg cilinderekről…jó, szőke vagyok és nő…van mentségem!). Viszont az út végére már írhattam volna egy angol-magyar autószerelő kézikönyvet is…

3. Törekedj a praktikusságra!

Anno mi beleestünk abba a hibába, hogy Sydneyben mindent felhalmoztunk, ami mozdítható volt egy költözéskor: volt nálunk epilátor (mondanom sem kell, egyszer sem használtam…), hajszárító, mikulás sapka (nyáron indokolt), minimum 8 angol könyv (hogyne, persze, az olyan, hogy előveszed és tanulod…), de még piteforma is (a cukrászt hallhattuk, köszönjük!). Gondold át higgadtan, hogy mi mindenre van szükséged. Aztán két nap múlva húzd le a lista felét! Na, annak a felére lesz valójában szükséged. Hidd el, borzalmasan idegesítő, ha 4-6 négyzetméteren élsz és megfulladsz a tárgyaktól.

4. Tervezz, de ne vidd túlzásba!

Egy több hónapos útra nem árt felkészülni, viszont nem lehet és főleg nem is érdemes minden egyes percét megszervezni, kitalálni. Az ilyen utakban pont az a legjobb, hogy nagy része spontán, váratlan és tele van nem várt kalandokkal. Beszéljétek meg, mik azok a főbb látnivalók, sarkkövek, amiket mindenképp látni szeretnétek (én az UNESCO-s látnivalókért remegtem, ugye, úgyhogy ezeket pipálgattuk sorra, Á. meg a legmenőbb helyeken akart búvárkodni…). Ezeket ütemezzétek be, a kettő között meg csak adjátok át magatokat az eseményeknek és álljatok meg ott és akkor, amikor csak kedvetek szottyan.

5. Értékek

Ne legyen Nálad túl sok érték. Készpénz amúgy se, azért van a bankkártya, ami mellett nem tároljuk ugye a pin kódot, mert az nem okos. És ha lehet, legyen a kocsiban egy jól eldugott, vagy lakattal zárt széf, amibe a laptopokat, kamerákat, egyéb értékes dolgokat betehetitek, ha elmennétek valahová. Túl sokáig ne hagyjátok magára a kocsit és mindig jól kivilágított helyen parkoljatok. És még ilyenkor is megtörténhet Veletek az, hogy miközben bent alszotok a kocsiban, le akarják lopni róla a bicikliket. Velünk megtörtént, és ha nincs Á. meg az ő haláli nyugodt vérmérséklete, akkor lőttek volna a cangiknak.

australia-map

6. Legyen nálad egy jó térkép!

Papír alapú. Részletes. Jó, most hőbörögsz, hogy minek az már manapság, de elmondom miért: mert NZ-n és AU-ban például 80%-ban nem volt se térerőnk, se internetünk, és a GPS se tudta sokszor, hogy hol a jóéletben járunk. Így aztán mi sem. Márpedig ekkora országokban eltévedni nem annyira fun, nem az van, hogy három óra múlva úgyis kikeveredsz a másik felén. Ráadásul szerintem annyira jó poén beirkálni a térképen, hogy mikor voltál ott és mi volt nagyon szép vagy érdekes, hogy eltehesd emlékbe!

7. Jegyzetelj!

Annyi minden inger fog érni, hogy egy idő után csak kapkodod a fejed és nem fogsz a végén emlékezni semmire. Én így 5-6 hónap távlatából próbálom most feldolgozni, hogy hol mi történt velem és most villannak be képek, hogy merre jártunk. Viszont nagyon jó visszaolvasni a kalandokat, ezért jegyzetelj, nem fogod megbánni!

8. Pótvíz, pótüzemanyag, gyógyszerek

Klímától és fejlettségtől függően 15-30 liter pótvíz és pótüzemanyag legyen Nálad. AU-ban szét paráztatnak azzal, hogy legyen elég üzemanyagod tartalékban, meg vized. Ezt egész addig idegesítőnek tartod, míg először nem szembesülsz azzal, hogy bent a sivatagban 4-500 kilométerenként nincs se mosdó, se település, se bolt (nyitva). Ugyanez az üzemanyaggal is a helyzet, ráadásul bizonyos országrészekben nagyon silány minőségű az üzemanyag, erre is figyelni kell.

Tipp: AU-ban a Northern Territhoryban ne tankolj normál üzemanyagot, mert azt az őslakosok (aboriginalok) használják szipuzásra és tönkreteszi az üzemanyagpumpát. Ezeken a területeken csak prémium minőségű üzemanyagot tankolj, ha nem akarsz több száz/ezer dollárt kifizetni vontatásra és szervizre.

9. Szocizz másokkal!

Egyrészről mert ez az egyik legnagyobb kaland az utazásban: másokkal ismerkedni, barátkozni, kalandozni. Másrészről mert nagyon sok praktikus tipp cserél így gazdát: hol találsz ingyen wifit, ingyen kempinget, ha nem kell valami, sokszor az utazók csak úgy odaadják másoknak. Használd a közösségi oldalakat (fb, couchsurfing, twitter, stb.) okosan, így lehet ingyen szállásod, tusolási lehetőséged, vacsorád, vagy épp egy kellemes pohár borod. Mindben volt részünk, ezúton is örök hálám szuperjófej barátaimnak, olvasóimnak és a segítőinknek!

10. Válassz jól útitársat!

Mert a jó útitárs a lelke az egésznek. Erre nincs biztosíték, lakva ismerszik meg a másik, ugye, de ilyen kicsi otthonban, ilyen nagy út során teljesen más parák jönnek elő, mint egyébként egy normális együttélés során. Nagyon fontos, hogy mindketten kellően lazán és pozitívan álljatok a dolgokhoz és tudjatok röhögni akkor is, ha igazán nagy kakiban vagytok, mert megesik, na. Ezúton is köszönöm a Franciának és Á-nak, hogy ilyen szuper útitársaim voltak (és hogy egyben körbefuvarozták a hátsóm mindkét országban!)

ursula

+1 A mocskos anyagiak

Nagyon okosan nagyon olcsón ki lehet hozni ezeket az utakat, ha tudod, hogy hol vásárolhatsz legolcsóbban (AU: Aldi, NZ: Pack ’N’ Save, Countdown), melyik kútnál a legolcsóbb az üzemanyag, hol vannak jó bor akciók (AU: BWS), ha kifigyeled, hogy hol lehet a beach-eken ingyen tusolni (bizonyos helyeken van még meleg tus is ingyen), hol lehet ingyen tölteni az elektromos kütyüket (beach-ek mentén sokszor vannak eldugva konnektorok), hol foghatsz jó wifit (AU: Hungry Jack’s, Bunnings, NZ: iSite-ok, könyvtárak, CBD wifik). Ezekkel az apró trükkökkel eszméletlen sokat lehet spórolni, viszont jó ha úgy készülsz, hogy az utolsó hétre is legyen még néhány ezer dollár tartalékod, bármi történhet (mondjuk akkor hal be a kocsiban a motor – lsd. O. és Á. esetét Ursulával…nem vicces, amikor otthonról kell pénzt utaltatni és napokig egy autószerelő műhely udvarán alszol, fürdő nélkül). És mindig, de mindig legyen utasbiztosításod (nem, nincs a családomban biztosítási ügynök, de ez tényleg őrületesen fontos, mert egy sima háziorvosi kontrollért is több tíz/száz dollárt kell kiperkálni, akkor gondolj egy baleset költségeire…)!!!

nezelodes

De a legeslegeslegfontosabb, hogy élvezd ki minden pillanatát, mert akkora kaland ez, amit egész életedben emlegetni fogsz majd!

Ha bárkinek bármi konkrét infóra van szüksége NZ-t és AU-t illetően, állok rendelkezésére!

Waitangi day és Sevens, avagy amikor megőrülnek a kiwik

Mondjuk, ha ebből indulunk ki, akkor minden második hétvégét kiwi nemzeti ünneppé nevezhetnénk ki, mert hogy ezek a down underi jónépek nem százasok, az tuti. Dehát ezért imádjuk őket!

Szóval, történt egyszer (kis kiwi töri óránk következik…), hogy ebbe a csodás országba is betette a lábát az európai, egészen pontosan a brit gyarmatosító és úgy gondolta, hogy mit neki maori őslakos, majd ő tudja itt a tutit. Aki nem értett egyet, azt lekaszabolta, a többiekkel pedig kötött egy bájos szerződést (nemzetközi jog-perverzek most különösen figyeljenek!).

A Waitangi szerződés (angolul Treaty of Waitangi, maori nyelven Tiriti o Waitangi) egy olyan szerződés, amelynek szövege angol és maori nyelven még csak véletlenül sem egyezik. Én mondjuk feldaraboltam volna, hongiban elkészítettem, majd megettem volna a helyükben a tolmácsot, ha ilyen pongyola munkát végez, de akkor ma min is menne a nagy nemzeti összefeszülés, ugye!?

maori_fiuk

Nem untatva azokat a részletekkel, akik nem olvadoznak az ilyen jogi szituktól (ugyan már, ez jogtudomány, hogy lenne már unalmas!?!?!?!…de ha egyeseknek esetleg mégis, szóval), lényeg a lényeg, hogy mivel ezek a naiv maori törzsfőnökök teljesen mást hittek a szerződés tartalmának, mint amire a brit gyarmatosítók gondoltak (a földön, szuverenitáson és kormányzó teljhatalmán ment az összefeszülés), így hosszú-hosszú évekig ezt a szerződést figyelmen kívül hagyta mind a parlament, mind a bíróságok.

Ma meg az a helyzet, hogy NZ alapító dokumentumának tartják. ‘Sok maori érzi úgy, hogy a Korona nem tartotta be az üzlet ráeső részét és erről bizonyítékokat mutatott be a tanács ülésein, velük ellentétben néhányan a nem-maori lakosságból úgy vélik, a maorik túl nagy figyelmet szentelnek a szerződésnek és arra használják, hogy „különleges privilégiumokat” harcoljanak ki.’
Szóval, még mindig elég necces a szitu.

És mit tesznek a kiwik, hogy oldják ezt a borzalmasan nagy feszkót?
1. Nemzeti ünneppé avatták február 6-ot.
2. Megszervezték erre a hétvégére a Sevens-t (www.sevens.co.nz)
3. Isznak. Beöltöznek. Megőrülnek.

Mert mégis min veszekedne már egy tehenészlánynak öltözött maori egy homárnak álcázott kiwivel???

(technikai okok miatt képek most a gugliról, akit pedig bővebben érdekel a dolog:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Waitangi_Szerz%C5%91d%C3%A9s
http://en.wikipedia.org/wiki/Waitangi_Day)

beoltoznek

A keresztény kiwi nemzet

A kiwik nagyon vallásosak. Erre nem volt nehéz rájönnöm, mert összesen egy embert ismerek, aki nem akart templomba elcsalni.

Mivel ezekben a templomokban több fiatalt látni, mint a wellingtoni péntek éjszakában, így ha tarsasági életet akar az ember lánya élni, vagy pusztán ismerkedni, barátkozni, akkor ez egy tökéletes hely erre.

Mert hogy itt nem mise van szigorú pappal és csöndes felekezettel, hanem buli, meg kis csoportok, akik kéthetente összejönnek sütni, főzni, beachen piknikezni, focizni, kirándulni, futni…

Engem ma meghívtak a nőegyletbe, meg egy baráti körbe, akik szeretik az outdoor sportokat és gyakran kirándulnak.

Én még mindig nem tudom mire vélni a templomozás ezen formáját, de hátha Ti többet tudtok nálam.

Mindenesetre ma ilyen visszafogottan szórtuk az imákat…

(videóért katt a linkre)

https://www.facebook.com/video.php?v=1575026979381503&set=vb.1482279015322967&type=2&theater

A wellingtoni rögbis srácok

Közülük nyolcan tértek be a minap hozzánk (mármint a kávézóba, nem a szállásunkra). Ők a wellingtoni rögbis srácok. Hatalmasak, nagyon rögbisek, nagyon …sportosak, na.
Én épp négy sonkás szendviccsel lavíroztam a cabinet felé, amikor összetalálkoztunk az ajtóban.
Volt egy szolíd, kb. 38 másodperces légzéskimaradásom.

wellingtoni_rogbisek

Aztán másnap reggel 7 felé épp félkómásan pakoltam ki a cheese scone-okat a cabinetbe, amikor megálltak nyolcan az ablaknál és bekopogtak, magyaráztak meg integettek befelé.

A főnököm szerint persze neki integettek. Jogos, nem ismerem a kiwi rugby team ízlésvilágát, tehát annak az esélye, hogy ezek a srácok egy pizsamás cukrászlánynak integetnek, semmivel sem nagyobb, mint hogy a 45 éves indiai férfi főnökömnek…

Mindig is mondtam, hogy a sport nagyon jót tesz az ember lelkének! (én pl. fél órán át még vigyorogtam gránátalma vörös fejjel a konyhában…)

Napi hűb.mmeg rovatunk következik

1#: Próbálok nem ömlengeni, mert olyat nem illik, szóval amolyan közömbösen mondom, hogy ma az ő (lsd alább cikk) anyukájával kávéztam. Anyuka egy oltári menő coach, csapatépítő, nagyfejes training céget vezet. Erre persze utólag jöttem rá, azt hittem ‘csak egy business woman’, akivel jó lesz egyet kávézni (nem a káve miatt, hanem, mert társasági élet hiányom van), hátha van néhány jó tippje hogyan szabaduljak meg kedvenc Chefemtől. Nos, mondhatni, kissé alábecsültem Anyuka pozícióját…

Kisfia 1: vízilabdaedző Magyarországon (!?!?!?!?!?)
Kisfia 2: vízilabdázott Magyarországon (?!?!?!?!?)
Kislánya1: jogász Sydneyben.

Kisfia 2 magyarul is beszél kicsit, ismét Wellyben él és vízilabdázik, Apu pedig edzi a nemzeti vízilabda válogatottat.

Hozzájuk megyek vacsizni hamarosan. Meg a meccsükre. Semmi extra, télleg, gyakran vacsizok félig kiwi-félig maori vízilabdáséknál…

(És én emlékszem erre a cikkre, meg a srácra, az a durva)
http://www.stuff.co.nz/…/Hungary-the-dream-for-water-polo-p…

#2: Olyan nyár van Wellyben, hogy az itteniek szerint ezt én jól nézzem meg magamnak, mert ilyen már 10-15 éve nem volt. Napsütés, frizura-barát szél és hömpölygő tömeg a Waterfronton. Illetve néhány rája, cápa, meg fürdőző…

rajak_meg_kajakosok

Nézd meg a legfrisebb videónkat:
fb
Hortobágyi Rántott Vombat

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, ahol még több fotót és videót találsz a nagy utazásról.

Blog naptár

September 2017
M T W T F S S
« Aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  
Új -Zélandi kalandok
























.





Szereplők

O.: A lány, aki hátra hagyva régi életét új utakra lépett, hogy megnézze, ízlik-e neki a hortobágyi rántott vombat.

Á.: A hedonista útitárs.

NZ.: Új-Zéland

HK.: Hongkong

A kezdetek kezdetét pedig itt találod: