Egyéb

Köszönet 2015-nek!

Úgy szeretnék búcsúzni 2015-től, hogy hálát mondok mindazért, ami idén történt velünk. Amikor tavaly búcsúztattam 2014-et, nagyon fájt elengednem, tele voltam aggódással és kétséggel, hogy mi mindent fog tartogatni 2015. 2014 életem legnagyobb kalandjának éve volt, amikor felvettem a hátizsákom és egyedül nekiindultam Új-Zélandnak. Találkoztam számos fantasztikus emberrel, meseszép helyekre jutottam el és visszatértem valakihez Wellingtonba.

Ezt azért nehéz volt überelni, de azt gondolom, nem kevésbé volt kalandos az idei év sem: márciusban megkérték a kezem (nem, az a poszt tényleg nem poén volt, bár Zsiti épelműsége e téren erősen megkérdőjelezhető :) ) és hazaköltöztünk. Mindketten találtunk munkát, olyat, amit szeretünk, és ami szakmailag kihívás. Nekem ráadásul sikerült bejutnom ahhoz a céghez, amit még Wellingtonban megálmodtam magamnak. Ennek tényleg hihetetlenül örülök, bár az is igaz, hogy épp fénysebességgel próbálok elsajátítani egy új szakmát. Mindegy, végülis imádom a kihívásokat.

 

Emellett számos dolog történt a Vombat házatáján is.

Számszerűsítve:

  • – összesen 218 poszt jelent meg a vombat facebook oldalán,
  • – jelent meg írás velem vagy rólam az alábbi oldalakon: Origo, Travelo, angolnyelvtanitas.hu, Határátkelő, Külföldre mennék, wanderlust.hu, backpacker.hu, Konyhalál, Hajdúpress, stb.
  • – tartottunk 5 előadást Új-Zélandról (ebből egy fotókiállítás volt) és egy webinart is, összesen közel 600 embernek,
  • – megkeresett Friderikusz Sándor és szerepeltem az ATV-ben, illetve forgatott velem az Alföld TV is,
  • – a blog követőinek száma átlépte a 2000-t és összesen 44 országból olvastok, őrület!
  • – olyan fantasztikus bloggerekkel ismerkedhettem meg személyesen, mint backpacker Bori (mikor hol jár, de mi NZ-n találkoztunk), a wanderlust.hu Páros (idén Izlandon nyomultak), azausztralia-s Andi és Zoli (Ausztrália), Bánovics Marcsi (Kína), mindenkiutazhat.hu-s Ádám és Zsuzsi (mi NZ-n találkoztunk, de a srácok körbenyomulták a földet), Timi és Balu, és még számos fantasztikus (és kattant) utazóval,
  • – beindítottuk a workingholiday.hu-t, amelyet azért hoztunk létre, hogy az utazni vágyóknak segítsen megszerezni és kiélvezni ezt a fantasztikus vízumot, amellyel én is utazgattam. Az első előadásunkon megtisztelt minket NZ tiszteletbeli konzula is, és támogatásáról biztosított a ‘vízum édesanyja’ is.
  • – idén összesen 4 országban jártam: egyben éltem (NZ), egyről tudósítottam (Görögország – igen, ilyen munkám is volt: írtam és utaztam egyszerre), kirándultunk egy olvasómnál is (Szlovákia) és Londonban félig szakmai-félig magánügyben jártunk (találkozhattunk a kiwi pótanyámmal is).

 

DSC_0573

Átfutva ezt a pár pontot talán látszik, hogy nem unatkoztunk :).

Nos, 2016-ban emeljük a tétet:

  • – szeretnék szakmai okból utazgatni, és az első célállomás már ki is tűzve (de erről majd februárban bővebben),
  • – márciusban vár ránk egy kicsit másféle kaland,
  • – nyárra pedig egy újabb kontinenst tűztünk ki célul magunk elé.

 

Persze voltak nehézségek is, de ezeket a csatákat megvívtuk és igyekszünk nem erre koncentrálni. Legyűrtem a hazatérés utáni depressziót (igen, az utazóknak ilyen nyígjeik is vannak), Zsiti megküzdött a kultúrsokkal, műtöttek mindkettőnket, családtagjaink is voltak idén kórházban, végignyomtunk pár próbaidőt és kialakítottunk egy teljesen új, közös, nagyon tudatos életmódot. Mérhetetlen hálás vagyok azokért az együtt töltött programokért, amiket a szeretteim körében tölthettem. Azt hiszem, az idei év legnagyobb üzenete számomra az volt, hogy a meseszép helyeknél, a legkülönlegesebb élményeknél már csak egy dolog ég jobban bele az ember szívébe: az pedig a társaskapcsolatok.

Köszönöm, hogy Ti pedig végig itt voltatok velem, kedves hozzászólásaitokkal bíztattatok, igyekszem 2016-ban még több izgalmas történettel és kalanddal szolgálni. Legyen csodás, izgalmas, szeretettel és megvalósult álmokkal teli új évetek! 2015, köszönöm, hogy ilyen színes és mozgalmas voltál! Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

Hátizsák, szauna, véres palacsinta – II. rész

Amúgy neorokkerék nem voltak rossz arcok, egyrészről nem kapcsolták ránk éjjel a szaunát, ami szerintem már önmagában is nagy dolog, továbbá megkínáltak minket teával, sőt, megismerkedtettek minket valami sárga nemzeti bogyóval (ki tudja a nevét???), ami még az aranynál is drágább, mert nem tenyészthető, és baromi egészséges.

Aland18

Másnap feltérképeztük Aland ’fővárosát’, ami egy nagyon tünci kisváros, kb. 2 utcával, egy eszméletlen jó cukrászdával és egy bicikli kölcsönzővel. Na, innen voltak a bringáink, amivel a következő egy hétben keresztül-kasul akartunk kerekezni 6500 szigetet (de mondjuk minimum négyet – csak hogy elmondhassam, jó párat bejártunk).

Aland3

A gond csupán annyi volt, hogy volt kb. fejenként 10-15 kiló csomagunk, és pénzünk két háromsebességes cangira. A többit ugye elzabáltuk Stockholmban, tehát a feladatra alkalmas bicikli innentől szóba sem jöhetett…a másik nagy hiba elhinni a svédeknek, meg a finneknek, hogy Aland lapos. Aland annyira volt lapos, mint a Budai hegyek. Jó, lehet, hogy azok dombok, de alföldi lányként nekem hegyek. Úgyhogy Aland is az volt. Himalája oda-vissza. Egy három sebességes csodacangival.

Aland20

Mindezt tetőzte a frenetikus időjárás. Mert azt (is) elfelejtettük megnézni (vagy megnéztük, de úgy gondoltuk, hogy legalább nem lesz tömeg), hogy Aland-szigetekre nem mennek az emberek augusztus közepétől, mert az idő nem turistáknak való. Utazóknak se. Balfék biciklis magyaroknak se. Mindegy, volt széldzsekink meg széles repertoárunk káromkodásból. Ezzel a kettővel egyébként bármilyen teljesítménytúrát végig lehet csinálni! (Új-Zélandi hasonló hangulatú túránkért katt ide!)

A triatlon szervezői nagyon örültek nekünk. Bár csak ketten voltunk és három fő kell a váltóhoz, szereztek nekünk egy többszörös ironman pasit, aki szeret 6,5 km-t úszni jeges skandináv folyókban árral szemben, meg futni is maratonokat 60 évesen. Szerintem amúgy nem emberből volt, de mindegy. Mivel a futás pont nem az erősségem, úszni meg a 16 fokos tengerben nem nagyon volt kedvem, így enyém marad a biciklis rész.

Aland13

Mondom hogy festett: úszásban még elég jók voltunk, mert az nem az én reszortom volt. Aztán jöttem én a kosaras, három sebességes városi biciklivel, aminek súlya egyenlő volt az összes többi résztvevő kerékpárjának összsúlyával. Ezt már csak abból is gyanítom, hogy a többi bicikli kisujjal felakasztható volt a depoban, én fel se bírtam aggatni az enyémet, úgyhogy elegánsan letámasztottam, ahogy a kocsma elé szokás. De hogy javítsak az összképen, a türkiz színű termopulcsimhoz egy színben passzoló swarovski gyűrűt húztam, lássák ezek a skandináv népek, hogy a stílus nem pénz kérdése, na!

Aland12

Nemtom ugyan, hogy ez mennyit adott hozzá a teljesítményemhez, de óriási hajrában az utolsóként értem be. Az óriási hajrá köztem és a vacsorára hazavágyó szervezők közt zajlott. Van annak egy pikantériája, amikor már csak azért szurkolnak neked, hogy érj már célba, mert már mindenki rég hazament és a szervezők halálra unják magukat. Mindegy, az tuti, hogy az én beérkezésemnek mindenki őszintén örült. Ironmanünk segítségével legalább a méltóságunk visszanyertük és megkaptuk a legmesszebbről jövőknek járó jutalmat is (így mondhatják svédül, hogy vigaszdíj).

A többszörös ironman és én átvesszük a 'legmesszebbről jövőknek járó díjat'

Másnapra felajánlottuk segítségünket a verseny szervezőinek, így gondoltuk ledolgozni a saját nevezői díjunkat, amivel semmi gond nem lett volna, ha nem szakad úgy az eső aznap, mintha dézsából öntenék. Az a fajta zuhé volt, ami ellen nincs az a több száz (ezer) eurós túracumó sem, ami megvéd. Nyilván nekünk meg nem ebből a fajtából volt, szóval a sz.rráázás borítékolható volt úgy 2 másodperc után. Mondjuk így a következő 4 órában már nem volt min izgulni: ronggyá ázott két agyament irányította a versenyzőket. Probléma csupán akkor merült fel, mikor kérdeztek tőlünk valamit svédül, mert hát azon túl, hogy Stockholm, meg Eckerö nem sokat vágtunk ezen a nyelven. Ők meg hiába finnek, nem is a jó nyelvet beszélik (közigazgatásilag Finnországhoz tartozik a szigetcsoport, de korábban Svédországhoz tartozott, így a hivatalos nyelv svéd) és még magyarul sem értenek. Ennyit a közös nyelvcsaládról…

Aland25

A probléma a sz.rráázással csupán annyi volt, hogy aznapra a büdzsénk szerint sátras alvás volt betervezve, és az egyetlen zárt cipőnk, illetve a fontos ruháink nagy része csurom víz volt és nem sok esélyt láttunk rá, hogy 10 fokban éjjel majd illatos, pihe-puhára száradnak. Erre való azonban a szárítógép! Minden bizonnyal, ha rajtam múlna, már Nobel-díjat kapott volna a feltalálója. Azzal a lendülettel be is dobáltuk a vizes cuccunkat, a cipőinket, majd boldogan vettük ki őket egy fél óra múlva. Nagyon-nagyon boldogan. A ruháim szárazak voltak és melegek. Ez igaz volt az edzőcipőmre is. Száraz is volt, meleg is, meg 2 számmal kisebb is… Az élet nagy tanulságaiból osztok most Nektek meg egyet: BŐRCIPŐT NEM TESZÜNK SZÁRÍTÓGÉPBE!!!

Na, az okos ember ugye más kárán tanul, a hülye a sajátján. Ez volt az a pont, ahol csúnyán eltört a mécses, lelki szemeim előtt már láttam, hogy egy flip-flop-ban fogok áttekerni még minimum 6497 szigeten, mert hogy ezen a pontján a szigetvilágnak már nincs olyan bolt se, ahol ruhaneműt vehetnél. Végül a duct tape oldotta meg a helyzetet. Mert hát csóró magyarnak kreativitásban nincs párja!

Aland19

Ne mondjátok, hogy nem trendi!

(folyt.köv.)

Hátizsák, szauna, véres palacsinta meg én, avagy miként lett belőlem backpacker

Olyan lesz ez, mint mikor a Star Wars trilógiának kijött az első három része, ami valójában a 4-5-6. részek után volt (vagy valami ilyesmi). A lényeg, hogy most mesélem el Nektek, miként lettem Vombat.

Az úgy volt, hogy egyszer régen nekem valaki azt mondta, hogy ezek azok az utak, amik egy ’magamfajta csinos ügyvédlánynak’ nem valók. Innentől biztos voltam benne, hogy akkor ez tutira nekem való.

Aland-térképRégi vágyam volt már eljutni Skandináviába, így kitaláltam, hogy 2012 nyarán nyaraljunk ott. Az útitársam meg azt mondta, hogy biciklizzük be. És ettől én olyan lelkes lettem, hogy egész másnap a guglit bújtam, hogy Svédországban merre lehet jókat biciklizni. Addig böngésztem a netet, míg rátaláltam az Aland-szigetekre, egy 6500 szigetből álló biciklis paradicsomra.

Baromira belelkesültem, mert azt írták, hogy meseszép hely (láttam a fotókat, tényleg), és hogy lapos (ezt meg bekajáltam) és hát na! Tegye már fel a kezét, aki már biciklizett az Aland-szigeteken! Naugye! Halál menő! Így aztán hazamentem nagy lelkesen és mutogattam otthon, hogy nééééééézd, de szuper, biciklizzük be Aland-szigeteket, ez annyira jó!

Gyorsan meg is vettem a repjegyeket Stockholmba, közvetlenül azelőtt, mielőtt realizáltam volna, némi segítséggel, hogy a piros vonal ott Svédország és Aland között arra utal, hogy Aland-szigetek már egy másik országhoz tartozik (hiába no, a hajszín azért árulkodó…).

StockholmJó, akkor B) terv: elrepülünk Svédországba, fogunk egy óceánjárót, átmegyünk a már közigazgatásilag Finnországhoz tartozó Aland-szigetekre és bebiciklizzük. Ráadásul, lesz ott egy triatlon verseny is, kár lenne kihagyni! Senkit, főleg nem engem bizonyára nem rettentene el az az apró tény, hogy előtte soha 20 km-t se tekertem le egyhuzamban, de ezek csak részletek. Ha triatlon, akkor induljunk. Beneveztünk, jött is a válasz, hogy nagyon örülnek nekünk, magyarokat ott még sose láttak (legalábbis ennyire nemnormálisokat tuti nem…).

Mivel csóró voltam (akkor is), de messzire és sokáig akartam menni (már akkor is), kellettek olcsó szállásos megoldások. Így jutottunk a Couchsurfingre és a kempingezésre, mint megoldási lehetőségek. Előbbit bátran preferáltam, utóbbihoz nem túl sok kedvem volt, de gondoltam, na majd most tuti megszeretem (segítek: nem)!

Aland6Megérkeztünk a meseszép (és 3 napig vízszintesen szakadó esős, 15 fokos) Stockholmba, ahol egy nagyon jófej házaspárnál szállhattunk meg. Róluk azt kell tudni, hogy szuperjó szobával vártak minket, még cukorka is jutott a párnánkra, ráadásul bevonatozták Európát nászút gyanánt, és odavoltak Budapestért, mert a szülők szerint Budapest baromi jó hely (szülők jól nyomták).

Stockholmban ezen túl az történt, hogy a harmadik napon a s.ggére vertünk a tíz napos költségvetésünk kétharmadának. Nem azért, mert megérkezésünk örömére beestünk az első stockholmi kaszinóba és feltoltuk a zsét a piros 21-re, hanem mert Svédország mocskos drága (mondom ezt úgy is, hogy megjártam Down Undert). Egy szendvics 4000,- Ft körüli koronánál kezdődött. Én még csak el lettem volna egy szendviccsel három napig (nem), de a férfiak állítólag nem érik be ennyivel…

Aland7Így aztán volt egy kis riadalom, meg újratervezés, hogy mit kezdünk a következő egy hétben nagyonnagyonkevés pénzből, de volt még két-két vesénk vész esetére, így egész optimisták maradtunk…Szóval, felszálltunk az óceánjáróra, majd megérkeztünk Mariehamnba.

Itt egy neorokker srác és sosevigyor csaja várt minket. Útközben nem sokat beszélgettünk, mondjuk erősen tanakodtam is, hogy vajon mi lehet a közös halmaz kettőnk érdeklődési körében. Aztán megérkeztünk hozzájuk és biztos voltam benne, hogy a takarítás, mint olyan, nem az. Én szeretem a tisztaságot, ők meg nem ismerik.

Szóval, amikor a srác szólt, hogy levezet minket az alagsorba, mert ott lesz a szállásunk, gondoltam nagyobb kupi a fentinél úgysem lehet, úgyhogy hajrá. Legnagyobb megdöbbenésemre egy szaunába vezetett be minket, hogy itt alhatunk.

És nem, nem viccelt. Egyetlen dologban bízhattunk csak, hogy éjszaka senki nem kapcsolja be ránk…(folyt.köv.)

Aland8

Lassan talán hazaérek…

Hajnal négykor keltem. Mondhatnám, hogy aludtam előtte, de nyilván nem. Édes Istenem! Mióta is vágytam rá? Minimum tíz éve. Mióta szerveztem? Legalább kettő. Mennyire mélyről indultam? Nagyon.

De, mint minden gyászból, abból is merítkeztem. Az út, az ÉN UTAM, ezelőtt a csodás egy év előtt nem ismertem igazán ezt a lányt, akinek a bőrében éltem én. Mármint tudtam, hogy kedvenc fagyija a Bazilikánál kapható, hogy imádja a kistestvérét, hogy tűzbe menne a barátaiért, vagy hogy az a legnagyobb álma, hogy jó ügyért, külföldön dolgozzon. Tudtam, hogy semmilyen formában nem tolerálja az erőszakot, hogy minden reggel Actimelt iszik és hogy mániája az evés. Hogy bénább sportban, mint bárki, hogy szerinte a túraszandál a nőiesség elleni legnagyobb vétek, vagy hogy imád olvasni.

Indulás előtt

Indulás előtt

De gőzöm sem volt róla, hogy elboldogul-e egyedül a világ túlfelén. Hogy az emberek befogadják-e az otthonaikba, vagy sem. Hogy át tud-e egyedül szállni Londonban, hogy Hong Kongban megtalálja-e a barátait, hogy felkaptat-e majd száz (jó, valójában négy) dombon át egy sátrazós éjszakáért. Hogy képes-e autókban élni vadidegenekkel hónapokig. Hogy meg tudja-e magát védeni, ha bántják. Hogy képes-e jó barátja lenni a régieknek és az újaknak…és még mondhatnék milliónyi kérdést.

Azt hiszem, a zömére megkaptam a választ. Tudtam, akartam, imádtam. Életem legjobb döntése volt kerek egy évvel ezelőtt felszállni arra a gépre.

Az első fotóm NZ-n

Az első fotóm NZ-n

És hogy milyen itthon újra? Ha azt írom, szuper, akkor úgy fest, propagandista lettem. (Első kultúrsokk pipa.) Ha azt írom nehéz, akkor az jön, hogy ‘itthonmindenszarminekjöttetekhaza?… Valójában egyik se és mindkettő.

De ettől még tény a tény, hazajönni bitang nehéz! Az utazás függővé tesz: vágysz a folyamatos szépre, a mindig újra. Nehéz megbarátkozni azzal, hogy minden nap ugyanoda mész haza, ugyanannál a gépnél dolgozol, ugyanazokat az arcokat látod. Hogy nem nyűgöz le minden nap a tenger, nem csinálsz dolgokat, amiket sose tettél előtte és nem az a legnagyobb problémád, hogy hol parkoljatok le éjszakára, hogy ne zavarja meg álmaid a vízesés…

Baráti jótanácsként kaptam az útra

Baráti jótanácsként kaptam az útra

Két hónapja vagyunk itthon és a minap arra eszméltünk Zsitivel, hogy mi valójában még mindig nem érkeztünk meg. A lakásunk nem otthonos: a cuccaink még mindig dobozokban(!), vagy épp a garázsban, nincsenek bútoraink, se képek a falon. Én nem sütök és nem igazán találkozunk senkivel. Olyan, ahogy Ő mondta, mintha még mindig fent lennénk a gépen, a levegőben. Max. csak egy kis technikai megállásra szálltunk le.

Puszi-puszi mindenkinek, de bocsi, mi akkor mennénk is tovább. Nem pakolunk ki, mert úgyis nemsoká megyünk. Nem találkozgatunk Veletek, mert kár is megszokni és nem tesszük a lakást otthonná, mert arra majd valahol máshol lesz szükség.

Pedig szépen, lassan egy normális élet medrében hajókázunk újra: mindkettőnknek lett jó állása, szuper helyen lakunk és itt vannak körülöttünk a szeretteink. És érezzük is, hogy profitáltunk a világgá menésből: én például expatokkal dolgozom, napi szinten használom az angolt a munkám során. Végre írhatok. Lett ez a blog és sorra jönnek a felkérések írni ide-oda. Lassan inkább az íráson lesz a hangsúly. Én többé már nem ‘csak’ egy jogász vagyok… Hamarosan aláírom az önkéntes szerződésem az UNICEF-fel és teszek egy újabb óriási lépést a legnagyobb álmom felé. És persze nem utolsó sorban, lettünk mi egymásnak.

Haza húz a szívem...csak az hol van?

Haza húz a szívem…csak az hol van?

Ezért most csak annyit tehetünk, hogy fogjuk egymás kezét, míg szépen, lassan meg nem érkezünk (mondjuk sokat segítene, ha egyikünk nem harcolna a leszállás ellen kézzel-lábbal…ha ezt egy repülőn művelném, valószínűleg már kényszerzubbonyban ülnék valamelyik hátsó budiba bezárva). És bízunk abban, hogy a szeretteink megértik majd, hogy min megyünk át (nem), hogy kellően türelmesek és támogatóak lesznek (talán), és hogy mi is tovább profitálhatunk és mosolyogva elmerenghetünk az elmúlt minimum egy éven (mindenképp).

Mert mindeközben azért elönt a hála és a boldogság, míg a balzsamos pesti éjszakában sétálok, szürcsölöm a rozém a Bazilika lépcsőjén, vagy gyönyörködöm a csodásan kivilágított Margit hídban.

Egy éve ilyenkor indultam. Lassan talán egy kicsit hazaérek.

Vombi Görögországban – képes beszámoló

Szerencsém volt belecsöppenni egy 5 napos study tour-ba, ahol 12 utazásközvetítő társaságában látogathattam végig közel 30 szállodát. Ez időnként elég feszített munkatempót igényelt, de hála Annának, a kinti vezetőnknek, és Évának, a Mouzenidis Iroda itthoni képviselőjének, soha semmiben nem volt hiányunk.

Az út során látogatott kedvenc helyeimről az alábbi képek meséljenek helyettem:

 

Poseidon PalaceIMG_0002 IMG_0003Itt is létezik az Új-Zélandon megismert ‘ablakmosófa’
IMG_0005 IMG_0006 Ha jobbra fordulsz, tenger, ha balra, Olympus.IMG_0009 Az új trend: fürdőszoba ajtó nélkülIMG_0010 IMG_0011 IMG_0012 Litohoro Olympus Resort Villas & Spa (az én kedvenc butique hotelem)IMG_0014 IMG_0015 IMG_0016 IMG_0019 IMG_0025 IMG_0026 Dion Palace Resort & Spa (a frappét teszteltük, az isteni volt)IMG_0028 IMG_0033 IMG_0034 Thesszaloniki jelképe: a Fehér ToronyIMG_0043 Kell egy kis lazítás: Ouzo Special lett a kedvencünkIMG_0045 Én nem bírtam volna ki csobbanás nélkül, bár a víz azért még elég frissítő voltIMG_0047 Naplemente a Mediterranean Village Resort & Spa-banIMG_0050 A hotel, ami mindent vitt. Az abszolút kedvencünk: Anthemus Sea Beach Hotel & Spa IMG_0058 IMG_0059 IMG_0060 IMG_0063 IMG_0069 IMG_0070 IMG_0071 És a környék legjobb tengeri herkentyűs étterme (erősen ajánlott)IMG_0073 IMG_0075 IMG_0076 IMG_0077 IMG_0078 A csapatIMG_0083 Potidea Palace (itt tartják a görög esteket is)IMG_0098A kedvenc szállásunk: Istion Club & Spa Hotel (a legfinomabb étel, a legpuhább matrac és a legszebb kilátás)
IMG_0103 A búcsúképIMG_0105

Egy hónapja…

…hogy landoltam. Egy hónapja, hogy újra itthon vagyok. És hogy milyen? Nos:

– a hajam újra normális (őőőőőőőő…gáz, hogy ez jut először eszembe???).

– szépen lassan visszaszivárogtunk a fővárosba. Ráadásul olyan helyen élünk, amibe halálosan szerelmesek vagyunk. Ez nagyon jó.

– a cuccaim még mindig ezer felé (Pesten és vidéken, de még nem jutottunk oda, hogy leszervezzük, hogy akár a mosógépem is felköltözzön).

– találkoztam a barátaim és a családom zömével. Közel egy év után ez valami szuperságos érzés!!!

– mindent értek, azt is, amit sokszor nem akarok (magyarul beszél minden és mindenki). Ez egyrészről nagyon jó, másrészről rettegek, hogy az a szolid kis angol tudás, amit magamba szippantottam (na jó, gyömöszöltem), az el fog illanni. Ez nem jó.

– ezerrel pörgünk. Szerveztünk élménybeszámolókat, cikkeket írok és interjúk készülnek velem és odajön az olvasó hozzám a sárgaborsó főzi majszolás közben az utcán. Imádom. Pörgés a lételemem.

–  hamarosan színházba megyünk. Voltam párszor az egy év alatt, de piszkosul hiányzott. Ez is nagyon jó.

–  és voltam Vad Fruttik koncerten. Juhuuuuuuuu, már ezért megérte hazajönni.

– teletömtem magam nagymamisütivel meg mindenmással, aminek következtében híztam. Felháborító. Tarthatatlan. Sosetöbbet!!!

Ezt mondjuk nem én ettem, hanem Zsiti. Én csak frissen műtött szájjal csorgatom a nyálam...

Ezt mondjuk nem én ettem, hanem Zsiti. Én csak frissen műtött szájjal csorgatom a nyálam…

– az emberek korlátozottan lazák, mosolygósak, vagy épp kedvesek. Ez nagyon nem jó. Elszoktam ettől. Őszintén elszoktam a korlátozottságtól, a rosszindulattól és a kötekedéstől. De kizárom, nem érdekel, ha kell, ignorálom a fél társadalmat. A másik fele is bőven elég, szerencsére jófejekből is akad bőven.

–  tárgyundorom van. A cuccaim felének a harmada van nálam jelenleg (kissé komplikált autó nélkül a költözködés), de már ez is túl sok. Azt hiszem, ha valamit, ezt nagyon átvettem 10 hónap alatt, hogy a kevés is bőven elég. Nem kell annyi bizbasz meg cucc meg tárgy. Nem tesznek boldoggá (ellenben csomót kell pakolni, portalanítani és cipelni…minek?!)

IMG_0001

–  újra sütök! (a kellékeim még vidéken dobozban, de lelkes cukrász mindent megold!)

–  nincs még állásom (és nem, nem kapok pánikrohamot ettől, tudom, hogy nem fogunk éhen halni és minden meg fog oldódni. Türelem kell hozzá. És én vagyok az, aki most már nagyon szeretne dolgozni. Szerintem a munkaerőpiac álma vagyok, csak max még ők nem tudják!

– tudom, hogy mit szeretnék csinálni (ellenben nagyon sok emberrel, szóval, ha másra nem is lett volna jó ez a 10 hónap, erre mindenképp). Írni szeretnék. Cikkeket, könyvet, blogot. Nemzetközi fronton dolgozni. Sütni. Kizárólag szenvedélyből, nem ipari konyhában. Segíteni másoknak (ez a projekt jelenleg már fut). Utazni és nyelveket fejleszteni, használni. Élni mindazzal a jóval, amivel a közel egy év alatt gazdagodtam.

– életem legjobb évén vagyok túl, amiért minden egyes nap hálát adok! Hiányzik a kaland, piszkosul. NZ, a táj, az emberek, az élmények. Próbálok visszaszokni, ami nem minden pillanatban könnyű, de igyekszem.

Tömören azt hiszem ilyen volt az első hónapom itthon. Kíváncsi leszek, mit hoz a második! :)

Kiwi férjem úgy fest már nem lesz…

Oliverrel való kapcsolatunk lassan négy hónapra nyúlik vissza. Úgy kezdődött, hogy Olivernek van a legtüncibb mütyürboltja egész Wellyben. Meseszép ékszerek, egyedi kézműves lakberendezési dolgok, meg bűbájos sálak. Így hát heti háromszor biztos beevett a fene a boltjába, nyálcsorgatni.

Még boldogabb voltam, mikor kiderült, hogy Oliver munkaerőt keres. Bementem Hozzá kérni egy email címet, hogy elküldhessem a CV-m Neki, de olyanja nem volt (???). Így aztán másnap Zsitit kértem meg, hogy nyomtasson nekem CV-t és dobja már be Neki. Mikor Zsiti bement, Oliver nézett rá nagy szemekkel, hogy dehát ő így látatlanba nem adhat nekem munkát, nekem is be kellene majd mennem, próbanapra. Zsiti próbálta ugyan elmagyarázni, hogy értjük a rendszert, nyilván ez csak a CV-m, majd hívjon fel, ha tetszik neki, és bemegyek. De Olivert ezen a ponton elvesztettük…csak nézett a CV-mre és Zsitire felváltva és totális kétségbeeséssel az arcán motyogta, hogy Ő most nem tudja, hogy mit kéne tennie. Mondanom sem kell, azóta sincs eladója, így Oliver szerencsétlenkedik bent továbbra is.

Épp így volt ez tegnap is, amikor Zsiti úgy ébredt, hogy Ő biza ma megkéri a kezemet (nem kéne hagynom, hogy ennyi almaecet cidert igyon a vesekövére, mert úgy fest, elég meredek ötletei lesznek tőle…). Miközben én hajnal 4-ig forgolódtam és kattogtam (megesik), végül úgy döntöttem, beveszek egy fél altatót. Két éve rohadt a neszeszerembe, gondoltam ettől csak elalszom végre. Sikerült is, reggel arra eszméltem, hogy Zsiti csinibe vágja magát, borotválkozik, pörög ezerrel. Félkómásan gondoltam is magamban, minek ez a nagy felhajtás, oké, hogy a kiwi Parlamentet visz el megnézni (mondván, hogy minden ilyenért odavagyok), de akkor most nekem is fel kéne kelnem és hajat mosni?!?

Welly szívében

Welly szíveben

Arra jutottam, hogy a pörgést meghagyom Zsitinek, és gyökkettővel kivonszoltam magam a fürdőbe, hogy megmossam a hajam (eddig ez a trükk mindig bevált). Mégiscsak Parlament! Míg én egy leszanált csiga tempójával készülődtem, Zsiti meghekkelte a blogomat (egyszer adok meg belépő kódot egy pasinak, máris ez lesz…), és betért Oliverhez, hogy megvegye a gyűrűt.

A következő beszélgetés zajlott le:

-A kirakatban lévő köves gyűrűt szeretném megnézni. Az S-es méretűt.

– Szerintem az M-es lesz jó neked!

– ??? Nem nekem lesz. A barátnőmnek veszem.

– Aha. Hogyne.

Ezek után Zsiti nem akarta felpóbálni a gyűrűmet…Én akkor már húsz perce vártam a megbeszélt helyen, társaságom is akadt egy magában beszélő és zokogó-röhögő csöves képében. Jó volt a buli, na. Nem értettem ugyan, hogy ha a Parlament balra van, akkor mi miért tartunk totál ellenkező irányba, de Zsiti magyarázott valami ismerőséről, aki ott vesz fel minket…aztán egyszer csak kilyukadtunk a Te Papánál, annál a múzeumnál, ahol nyolc hónapja egy kvázi véletlen folytán találkoztunk.

Zsiti magyarázott nekem, hogy ez micsoda egy sorsfordító pillanat volt az életében, és hogy így meg úgy milyen jó is nekünk, de addigra engem már berántott a free wifi. Ismer, tudja, hogy ilyenkor világ kizár, marad O. meg az internet, így csak annyit mondott: “Átállítottam valamit a blogodon, nézd már meg, hogy jó lesz-e!?”

A többit tudjátok (aki lemaradt volna, az nézze meg a fb oldalt, vagy kattintson az ‘ask me’ menüpontra!). Én csak vihorásztam zavaromban, meg hüledeztem, aztán eszembe jutott, hogy erre azért nem árt válaszolni:

– Most erre válaszolnom kéne?

– Hát, nem egy rossz ötlet!

– Jaaaaa, télleg. IGEN!….de most akkor nem megyünk a Parlamentbe?!

Amit a képen láthatunk: egy lányt, akire ráférne már egy alapos fodrászkodás (aztán ezt is el akarja valaki venni…), meg a Te Papa orange-almond tortájat, ami sokkhatásra kiváló

Nem mentünk. Mint ahogy munkát sem adott, ahogy azt az első találkozásunk ürügyéül mondogatta. És még csak nem is kiwi, bár azzal csitítgat, hogy fél szegedi-fél maori…Azt gondolom, kevés nagyobb lámaság van a világ végén összeszedni egy magyar vőlegényt, de mindegy, most már megtartom. Elvégre mindig jól jön egy online marketinges a családba, habár a kis akciója nem hogy nem hozott lájkokat a blogomnak, de azóta minimum három férfi olvasóm leiratkozott…

Hogyan menjünk világgá, ha szűkös a keret?

1. Rész – Szállás és ellátás ingyen

Van az a típus, akinek folyton mehetnékje van. Akkor is utazik, ha nincs miből. És általában oda, ahova másoknak eszébe se jutna. Vagy esetleg eszébe jut, de nem meri meglépni, mert az felérne egy kamikáze akcióval a pénztárcája ellen.

Létezik azonban egy remek módszer, ahogy mi, ‘csóró’ utazók menedzseljük ezt az egészet. Önkénteskedésnek hívják. Bár a neve roppant magasztos, most elsősorban nem az afrikai árva kisgyerekek gyógyítására gondolok (meglepő, de ezek sokszor drága, fizetős önkénteskedések…).

Nálam úgy kezdődött, hogy egy borongós őszi este épp az angol órámon ücsörögtem, mikor a világ legjobb tanára csak annyit mondott: “Oros, most mutatok Neked valamit, ami megváltoztatja az egész életedet!”

Én gyorsan közbevágtam, hogy szerintem azt nekem nem szabad látnom, mert barátnője van, de aztán kiderült, hogy valami tényleg olyat mutat, ami után egyértelművé vált, hogy én világgá megyek. Hazamentem, elintéztem a regisztrációt és megvettem a repjegyet.

Amikor megtudtam, hogy létezik egy (nem csak egy) olyan oldal, ahol önkéntes munkára regisztrálhatok, amiért cserébe szállást és ellátást kaphatok, roppant izgatott lettem, mert világossá vált számomra, hogy így nem csupán pár hetet húzhatok ki a minimál költségvetésemből, hanem akár hónapokat is.

Én a workaway.info oldalra regisztráltam, ahol évi 23 euróért (pároknak 30) készíthetsz magadnak profilt. Bejelölheted azokat a képességeket, amikkel rendelkezel, tölthetsz fel fotót, a lényeg, hogy minél színesebb és sokoldalúbb személynek tűnj. Ide nem egy hivatalos CV kell, erre a honlap üzemeltetői is felhívják a figyelmet. Rögtön azután, hogy ezt elolvastam, nyomtam egy delete all-t és az elsőként precízen összerakott kvázi jogász CV-met átírtam cukrászorsisra, aki tud sütni, főzni, siklóernyőzni, vezetni, tanítani, meg amit csak akarnak, és leginkább baromira világgá akar menni.

orsi1

Aztán kiválasztottam mesecsodás Új-Zélandot és minden régióban, ahová menni akartam kerestem egy szimptikus host-ot. Elkezdtük a levelezést/szkájpolást/stb., míg ki nem forrta magát a terv, hogy mikor hol leszek.

Szerencsémre nagyon jó hostjaim voltak végig, így közel három hónapig úgy utaztam, hogy nem költöttem se szállásra, se ételre. Ami kiadásom volt, az csak az útiköltség. Amikor nem önkénteskedtem, akkor pedig couchsurfing-eltem.

 És hogy miket csináltam:

– festettem,

– gletteltem,

– kertet rendeztem,

– főztem és sütöttem 2-11 főig,

– makadámdiót szedtem,

– takarítottam,

– traktorral füvet nyírtam reptéren,

– oposszum csapdákat helyeztem el madárrezervátumban,

– teheneket etettem,

– kerítést cölöpöltem,

– helikoptert építettem,

– permeteztem, stb.

orsi2

 Mondanom sem kell, nagy váltás volt a 8-10 órás irodai melók után. Rengeteget tanultam és nagyon élveztem. A legnagyobb előnye pedig az, hogy ilyenkor helyieknél szállsz meg, az otthonukban élsz, részesülsz a vendégszeretetükből és így jobban megismerheted az adott kultúrát is.

Van, hogy semmilyen ‘skill’-t nem kérnek, de van, hogy kifejezetten szakképesített önkénteseket keresnek (ez főleg a legfelkapottabb helyeken van így, pl.: Hawaii, Fiji, stb.). Utóbbiaknál azért érdemes átgondolni, hogy nem éri-e meg rendes, fizetős munkát nézni inkább. Általában néhány hetet, de akár több hónapot is maradhatunk egyes helyen, ha beválik. Leginkább teljes ellátást nyújtanak a host-ok, de én belefutottam egy olyan helybe, ahol menetközben megváltoztatták a szabályokat és csak vacsora volt. Ezzel még nem is lett volna probléma, de bolt 20 km-re sehol, és kocsi nélkül ezt elég nehéz volt megoldani, úgyhogy én inkább a teljes ellátás híve vagyok.

Néhány host iszonyat lelkes, a Déli-Szigeten kifogtam egy farmert, aki minden napra szervezett nekünk vagy valamilyen kirándulást, vagy szabadidős programot (sziklamászás, kajakozás, BBQ, pizzasütő verseny, stb.). Nála mondjuk volt, hogy 8-10 órákat is dolgoztunk, szóval néha már a világomról nem tudtam, nem hogy sziklát másszak levezetésnek, vagy barlangban túrázzak, de a többségnél általában 3-4 órás a ‘munkaidő’ és cseppet sem kell megszakadni. Az első helyemen pl. azonnal adtak kocsit is, így mentem el egy hosszú hétvégére kirándulgatni.

Szerintem szuper lehetőségek ezek, ha az ember kicsit világot akar látni, új dolgokat kipróbálni és mindezt a lehető legolcsóbban. A poén része miatt pedig lottó nyerteseknek is szívből ajánlom!

Íme a három legismertebb önkénteskedős oldal:

http://www.workaway.info/

http://www.helpx.net/

http://www.wwoof.net/

Na, akkor azt hiszem a ’De nekem nincs pénzem utazgatni…!’ kezdetű monológot le is húzhatjuk a kifogások listájáról.

10+1 hasznos tipp, ha úgy döntenél, hogy egy campervan-nel utazol körbe egy országot…

Korábban magam sem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet fogok mesélni, de tavaly négy hónapot éltem két különböző férfival, két különböző campervan-ban, két különböző országban. Nem tudom, melyik a meredekebb, hogy egyik férfit sem ismertem pár nappal korábban, vagy, hogy autókban ettem, aludtam, utaztam, éltem hosszú hetekig. Mindegy is, őrületesen jó poén volt, de azért nem árt néhány dologra felkészülni, mielőtt belevágsz egy ilyen útba.

image

1. A jármű (típusa, mérete)
A jó jármű a lelke az egész útnak. Nem jó az sem, ha túl kicsi, mert akkor pár nap után nagyon könnyen az agyadra megy majd először a dolgok pakolgatása, hogy helyed legyen, majd az útitársa(i)d, aztán Te saját magadnak. Annak sincs értelme, ha túl nagy, mert akkor borzalmasan sokat fogyaszt és néhány ezer-tízezer kilométeres tételnél azért ezek súlyos számok. NZ-n és AU-ban a campervanok iszonyat gyorsan cserélnek gazdát, mivel a travelerek jönnek-mennek, használják néhány hónapig, aztán továbbadják. Épp ezért a zöme nincs túl jó állapotban, leharcolt jószágok, de felszerelésük nagyon jó. Ja, és ha lehet, 4WD-s autót válassz, mert egy csomó helyre csak ilyen típusú kocsival juthatsz el. Vehetsz és bérelhetsz is.

Itt Down Underen hasznos oldal lehet Neked:

AU- www.gumtree.com.au

NZ- www.trademe.co.nz

2. A jármű (műszaki állapota)

Ha a jószág nincs jó műszaki állapotban, az őrületes parákat tud okozni. Hidd el, lerobbanni a sivatag közepén, az nem olyan mókás (tapasztalatból beszélek)! Mindig legyen a telefonodban lementve pár szám vész esetére, főleg, ha olyan helyekre mész, ahol nincs internet (sőt, NZ-n és AU-ban rengeteg helyen sajnos térerő sincs). Mindenképp végeztess egy alapos átvizsgálást az indulás előtt, különösen nézesd meg a motort és a klímát. Legyenek Nálad pótszerszámok, és ha lehet, egyikőtök legalább kicsit jobban konyítson annál a kocsikhoz, mint amit a műszaki vizsgára kértek (meglepő infó: ez szerencsére egyik esetben sem én voltam). És az sem baj, ha az alkatrészek nevét tudod angolul (nálam mondjuk külön nehézséget okozott, hogy magyarul sem volt lövésem se, hogy Á. mit magyaráz ékszíjról meg cilinderekről…jó, szőke vagyok és nő…van mentségem!). Viszont az út végére már írhattam volna egy angol-magyar autószerelő kézikönyvet is…

3. Törekedj a praktikusságra!

Anno mi beleestünk abba a hibába, hogy Sydneyben mindent felhalmoztunk, ami mozdítható volt egy költözéskor: volt nálunk epilátor (mondanom sem kell, egyszer sem használtam…), hajszárító, mikulás sapka (nyáron indokolt), minimum 8 angol könyv (hogyne, persze, az olyan, hogy előveszed és tanulod…), de még piteforma is (a cukrászt hallhattuk, köszönjük!). Gondold át higgadtan, hogy mi mindenre van szükséged. Aztán két nap múlva húzd le a lista felét! Na, annak a felére lesz valójában szükséged. Hidd el, borzalmasan idegesítő, ha 4-6 négyzetméteren élsz és megfulladsz a tárgyaktól.

4. Tervezz, de ne vidd túlzásba!

Egy több hónapos útra nem árt felkészülni, viszont nem lehet és főleg nem is érdemes minden egyes percét megszervezni, kitalálni. Az ilyen utakban pont az a legjobb, hogy nagy része spontán, váratlan és tele van nem várt kalandokkal. Beszéljétek meg, mik azok a főbb látnivalók, sarkkövek, amiket mindenképp látni szeretnétek (én az UNESCO-s látnivalókért remegtem, ugye, úgyhogy ezeket pipálgattuk sorra, Á. meg a legmenőbb helyeken akart búvárkodni…). Ezeket ütemezzétek be, a kettő között meg csak adjátok át magatokat az eseményeknek és álljatok meg ott és akkor, amikor csak kedvetek szottyan.

5. Értékek

Ne legyen Nálad túl sok érték. Készpénz amúgy se, azért van a bankkártya, ami mellett nem tároljuk ugye a pin kódot, mert az nem okos. És ha lehet, legyen a kocsiban egy jól eldugott, vagy lakattal zárt széf, amibe a laptopokat, kamerákat, egyéb értékes dolgokat betehetitek, ha elmennétek valahová. Túl sokáig ne hagyjátok magára a kocsit és mindig jól kivilágított helyen parkoljatok. És még ilyenkor is megtörténhet Veletek az, hogy miközben bent alszotok a kocsiban, le akarják lopni róla a bicikliket. Velünk megtörtént, és ha nincs Á. meg az ő haláli nyugodt vérmérséklete, akkor lőttek volna a cangiknak.

australia-map

6. Legyen nálad egy jó térkép!

Papír alapú. Részletes. Jó, most hőbörögsz, hogy minek az már manapság, de elmondom miért: mert NZ-n és AU-ban például 80%-ban nem volt se térerőnk, se internetünk, és a GPS se tudta sokszor, hogy hol a jóéletben járunk. Így aztán mi sem. Márpedig ekkora országokban eltévedni nem annyira fun, nem az van, hogy három óra múlva úgyis kikeveredsz a másik felén. Ráadásul szerintem annyira jó poén beirkálni a térképen, hogy mikor voltál ott és mi volt nagyon szép vagy érdekes, hogy eltehesd emlékbe!

7. Jegyzetelj!

Annyi minden inger fog érni, hogy egy idő után csak kapkodod a fejed és nem fogsz a végén emlékezni semmire. Én így 5-6 hónap távlatából próbálom most feldolgozni, hogy hol mi történt velem és most villannak be képek, hogy merre jártunk. Viszont nagyon jó visszaolvasni a kalandokat, ezért jegyzetelj, nem fogod megbánni!

8. Pótvíz, pótüzemanyag, gyógyszerek

Klímától és fejlettségtől függően 15-30 liter pótvíz és pótüzemanyag legyen Nálad. AU-ban szét paráztatnak azzal, hogy legyen elég üzemanyagod tartalékban, meg vized. Ezt egész addig idegesítőnek tartod, míg először nem szembesülsz azzal, hogy bent a sivatagban 4-500 kilométerenként nincs se mosdó, se település, se bolt (nyitva). Ugyanez az üzemanyaggal is a helyzet, ráadásul bizonyos országrészekben nagyon silány minőségű az üzemanyag, erre is figyelni kell.

Tipp: AU-ban a Northern Territhoryban ne tankolj normál üzemanyagot, mert azt az őslakosok (aboriginalok) használják szipuzásra és tönkreteszi az üzemanyagpumpát. Ezeken a területeken csak prémium minőségű üzemanyagot tankolj, ha nem akarsz több száz/ezer dollárt kifizetni vontatásra és szervizre.

9. Szocizz másokkal!

Egyrészről mert ez az egyik legnagyobb kaland az utazásban: másokkal ismerkedni, barátkozni, kalandozni. Másrészről mert nagyon sok praktikus tipp cserél így gazdát: hol találsz ingyen wifit, ingyen kempinget, ha nem kell valami, sokszor az utazók csak úgy odaadják másoknak. Használd a közösségi oldalakat (fb, couchsurfing, twitter, stb.) okosan, így lehet ingyen szállásod, tusolási lehetőséged, vacsorád, vagy épp egy kellemes pohár borod. Mindben volt részünk, ezúton is örök hálám szuperjófej barátaimnak, olvasóimnak és a segítőinknek!

10. Válassz jól útitársat!

Mert a jó útitárs a lelke az egésznek. Erre nincs biztosíték, lakva ismerszik meg a másik, ugye, de ilyen kicsi otthonban, ilyen nagy út során teljesen más parák jönnek elő, mint egyébként egy normális együttélés során. Nagyon fontos, hogy mindketten kellően lazán és pozitívan álljatok a dolgokhoz és tudjatok röhögni akkor is, ha igazán nagy kakiban vagytok, mert megesik, na. Ezúton is köszönöm a Franciának és Á-nak, hogy ilyen szuper útitársaim voltak (és hogy egyben körbefuvarozták a hátsóm mindkét országban!)

ursula

+1 A mocskos anyagiak

Nagyon okosan nagyon olcsón ki lehet hozni ezeket az utakat, ha tudod, hogy hol vásárolhatsz legolcsóbban (AU: Aldi, NZ: Pack ’N’ Save, Countdown), melyik kútnál a legolcsóbb az üzemanyag, hol vannak jó bor akciók (AU: BWS), ha kifigyeled, hogy hol lehet a beach-eken ingyen tusolni (bizonyos helyeken van még meleg tus is ingyen), hol lehet ingyen tölteni az elektromos kütyüket (beach-ek mentén sokszor vannak eldugva konnektorok), hol foghatsz jó wifit (AU: Hungry Jack’s, Bunnings, NZ: iSite-ok, könyvtárak, CBD wifik). Ezekkel az apró trükkökkel eszméletlen sokat lehet spórolni, viszont jó ha úgy készülsz, hogy az utolsó hétre is legyen még néhány ezer dollár tartalékod, bármi történhet (mondjuk akkor hal be a kocsiban a motor – lsd. O. és Á. esetét Ursulával…nem vicces, amikor otthonról kell pénzt utaltatni és napokig egy autószerelő műhely udvarán alszol, fürdő nélkül). És mindig, de mindig legyen utasbiztosításod (nem, nincs a családomban biztosítási ügynök, de ez tényleg őrületesen fontos, mert egy sima háziorvosi kontrollért is több tíz/száz dollárt kell kiperkálni, akkor gondolj egy baleset költségeire…)!!!

nezelodes

De a legeslegeslegfontosabb, hogy élvezd ki minden pillanatát, mert akkora kaland ez, amit egész életedben emlegetni fogsz majd!

Ha bárkinek bármi konkrét infóra van szüksége NZ-t és AU-t illetően, állok rendelkezésére!

Tudod, Borsókám, két csoport van: akik feladják, meg mi…

Ismét egy újabb szakaszba ért az utazásom, nem is tudom hirtelen, hogy mit kéne éreznem ezzel kapcsolatosan. Közel hét hetet toltam le egyedül, holnap pedig Alex-szel egyesítjük erőinket. Igazából azért vicces ez, mert továbbra is egyedül utazom, csak Alex-szel (na, aki ezt most fogta, annak szövegértés ötöst máris bevéstem!). Nem tudom mennyire érthető, csak azt akarom ezzel mondani, hogy továbbra sem egy régi barátommal, vagy a pasimmal utazom, hanem magam, csak most majd lesz ott valaki más is, amikor hüledezek (jó, mondjuk ki nyíltan: amikor elbőgöm magam a gyönyörtől).

Ha nem mondtam volna, nagyon örülök ennek, ugyanakkor izgulok is, mégiscsak most 3 hétig ott fog horkolni mellettem egy francia. És valahol azért is furi, mert én úgy készültem, hogy az első campervan-os élmenyeim Ausztráliához és Á-hoz fognak kötődni. Szóval, csak remélem, hogy jó kis hetek elé nézek, különben ráparázok AU-ra is, azt meg nem akarom (meg Ti se, mert olyankor még az amúgy is gyatra humorom is elszáll…).

Ez egyébként egy nagyon furcsa hét volt: várható volt már némi berogyás, akkora volt már a pofám, hogy de királyság minden. Márpedig egy szerelem se megy zökkenőmentesen, kellett egy kis bucka a miénkbe is NZ-vel. Én kicsit (kicsit??? Kit akarok áltatni?!) befordultam (jó, konkrétan már majdnem a gyerek épp kibúvó két fogával gyaszatoltam fel az ereimet…), nem megy még nekem ez a rilex-nyolckorfekszünk-wifilekapcsol (mi??? Mintha a lélegeztetőmet kapcsolnák le ilyenkor!) életmód.

Ennek aztán hangot is adtam, mint láthattátok, továbbá sikerült Á-val is beharapnunk egy félreértést (mondjuk így 400 email után már ez is időszerű volt), de aztán megint olyan szépen kikanyarodtam ebből a szituból. Meglepő volt látnom, hogy egyesek tényleg azt hitték én itt most feladom és hazamegyek. Úgyhogy sorra kaptam az aggódó/támogató üzeneteket (azt persze mondanom sem kell, hogy nem azoktól, akiktől számítottam rá, de lehet így volt ez most jó, megint csomót tanultam!)

Szóval nagyon köszönöm, hogy itt vagytok, hogy bátorítotok, hogy akik már voltak hasonló helyzetben, elmagyarázták, hogy mi miért zajlik bennem és körülöttem épp. És  nem, az meg sem fordult a fejemben, hogy én idő előtt hazamenjek. Lesz olyan (gondolom sokszor), hogy nem lesz minden kerek. De olyan otthon is volt, szóval ez nem újdonság. De azért jöttem, mert nekem most itt van dolgom, utazni, tanulni (magamról és másoktól), találkozni személyekkel, akiknél van egy darab az én nagy kirakósomhoz.

image

Köszi a címben szereplő besorolást drága tengerentúli barátnőmnek, nála nagyobb harcos királylányt nem ismerek! És köszi az alábbi mondatot is, Zsitinek, a hét mondata volt (jó, egyszer az életben Neked is lehet egy jó gondolatod…látod, fel is jegyzem gyorsan, tudom, hogy ez egy ritka pillanat volt!):

“Az életben amúgy egy rohadt szép dolog van, amit nem lehet megunni, hogy mikor azt hinnéd, hogy nincs tovább, mindig jön valami váratlan, amire nem is gondoltál volna, és egyszerre megdönti minden elméletedet és hirtelen boldog vagy megint!”

Így van ez most is. Így visszanézve nem volt azért rossz itt: a nagyi rajongóm lett, ma nekem adta a kedvenc (lyukas!) oposszumszőrme zokniját és a melegítős bugyellárisát. Holnaptól lesz egy útitársam és végre nekivágunk Délnek (jajjjúúúristendeszéplesz!!!). Már csak három hét és találkozom a barátaimmal. És sikerült az első vegán tortám is (bár továbbra is szentségtörésnek tartom)! Megyek, bedobom még a koktélom (szülinapi partyzunk, óriási a pöri: én nagyival musicaleket hallgatok, a kutya horkol a lábunknál, a gyerek alszik, a szülinapos meg még fél tízkor is ébren van!)

Valahol Európában, valahol gyönyörű nyár van…

Nézd meg a legfrisebb videónkat:
fb
Hortobágyi Rántott Vombat

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, ahol még több fotót és videót találsz a nagy utazásról.

Blog naptár

November 2017
M T W T F S S
« Aug    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Új -Zélandi kalandok
























.





Szereplők

O.: A lány, aki hátra hagyva régi életét új utakra lépett, hogy megnézze, ízlik-e neki a hortobágyi rántott vombat.

Á.: A hedonista útitárs.

NZ.: Új-Zéland

HK.: Hongkong

A kezdetek kezdetét pedig itt találod: