Author Archives: O.

Ferenc József, a francia és a zöldborsófőzelék

Belecsaptunk a lecsóba, vagy mondhatnám a ratatouille-ba! Szóval, miután elhagytam a Golden Bay-t és egyesítettük erőinket Alex-szel, nekivágtunk a West Coast-nak. Valójában ez az a része az országnak, amiért idejöttem, és hát mondhatom, minden álmom felülmúlta! Ezer éve vágytam arra, hogy egy lakóautóval/campervannal bejárjak néhány országot: csak róni a kilométereket, zenét hallgatni közben, letekert ablaknál, lobogó hajjal üvölteni a rádióval, megállni minden egyes helynél, aminél csak elakad a lélegzeted, kis otthont kialakítani néhány négyzetméteren, borozgatni esténként kempingszékben ülve és megváltani a világot!

Igazából azt gondolom, nem lehet ilyenkor nem szerelmesnek lenni! A jó hír az, hogy még csak egy másik személy sem kell hozzá, ott van az a léleksimogató, bizsergető, mosolyt csalogató érzés minden egyes négyzetcentiméteren ebben az országban. Amióta úton vagyunk, semmi bajom nincs: nem zavar, ha ropog a fagy a talpunk alatt (tehát minimum mínusz 5 fokban aludtunk a hegyekben a kocsiban), ha 3 napig nem jutunk tusolóhoz, ha a mosogatás (értsd löpitykölés) alulmúlja minden higiéniával kapcsolatos elvárásom (ha Alex mosogat, az úgy néz ki, hogy körbenyalja az én kanalamat is, majd beletörli a függönyünkbe és visszarakja a helyére, mondván: tiszta…nemakarodtudni!), vagy hogy nagyon, de nagyon kell matekoznunk, ha tartani akarjuk a költségvetést. So I don’t give a flying fuck about these (ha a Nagymamám, vagy a kedvenc irodalom tanárom olvasna, akkor üzenem, hogy ezt egy könyvből tanultam – jó, nem Az ember tragédiája volt, meg kell vallanom – és azt jelenti, hogy ‘a csudába hát, cseppet sem izgulok ezek miatt!’) Nem zavar, nem érzem magam tőle rosszul, használom az eszem, értékelek minden apróságot és borzalmasanelmondhatatlanul élvezem. Imádok itt lenni! (vélhetően ez lesz az a blog, ahol a fenti mondat gyakorisága rekordot fog dönteni…) De tényleg!

Ez volt az a hét, amikor a múlt összes sebe érezhetően gyógyult, óriási balzsam a lelkemnek mind a hely, mind Alex higgadt bölcsessége. Szeretem, ahogy a barátnőjét szereti, akivel lassan egy éve két külön országban vannak (a lány Japánban tanul épp). Szeretem, ahogy ezt kezelik és menedzselik (ugye nem kell magyaráznom mennyire tűnök nőnek mostanság, ha a csaj engedte, hogy a pasija 3 hétig velem egy ágyban aludjon…na, hát ez ennyi, nemiségem, érzékiségem és szépségem valahol Ferihegyen felejthettem…). Szeretem a meglátásait a világról, kiegyensúlyozott és bölcs, fiatal kora ellenére. Szeretem, hogy csak mosolyog azon, amikor én ugrabugrálva vinnyogok a boldogságtól, hogy sohasem kapkod, de nem is töketlenkedik. És nagyon, nagyon értelmes. Jó családból jött, jó apa-képpel, és ez érződik a nőkhöz és a világhoz való hozzáállásán. Higgadt, tisztelettel és alázattal van mások kultúrája és gondolkodása iránt és családcentrikus. Szóval, hálás vagyok Alexnek, hogy bemutatta nekem, van ilyen is. És büszke vagyok magamra is, jó előpróbája ez Á-val való 4 hónapos együttélésünknek: tökéletesen (fejhangon sikítva a hidegtől, toporogva egyik lábról a másikra) megy a rokiwc-ben, lavorban való fürdés, baromi jókat ettünk (sikerült kihoznunk 9 étkezést – a francia palacsintától, az avokádós szendvicsen át a tonhalas tésztáig volt minden – 25 dolcsiból fejenként, ami itt egy kisebb csodával egyenlő), a Mt. Cook lábánál gázrezsón főzött borsófőzelékemnek pedig nagy rajongója lett Alex, és mire ideértünk Haastba, már beelőzött a hírem: ‘Áh, Te vagy az a magyar lány, aki legjobban főz egész Új-Zélandon?’ (itt körbenéztem, hátha máshoz beszélnek, de nem, én voltam a címzett, és az infó az Északi-Szigetről szivárgott le, majd francia barátom még jól meg is erősítette…drága kiwik, hát Titeket se a gourmet mivoltotokért tartanak a Common Wealth-ben még mindig, ha az én főzni tudásom a mérce Nektek, de azért köszi! ).

A hét élményei címszavakban: megmásztunk két gleccsert, meglestünk egy fóka-kolóniát, megvan a kedvenc tengerpartom, ahová tutibiztos visszajövök nyáron (titkosromantikusösszebújósmeseszép), aludtunk egy Unesco-s Nemzeti Parkban a Mt. Cook lábánál (igen, van egy csöppnyi perverzitásom minden iránt, ami az Unesco Világörökség része, a szakdogám is ebből írtam anno) és most épp NZ legnagyobb nemzeti parkjának a közepén dekkolunk (se net, se térerő…).

Míg a fiúk elmentek helikopterrel oposszumra vadászni, addig én az ajándékboltra felügyeltem (egy állásajánlat a nyárra már tuti megvan, jupijé). Ahogy itt a dolgok mennek (nem zárjuk a lakást, se a boltot, minek, itt sosem – ismétlem: SOSEM!!!- volt még betörés vagy lopás), hát nem menedzserbetegségben fogok elhunyni, az tuti!Megyek, nézek egy kis Survivor-t, sose tudni mikor kell megnyúznom egy medúzát és összefőznöm egy kis kókusztejjel egy campervan hátuljában egy gázrezsón a semmi közepén…

Tudod, Borsókám, két csoport van: akik feladják, meg mi…

Ismét egy újabb szakaszba ért az utazásom, nem is tudom hirtelen, hogy mit kéne éreznem ezzel kapcsolatosan. Közel hét hetet toltam le egyedül, holnap pedig Alex-szel egyesítjük erőinket. Igazából azért vicces ez, mert továbbra is egyedül utazom, csak Alex-szel (na, aki ezt most fogta, annak szövegértés ötöst máris bevéstem!). Nem tudom mennyire érthető, csak azt akarom ezzel mondani, hogy továbbra sem egy régi barátommal, vagy a pasimmal utazom, hanem magam, csak most majd lesz ott valaki más is, amikor hüledezek (jó, mondjuk ki nyíltan: amikor elbőgöm magam a gyönyörtől).

Ha nem mondtam volna, nagyon örülök ennek, ugyanakkor izgulok is, mégiscsak most 3 hétig ott fog horkolni mellettem egy francia. És valahol azért is furi, mert én úgy készültem, hogy az első campervan-os élmenyeim Ausztráliához és Á-hoz fognak kötődni. Szóval, csak remélem, hogy jó kis hetek elé nézek, különben ráparázok AU-ra is, azt meg nem akarom (meg Ti se, mert olyankor még az amúgy is gyatra humorom is elszáll…).

Ez egyébként egy nagyon furcsa hét volt: várható volt már némi berogyás, akkora volt már a pofám, hogy de királyság minden. Márpedig egy szerelem se megy zökkenőmentesen, kellett egy kis bucka a miénkbe is NZ-vel. Én kicsit (kicsit??? Kit akarok áltatni?!) befordultam (jó, konkrétan már majdnem a gyerek épp kibúvó két fogával gyaszatoltam fel az ereimet…), nem megy még nekem ez a rilex-nyolckorfekszünk-wifilekapcsol (mi??? Mintha a lélegeztetőmet kapcsolnák le ilyenkor!) életmód.

Ennek aztán hangot is adtam, mint láthattátok, továbbá sikerült Á-val is beharapnunk egy félreértést (mondjuk így 400 email után már ez is időszerű volt), de aztán megint olyan szépen kikanyarodtam ebből a szituból. Meglepő volt látnom, hogy egyesek tényleg azt hitték én itt most feladom és hazamegyek. Úgyhogy sorra kaptam az aggódó/támogató üzeneteket (azt persze mondanom sem kell, hogy nem azoktól, akiktől számítottam rá, de lehet így volt ez most jó, megint csomót tanultam!)

Szóval nagyon köszönöm, hogy itt vagytok, hogy bátorítotok, hogy akik már voltak hasonló helyzetben, elmagyarázták, hogy mi miért zajlik bennem és körülöttem épp. És  nem, az meg sem fordult a fejemben, hogy én idő előtt hazamenjek. Lesz olyan (gondolom sokszor), hogy nem lesz minden kerek. De olyan otthon is volt, szóval ez nem újdonság. De azért jöttem, mert nekem most itt van dolgom, utazni, tanulni (magamról és másoktól), találkozni személyekkel, akiknél van egy darab az én nagy kirakósomhoz.

image

Köszi a címben szereplő besorolást drága tengerentúli barátnőmnek, nála nagyobb harcos királylányt nem ismerek! És köszi az alábbi mondatot is, Zsitinek, a hét mondata volt (jó, egyszer az életben Neked is lehet egy jó gondolatod…látod, fel is jegyzem gyorsan, tudom, hogy ez egy ritka pillanat volt!):

“Az életben amúgy egy rohadt szép dolog van, amit nem lehet megunni, hogy mikor azt hinnéd, hogy nincs tovább, mindig jön valami váratlan, amire nem is gondoltál volna, és egyszerre megdönti minden elméletedet és hirtelen boldog vagy megint!”

Így van ez most is. Így visszanézve nem volt azért rossz itt: a nagyi rajongóm lett, ma nekem adta a kedvenc (lyukas!) oposszumszőrme zokniját és a melegítős bugyellárisát. Holnaptól lesz egy útitársam és végre nekivágunk Délnek (jajjjúúúristendeszéplesz!!!). Már csak három hét és találkozom a barátaimmal. És sikerült az első vegán tortám is (bár továbbra is szentségtörésnek tartom)! Megyek, bedobom még a koktélom (szülinapi partyzunk, óriási a pöri: én nagyival musicaleket hallgatok, a kutya horkol a lábunknál, a gyerek alszik, a szülinapos meg még fél tízkor is ébren van!)

Valahol Európában, valahol gyönyörű nyár van…

Edith Piaf és Mr. Muscle

‘Mi urak vagyunk, mert nálunk doktor takarít!’ – mondogatta apukám, miután lediplomáztam.

Itt is urak vannak, mert most itt is doktor takarít, és itt is ingyé, ugye. Jó, nem, szállásom és vacsorám van cserébe. Ez a hely egyébként tünci, mert tisztaság van, mindenki nagyon kedves, roskadásig van szépirodalommal a polc (én már csak tudom, két napig portalanítottam, és minden második könyvnél felsikítottam, hogy ezt is el akarom olvasni!, meg ezt is!, meg amazt is!, nem csoda, ha két napig tartott a művelet…), és a Golden Bayben vagyunk, ami (állítólag) őrületesen menő hely.

Golden Bay

Golden Bay

A hiba bizonyára az én készülékemben van. Valahogy most mégsem jó. Egy kicsit semmise.

Mert nem jó, hogy a baba épp fogzik és 24-ből 18 órát bőg. Nem jó, hogy nem adnak elég munkát, aztán meg én érezzem cikinek, hogy ‘élősködöm’. Nem jó, hogy fél kilenckor este már aludni kell (banyek, nagyanyámnál ehhez képest, mint a londoni Sohoban péntek éjjel!). Nem jó, hogy nem adnak reggelit meg ebédet, mert két napja eszem vajaskenyeret (ja várj, azt nem, vajat nem eszünk, lekvárosat, és így is napi 2-3 ezerbe kerül a kajám…tudom, nem kéne átváltanom, dehát magyar forintból próbálok fennmaradni a felszínen). Nem jó, hogy látom, ahogy rendeződnek át a baráti kapcsolataim (igen, Te, akinek annyira a legjobb barátja voltam, sosem érsz rá, mert jajjdepörögsz, Te meg azzal ütöd le, hogy ‘úgysemérted mi folyik itthon, mi se azt, mi van most Veled’, a harmadikkal meg f.szsag miatt nem beszélünk. A többi meg csak szimplán nem ír, mert hát ‘úgyis olvaslak!’). És még csak 6 hete jöttem el…ez normális???

És az sem jó, ha Te, aki a legjobban megbántottál, belájkolod az oldalam, vagy Te, aki azt ígérted, hogy jössz utánam (és persze nem), megkérdezed, hogy nem sz.r-e egyedül utazgatni, vagy hogy Te meg lájkolgatod a képeimet, de amúgy nem beszélünk, mert  neked az rossz, mert annyira szeretsz. Jahogyúgy. Nem, ezek nem annyira jók így 18 ezer km-ről. Tudom én, az én döntésem volt, az otthoniak szerint nekem nem lehet/illik/szabad szar kedvűnek lennem, mert hát ‘ez volt a nagy álmod!’, ‘meg hát ezt akartad!’, ill. ‘olyan szép helyeken jársz, nem lehetsz szomorú!’.

Vízesés a semmiből

Vízesés a semmiből

Ja, akkor nem. (Ezúton kérdezném a terapeutámat, hogy most akkor én annyira defektes vagyok, hogy nekifutásból induljak is a tengernek, vagy azért még a normális emberek csoportjába tartozom?)

Egyébként jól vagyok, de Uncsifalváról a.s.a.p. távozásra szólítottam fel magam és hát a jó hír, hogy úgy néz ki, olyan meggyőzően reszkettem Alex mellett a sátorban, hogy úgy döntött, ezt a 4 hetet velem kívánja abszolválni és utánam jön a Déli-Szigetre! És ez borzalmasan ugrabugrajóhír, mert 1) Alexet imádjuk, 2) csudajó lesz Vele utazgatni, 3) és mivel úgy döntött, hogy campervan-östül jön le, így totál edzett leszek erre az életmódra, mire átérek Á-hoz. Úgyhogy a szememben most Alex a hős, aki campervanján kiment innen kedden reggel engem, aztán irány a Ferenc József Gleccser (és ezt azután döntötte el szabad akaratából, hogy túráztunk már együtt! Ezt a fiút még egyszer kitüntetik az áldott türelméért, az biztos! Már ha túléli ezt a négy hetet…)

Továbbá holnap kirándulni megyünk az arany homokos tengerpartra. Valamint Edith Piaf szólt ma sütőpucolás közben. És ma megkaptam a család ütött-kopott fekete montiját, Blacky-t (ehh, ugye nem kell magyaráznom, miért nem a kreatív üzletágban dolgozom…) és nekivágtam a legközelebbi beachnek. Sikerült néhány jól körvonalazható birtoksértést elkövetnem, de mivel egy árva lélekkel sem találkoztam, nem csináltam belőle nagy ügyet. Továbbá ismét bekapcsolt a túlélő üzemmódom, megint sikerült kitűznöm valami olyan agyament célt magam elé, amihez képest az, hogy leléceltem NZ-re, kispiskóta…dehát ismertek: kicsire nem adok!

Trollok és a marhapöri

Eddigi legintenzívebb pár napom Wellingtonhoz kapcsolódik. Imádok itt lenni, szóval jó sansszal ide jövök majd vissza nyáron, ha esetleg úgy alakul a meló. Hiába no, én city girl vagyok, be kell látnom. Itt lehet kisruhákban járkálni, szépnek lenni, indokoltan. A szőlősben kicsit hülyén mutat a szoknya-gumicsizma-trágyaszag kombó, bár ki tudja, azt még nem próbáltam.image

És persze sznob dög vagyok, odavagyok a kormányzati épületekért (néhányat meg is simogattam és telepatikusan győzködtem őket, hogy pont egy magyar jogászlányra van szükségük és eskü a magyar gazdaság nem azért tart ott, ahol, mert én korábban a kormány(ok)nak dolgoztam. Egyelőre még nem borultak le előttem, hogy ‘Oh, Orsolya, csak magát vártuk, dolgozzon nálunk! Melyik minisztériumban szeretne?’ De ami késik…), isteni a soho rész, amolyan szegedi nyüzsi feelingem van ettől a várostól. Nem túl nagy, de minden van, öltönyös férfiak, sportoló férfiak, okos férfiak…meg egyéb lényegtelen dolgok is persze (mint színház, múzeum, francia cukrászdák, jó éttermek, könyvtár, stb…).

Apropó pasik: most már megállapíthatom, hogy a városi kiwi pasik jók. Szépek a vonásaik, kb 10 évet letagadhatnának, rendszeresen sportolnak, amitől persze borzalmasan szexi vádlijuk van. Mivel kb annyira vesznek észre a farmer-termopulcsi kombóban, mint én otthon a füttyögő építőmunkásokat, így pofátlanul bámulom őket. Tátott szájjal…csak úgy nőiesen, ahogy illik. De lesz.rom, ők kezdték, mit mutogatják folyton a csupaizom lábaikat egy vádli-fetisiztának? (És a jó hír: a kiwi nők viszont jellegtelenek és nem nőiesek, úgy járnak, mint akik alól 5 perce rántották volna ki a traktort…úgyhogy van esély végülis…)

image

Hat hét kiwi-özön után belecsöppentem az itteni magyar közösségbe. Drága jó szállásadóim (ezúton is örök hálám Nektek!) kimentettek a kiwi szutyokból. Bocs, de ez az igazság: a kiwik eszementen koszosak, rendetlenek. Betrappolnak sáros lábbal, sose veszik le a cipőjüket, nem takarítanak, a ruhák beposhadtak, a mosogatás nem az erősségük. Mérhetetlen a szutyok, ami cseppet sem zavarja őket…úgyhogy aki először benyögi majd a ‘Könnyű Neked, mert ott lehetsz…!’ mondatot, annak szeretettel átküldöm majd a képeket arról, hol/miben aludtam 16 napon át…

De nem baj, ettől én még mindig imádok itt lenni, sőt, egyre jobban! Az elmúlt pár napban körbejártam ezt a tüneményes fővárost: egy nap a Te Papa Museumban (imádom a múzeumokat, mondtam már? Ezt nem tudták velem megutáltatni a suliban, szemben a finomfőzelékkel és az uszival), voltam a jogi karon (igen, megdumáltam az épülettel, hogy fogok én még ide járni!), Tibor felvitt a Botanikus kertbe, megnéztem a Parlament épületét és ma még voltam némi Lord of the Rings hepöningen is (körbejártuk a stúdiót, megnéztünk némi werkfilmet), amit kb csak azért húztam be, hogy családom Gyűrűk ura rajongói is megnyugodjanak.

Trollkodunk

Trollkodunk

Szóval, odavagyok ezért a multi-kulti közegért: ma marhapörit ettünk nokedlivel, savanyúsággal, kiwi vörösborral és magyar zenével. Eddig nem volt honvágyam, ma elkapott kicsit. Jó magyarnak lenni, jó úton lenni. Jó O-nak lenni. Mához kerek egy hónapra meg már AU tárt karjaiban landolok.

Addig is, Déli-Sziget, jövök!

Kámon bébi lájt má fájör!

Őszintén nagyon vágytam rá, hogy kimozduljak egy kicsit a ‘bush’-ba (itt minden bush, ami nem város) végre, mégiscsak az az igazi NZ szerintem! Így aztán amikor a hostunk felvetette, hogy mi lenne, ha az argentin pár, a francia fiú meg jómagam elmennénk túrázni egy mesés erdőbe, ahol igazi forróvizű forrásban mártózhatnánk a semmi közepén, hát gondoltam, jeeeee, béjb, fájnöli!

Valójában az sem zökkentett ki az örömködésből, hogy nem vagyok egy nomád asszonyság, utoljára két éve sátraztam, azt is nyáron, szerintem csak azok kempingeznek télen, akiknek elmentek otthonról (na, ez stimmelt, ezért sátraztunk mi is!). Mert könyörgöm, miért jó a fagyos földön aludni 100 réteg ruhában, hálózsákban egy sátorban egy erdő közepén???

Á ugyan finoman próbált rá utalni, hogy f.ssá fogok fagyni, de gondoltam no worries, tudja ez az erdővédő jóember, hogy minek tesz ki minket! (Ő tudta…mi nem…) Úgyhogy széles vigyorral a képemen vágtam bele, sütött a nap, mesés időnk volt, és a terepjáró csotrogányba is sikerült mind a négyünket az összes felszereléssel együtt bepaszírozni, ami már önmagában is felért egy attrakcióval.

image

Oh, mondom mi baj érhet, kajánk van, jókedv van, elraktam az összes túlélő felszerelést, amit a főhadnagy úrtól, a barátaimtól, vagy a kistestvéremtől kaptam (értsd: só, fertőtlenítők, melegentartó zsák, elsősegély készlet, tűzcsiholó, fejlámpa, kanálgép, multifunkciósbizbasz, stb.), csupán 3 óra kényelmes sétálgatás (első átb.szás, öt óra volt és a kiwi ‘flat’ is pont annyira jelent laposat, mint a skandinávoknál= masszív hegymenet), forróvizű forrás, csillagos ég, full romantika, adjad neki!

Soha többé nem hiszem el egy kiwinek se, ha azt mondja egyszerű! Ezek vademberek, ami nekik egyszerű, abba én százharmincötször halok bele, alaphangon. Jó, mert én plötyi vagyok…más mondjuk csak négyszer…de akkoris!

A táj valóban eszméletlen gyönyörű volt, a szemem meg az agyam alig győzte feldolgozni, bár minden idegsejtem ‘stay alive’ üzemmódba kapcsolt a 475. rohadék kis domb után. Elfelejtettük leegyeztetni, hogy az argentinok hétvégente Patagóniát másznak, meg inka utakat…én meg max a Gellért-hegyet, azt is három órás megállókkal…

image

Mindegy, hála Alexnek én is végig tudtam csinálni (bocs az ősnacionalistáktól, én ezennel megbocsátottam neki azt is, hogy Versailles-ból jött), nála nyugodtabb, türelmesebb pasival én még nem találkoztam. Ráadásul baromi intelligens is, úgyhogy szellemileg is nagyon jó útitársnak bizonyult! Kb. 20 perccel az argentinok után mi is befutottunk, és örömmel nyugtáztuk, hogy vasárnap éjszaka (télen!), senki nem akar osztozni velünk az élményben (cöhh, micsoda egy puhány népség!), úgyhogy miénk volt mindkét medence, a folyó, és a határtalan béke! Minden tökéletes volt, talán csak egy üveg pálinka hiányzott a teljes boldogságomhoz…illetve plusz 15 fok éjszaka.

Alex-szel ronggyáfagyó versenyt tartottunk a sátorban: hol ő nem tudott aludni attól, ahogy én reszketek, hol én nem tőle. Úgyhogy egy megoldás maradt: kikászálódtam a sátorból és nekivágtam a medencéknek. Mondanom sem kell, hogy a fejlámpámban az elem ebben a katartikus pillanatban intett búcsút, úgyhogy ott ültem a korom sötétben egymagam a semmi közepén, de legalább melegben. Gondoltam vagy a fagyhalál, vagy ez…persze beugrott ismét, hogy ki és miként fog mindjárt kinyírni, de azzal nyugtattam magam, hogy még a pszichopaták sem olyan idióták, hogy télen felmásszanak ide csak azért, hogy engem eltegyenek láb alól…

 image

Igazam volt, túléltem a hideget is, baromi ügyesen meggyújtottam és felügyeltem a tüzet (miközben a fenti nótát üvöltöttük kappanhangon, négyen, három akcentussal), boldogan majszoltam a porkrumplipüré-babkonzerv vacsinkat is, és felcipeltem a hátamon egy fél házat…Cserébe olyan élménnyel gazdagodtam megint, ami egész életemben elkísér majd! (Deakkorsesosetöbbettélensátrazás!!!)

Még több kép a fb-on!

Egy hónapja…

…mentem világgá.

Már nem:

– kezdem az ismerkedést azzal, hogy elnézést kérek az angolom miatt (mióta látom, hogy mások milyen csapnivaló nyelvtudással nekivágtak, és mióta sorra kapom a dícséreteket, felhagytam ezzel), és ez az egyik legjobb dolog abban, hogy itt vagyok!

– tervezem meg minden egyes percem, lassan, de biztosan engem is elkap a ‘lesz, ami lesz!’ életérzés ( ennek a kistestvérem fog legjobban örülni, aki a mesteri szinten űzi ezt).

– hordok minden nap fehérneműt (senki agya ne boruljon el, azért nem egy szál sejehajjban mászkálok odakint, csak fürdőruhában tolom…igen, tudom, tél van…de lesz.rom, én meg nyaralok, vagy mifene ;)!)

– kapok sikítófrászt attól, hogy időnként a pizsamámban dolgozok másnap (nem, nem a szatén csipke hálóigben…nem is a micimacis kezeslábasban…egyszerűen csak ebből a 4 váltás ruhából kell kihozni a maximumot, ami néha ezzel az áldozattal jár). Akik éltek velem, tudják, hogy a pizsamát összekeverni a napközbeni ruhával, és fordítva, olyan súlyos vétségnek számított nálam, amit valahová a közösség elleni izgatás és a népírtás közé tettem volna a Btk-ba. Nos, (reméljük csak átmenetileg!!!) ez is elmúlt!

– pörgök otthoni f.szságokon…jó, ezen még bőven van mit dolgoznom, de egyre jobb vagyok benne! Ha valami nem megy, nem erőltetem…ha valaki s.ggfej, ráhagyom…én itt vagyok (JUHIIIII!!!), és ennyi.

– győzködök senkit arról, hogy miért hoztam meg ezt a döntést, nem kell bizonygatnom azt sem, hogy felelősségteljes vagyok és nem ment el teljesen az eszem, hogy ez nem egy menekülés, hanem egy kaland, blablabla…kössz, hogy abbahagytátok a győzködést arról, hogy valójában nem is jó itt nekem, látjátok a szemeimben, stb…mert az :) nagyon is! Ha meg nem lesz az, hazamegyek. Vagy máshová…ennyire egyszerű!

– zavarnak a nyilvános wc-k, sőt! Itt NZ-n külön élvezet őket használni. Mindig tiszták (gőzöm sincs hogy csinálják!), mindig van budipapír, és iható, finom (ingyenes!!!) víz.

– forgatom a fejem az úton átkelve, mint a propeller, hogy most merről is fognak elütni épp. Megszoktam, hogy jobbról támadnak.

– zavar az sem, ha a kutya ágyában kell aludnom, vagy ha 4réteg ruhában, amiből az egyik egy tollmellény, ha annyi ujjlenyomat van a nekem szánt (elvileg tiszta) poháron, hogy a CSI szakértőgárdája egy hétig elemezgethetné…bár továbbra is én vagyok a legnagyobb tisztasági igényű, nem érdekelnek ezek a dolgok…én megteremtem a magam kis mikroklímáját és kész…

Még mindig:

– elámulok azon, hogy egy ország hogy lehet ennyire gyönyörű!!! Nincs két hasonló hely, nem lehet megunni a tengert, vagy az óceánt, a dombokat, a zöld millió árnyalatát, a birkák (BIRKÁÁÁÁK!) sokaságát, a hófödte hegyeket, a tereket, a mosolygó embereket (igen, jönnek veled szemben az utcán és mosolyognak…csak úgy..örülünk egymásnak, ennyi az indok!). És a Déli-Sziget még csak most jön! Bele se merek gondolni, mert belefacsarodik a szívem!

– nem fizettem egy centet se szállásért és ezt decemberig szeretném is tartani. Eddig összesen vettem egy szendvicset, három kávét, kétszer vásároltam be én vacsifőzéshez, meg egy apró meglepit vettem barátoknak. Minden további pénzem az átváltásra ment el, vagy metró/busz/hajójegyre, ill. benzinre. Jelenleg kb. 130 ezret költöttem, ebből 35-40-et buktam a váltáson (nem, nem megy olyan pikk-pakk a számlanyitás itt sem). Azt hiszem eddig – tekintve, hogy a világ egyik legdrágább országában vagyok közel négy hete – nem állok rosszul, bár a 100ezres álomhatárt meghaladtam (hiába no, nem akarok stoppolni…)!

– nincs honvágyam…bocsi, de tényleg. És nem is hiányoztok úgy, hogy rossz legyen. Szinte mindenkivel beszélek egy-két naponta, vettétek az adást és írtok nekem okosanügyesen, ahogy kértem. Valójában elég sokat beszélgetek Veletek telepatikus úton is, mikor látok valami csodát, remélem csuklotok sokat!

– nem akarok hazamenni, sőt, kezd berántani a gépszíj, mondjuk úgy, hogy merek nagyot álmodni!!! (Aztán vagy bejön, vagy nem, én már ennyivel is nyertem!)

– mérhetetlenül hálás vagyok a Sorsnak, az Égieknek, hívjuk akárhogy, de leginkább magamnak, hogy itt vagyok. Úgyhogy időnként megveregetem a vállam, büszke vagyok magamra!

– nem sírtam bánatomban, ellenben kb. minden nap elpityeredek azon, hogy mennnnnnnnnyireúúúúristendecsodaszépittminden!!!

Redwood Forest

Redwood Forest

– énekelek…magamban…jobb esetben. Rosszabban hangosan. Időnként tetőzöm azzal, hogy nekiállok az utca/park/part közepén sikítozni, ugrálni, füttyörészni, táncolni örömömben! (Tudom, ijesztő…de nem érdekel, eddig csak egy kis pukeko orrolt meg érte -erről teszek fel videót)

– elámulok az emberek kedvességén. Eddig is hittem az emberi jóságban és a szeretetben (ha majd világbékét kezdek emlegetni, üssetek le!)

– sokat pörgök azon, hogy mennyire hiányzik az, hogy szép legyek (a szoknyáim, a ruhácskáim, a szőke hajam, az érzés, hogy nő vagyok)! Fene se gondolta, hogy ilyen hiú vagyok, eddig ezek természetes dolgok voltak, kb. le is sz.rtam őket, itt meg naponta megy a rinya a tükör előtt, hogy mikor leszek megint szép. Szánalmas, de vállalom, ez is én vagyok.

– órákat tudok elnézelődni könyvesboltokban. Sehová máshová nem megyek be, de ide mindig muszáj…hívogatnak, szívem szerint minden másodikat megvenném, de a franc se fogja cipelni őket…

– fürdök naponta, mosok hajat rendszeresen és szőrtelenítek. Ja, és napi többször mosok fogat vízzel és fogkrémmel. Megjegyzem, ezzel egyedül vagyok, ahogy észrevettem…

– boldog vagyok. Amikor épp nem érzem, akkor meg próbálom erre emlékeztetni magam. Jó nekem, és csak napról napra jobb lesz.

– O. vagyok. A lány, aki eddig imádja a hortobágyi rántott oposszumot! (A vombatra pedig már csak 38 napot kell várnom ;)!)

Gyöngysor és Ocean Beach

Tegnap visszakanyartam kicsit a Bay of Plenty felé, mert Rotouraba meghívott magához egy nagyon kedves család. Ha azt mondom az apuka lelkipásztor, akkor ezen ugye már senki nem lepődik meg!?

Az ok, amiért megörültek nekem, hogy magyar vagyok, és a lányuk két évet járt Tóalmásra (mondanom se kell, hogy gőzöm se volt hol van…), egy magán bibliakurzusra…a suli egy Andrássy-kastélyban van, bentlakásos, több, mint 10 éve működik es a világ minden tájáról özönlenek ide a fiatalok. (Ismét egy új infó, hogy mennyire nemzetközi kis országunk van) Read the rest of this entry »

Annyi füvet toltam, hogy csak vigyorgok, mint a vadalma!

Ma reggel egy repülőgép hangárban ébredtem. Relatív ritkán történik velem ilyen, úgyhogy meglehetősen örültem. Az sem sokat vett le a dolog élvezeti értékéből, hogy előző este a sofőröm olyan lelkesen tolta befelé a söröket, hogy egész éjjel ingajáratban mászkált a budira, aminek következtében nem sokat tudtam aludni persze.

Baromi jó itt a hangulat, az argentin párost, akik itt surferkednek, imádom. Salvador kb. 100 szóból gazdálkodik, de bőven el van ezzel is, folyton vigyorog és semmi sem szegi kedvét, hogy meséljen…az sem, hogy a száz szóból egy sem passzol az épp aktuális mondandójába…megoldja spanolul, mi meg tanulunk…elvégre azért vagyunk itt (bár én azt hittem angolul fogok fejlődni, dehát na…nyelv-nyelv, ezt is több száz millióan beszélik, úgyhogy nem kell a rinya!)

Lady's Truck

Lady’s Truck

Ő tanított meg ma traktort is vezetni, amivel letoltam a reptér füvét. Annak ellenére, hogy ő magyarázta, spenglishül és nekem, mégsem ütköztem egy kisgéppel sem, nem vittem ki egy jelzőoszlopott sem, ellenben összespanoltam a helikopteres fiúkkal, akik a következő pár nap valamelyikében elvisznek repülni! Csak mert szerintük én annyira fuckin’ gorgeous vagyok! (Mondjuk ja, szerintem is tök menőn nyírok füvet traktorral!)

Ma este megyünk pörögni, azaz sörözni a szomszéd hangárba…mit mondhatnék, ki nem hagynám!

Like the Godfather!

Épül a birodalom! Én ismerek valakit, aki ismer valakit, aki ismer egy másik valakit…így működik a rendszer. Amikor kerek két hete megérkeztem Új-Zélandra, csupán egyetlen kiwit ismertem, őt is csak futólag, a férjével couchsurferkedtek nálam két éve két éjszakára. Erre azért sok mindent nem lehetett építeni, főleg, hogy Susan e-mail reagálási sebessége kb. 3-4 hónap, így aztán adott volt, hogy idegenekkel kell majd szocizni.

Én a Couchsurfingen keresztül indultam el, így leltem meg csodás NzMum-omat, Jo-t, aki tegnap már a kapuban toporogva várt, úgy örült nekem, hogy megint itt vagyok, Aucklandben. Aztán jöttek a következő helyek… Read the rest of this entry »

Yes, Honey, that’s life!

Ha feleségül kért volna, azt hiszem el sem jövök többet! Mármint a hippi méhész. Ismeritek az A pasi a szomszéd sír mellől c. könyvet? Egy skandináv szerző írta, és mint tudjuk, a skandinávoknak kellően szarkasztikus a humoruk, úgyhogy én nagyon bírom őket. A könyv arról szól, hogy miként válik egy karrierista városi könyvtáros nőből farmerfeleség.

Read the rest of this entry »

Nézd meg a legfrisebb videónkat:
fb
Hortobágyi Rántott Vombat

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, ahol még több fotót és videót találsz a nagy utazásról.

Blog naptár

September 2020
M T W T F S S
« May    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  
Új -Zélandi kalandok
























.





Szereplők

O.: A lány, aki hátra hagyva régi életét új utakra lépett, hogy megnézze, ízlik-e neki a hortobágyi rántott vombat.

Á.: A hedonista útitárs.

NZ.: Új-Zéland

HK.: Hongkong

A kezdetek kezdetét pedig itt találod: