Anya lelécel 4. rész – Koppenhága 2. nap

A kőkemény esti elhajlás után – értsd egy koktél és fekvés 10-kor – én egész éjjel azért forgolódtam, mert azon izgultam, hogy 1. mindjárt szétrobbannak a melleim, 2. fel kéne kelni fejni, amitől mindenki más is fel fog ébredni. Ennyit arról, hogy végre volt egy gyerekmentes éjszakám, erre gyakorlatilag egész éjjel virrasztottam.

Reggel kimaxoltuk a készülődési időt, én még fejtem egyet last minute-ben a kényelmes kis hostel szobánk menedékében. Próbáltam kimatekozni, hogy míg este 7 felé a reptérre érünk, hányszor kellene konnektort találnom. A képlet alapján legalább kétszer.

Amint azt majd hamarosan láthatjátok, még egy olyan fejlett és modern gondolkodású országban, mint Dánia sem annyira egyszerű ezt menedzselni. Mindenképp úgy kellett megterveznünk az aznapi menetrendünket, hogy maximum 5 óra múlva útba essen  vagy egy könyvtár, pláza, vagy baba-mama kávézó. Utóbbit sajnos nem találtuk meg, hiába kerestük akkor a neten, és valahogy plázákban sem dúskált Koppenhága. Az ottani Váci utcát megtaláltuk ugyan, de az útba ejtett áruházak egyikében sem volt baba-mama szoba.

Így aztán 1 és 2 óra között becéloztuk a vízparton álló Dán Királyi Könyvtárat, ahol óriási mázlimra nem csak a napi menü volt nagyon finom és egyszerre gluténmentes és vegán is, de a rokkant wc-ben végre volt konnektor. Nyilván leülni nem tudtam a pelenkázó mellé, de legalább a cuccaimat le tudtam valahová pakolni, míg egyik lábamról a másikra toporogtam vártam, hogy túllegyek a szükséges procedúrán.

Az idő módjával volt aznap kegyes hozzánk, olyan északi szél fújt, hogy szinte rá lehetett feküdni. Kicsit be voltunk második napra már lassulva (és szétfagyva), így a könyvtáras rövidke 2 órányi ejtőzés után – iszonyat szuper egy könyvtár, mindenképp nézzétek meg! – nehezen indultunk neki. Tervben volt még, hogy benézünk a sokak által emlegetett, különleges autonóm státuszú Christiania-ba is. Úgy saccoltuk, néhány órát itt is eltöltünk, elvégre nem mindennap lófrál az ember lánya Európa közepén egy kvázi független – és illegális – kommunában. Bár én nem vagyok nagy rajongója semmilyen tudatmódosítónak, úgy képzeltem a helyet, hogy boldog rasztás hippi családok fonogatják egymás haját valami jógapózban, miközben dobolnak és gitároznak a gyerekeikkel.

Nem pont ez történt. Kint még nagy mosollyal a fejünkön pózolgattunk a színes graffitis házfalak előtt, aztán már szorgosan tettük is el a kameráinkat, telefonokat, bent ugyanis tilos fényképezni és el is veszik a készüléket. Vidám kíváncsiságunk egészen 200 méterig tartott, míg be nem értünk egy szinte csak férfiakból álló csoportosulásba, ahol 20-30 ködös tekintetű és nem túl bíztató ábrázatú egyén fordult meg utánunk.

Down under-i körutam alatt megtanultam, hogy a megérzésekre nagyon oda kell figyelni. Mivel engem nőként már többször is ért inzultus egyetemistaként – aminek folyományaként kb. 8 évig mindenhova gázspray-vel mentem – így az első apró kis vészcsengettyű megszólalásakor jeleztem, hogy én innen most kimennék. Kíváncsiság ide, különlegesség és soha vissza nem térő alkalom oda, nekem ennyit nem ér az egész kaland, hogy bármi atrocitás érjen egy olyan kvázi zárt helyen, ahol se kamerázni se fotózni nem lehet és nem tartozik az EU-s jogszabályok hatálya alá.

Szerencsére a bandánk nagy része is így gondolta, szóval az első sarkig jutván köszöntük a lehetőséget és ki is fordultunk. Biztos vagyok benne, hogy nyáron egész más hangulata lehet a helynek, de most az égő hordók köré gyűlt totál szétcsapott füves és szipuzós arcoktól valahogy nem jött meg a love&peace&happyness életérzésem.

Ezzel aztán lerövidítettük a napi tervezett túránkat úgy másfél-két órával, nem volt már más hátra, mint bevetnünk magunkat a street food hangárba, ahol egymást érték a bio, vegán, és nemzetközi konyha remekei. Kata barátnőm legnagyobb örömére – aki ha tehetné, egy hősugárzóhoz menne hozzá feleségül, olyan fázós – találtunk egy kandallót is, így felmarkolva némi kolumbiai banán chipset körbeültük azt és vártuk, hogy indulhassunk a reptérre.

Legnagyobb meglepetésünkre azonban amilyen könnyedén megtaláltuk az érkezéskor a baba-mama szobát, annyira nem akaródzott most, így vagy 8 kört futottunk a reptéren – én már-már pánikolós hangulatban, a többiek csak hullafáradtan – mire megtaláltuk. Végül szerencsére meglett – az érkezési oldalon található, nem túl messze a Starbucks-tól, egy ír kocsma mellett tudtok lemenni lépcsőn – és átadhattam magam legújabb kedvenc elfoglaltságomnak…Amíg én magammal voltam elfoglalva a függöny mögött, addig hallottam, hogy egy anyuka megérkezik a kisbabájával és készülődnek.

Amikor végeztem kimentem és szóba elegyedtem vele. Zsigmonddal egyidős kisfiúval utazott, magára felkötve. Azt javasolta, hogy ha tehetem, közel 5 hós gyerekkel semmiképp ne az esti órákban repüljek, mert annyira sok a hang és a fény, hogy nem tudnak elaludni. Én rá néztem együtt érzőn, ő meg rám, hogy gyerek nélkül vagyok. Végül az anyai összetartás jegyében bepakoltam a bőröndjét, feladtam rá a kabátját és egy bátorító mosoly kíséretében elköszöntünk. Én pedig boldogan elraktam a táskám aljára a fejőt, becsomagoltam az utolsó adag tejemet – gondoltam hátha kibírja hazáig – és már csak egy dolgom maradt, hogy megvegyem Zsiginek élete első legoját.

16880907_10154203783471837_1034952081_o

Végül szerencsésen földet értünk, minden gubanc nélkül hazajutottunk és a pizsamámba bújva, kisimult idegekkel rendelkezvén megállapítottam, hogy most egy darabig nem szeretnék Zsigmond nélkül menni sehová (alig 4 órával később, a hajnali üvöltéskor természetesen ezt az állításom egyből felülírtam).

A cikkben szereplő képekért köszönet Katának és Dórinak.

Még több képért kövess Instán is!

Nézd meg a legfrisebb videónkat:
fb
Hortobágyi Rántott Vombat

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, ahol még több fotót és videót találsz a nagy utazásról.

Blog naptár

November 2017
M T W T F S S
« Aug    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Új -Zélandi kalandok
























.





Szereplők

O.: A lány, aki hátra hagyva régi életét új utakra lépett, hogy megnézze, ízlik-e neki a hortobágyi rántott vombat.

Á.: A hedonista útitárs.

NZ.: Új-Zéland

HK.: Hongkong

A kezdetek kezdetét pedig itt találod: