Anya lelécel 3. rész – Koppenhága 1. nap

Nem biztos, hogy népszerű leszek gyerekes utazós oldal közönségének szemében, de vállalom: atyaúúúúristen, de jó volt egy kicsit kiszakadni! Lassan már több, mint egy éve, hogy Zsigmond beköltözött előbb a testembe, majd a szívembe is, és azóta – mintha fényévek teltek volna el – már szinte el is felejtettem, hogy milyen érzés volt csak magam lenni. Nem valaki anyukájának, nem kismamának, nem minden pillanatban valaki más boldogságáért felelős személynek, csupán magamnak, Orsinak.

Őszintén szólva, óriási öröm volt egy kicsit újra individuumként létezni. Utoljára ezt a fajta – ha jelen esetben ugyan csak tudati szinten, és ott is csak néhány percig létező – szabadságot Új-Zélandon éreztem.

No, de hol is tartottam. Azt hiszem ott, hogy mindent bepakoltam, beizzítottuk Nagyit és a gyermek apját Zsigi-pesztronka üzemmódba, én meg kedd reggel fél 9-kor (gyors és alapos last minute fejés után persze) bepattantam a hófehér hintóba, ami jött értem, majd suhantunk is a reptérre. Jó, egészen pontosan vagy 40 percet álltunk az Árpád-híd felé tartó dugóban.

Bár Dóri barátnőm kellően ideges volt, hogy lekéssük a gépet, én halál nyugalomban ültem a hátsó ülésen, hogy felőlem aztán Vecsésen egy motelben is hesszelhetünk két napig, majd letöltök a Google-ről pár képet, hogy hogy néz ki Koppenhága. Nekem a lényeg a csönd volt, úgy értem a gyereknyígés-mentes lét két csodás nap erejéig. 40 órányi önálló létezés.

Végül kiértünk a reptérre, és bár last call-ra futottunk be (persze semmi köze nem volt ahhoz, hogy nekiálltunk pálinkázni kávézni), immáron hat buldózer sem állíthatott volna meg minket Koppenhágáig.

Első nap csodás időnk volt (amennyiben a 4 fok, viharos szél annak minősül), sütött a nap és mindenki vidám volt. Így aztán rögtön azt követően, hogy lepakoltuk a cuccunkat az egyébként elképesztően király hostelünkben (és én nyilván fejtem – azt hiszem ezeket a kis beszúrásokat kár is tennem. Minden második mondat után képzeljetek oda egy fejést, az a biztos!), elindultunk megkeresni A kis hableányt. Picit egysíkú már a gondolkodásmódom, hogy amint megláttam, az jutott eszembe, hogy jézusom, nem fáznak a mellei?…Engedjük ezt el, szoptatós anyukától többet ne is várjunk!

IMG_4396

Aznapra a belvárost ütemeztük be, ebédnek pedig valami spéci helyet szerettünk volna kipróbálni, ami passzol a diétámhoz, így betértünk Koppenhága egyik leghíresebb vegán helyére, a 42Raw-ba. Aztán a nyers/vegán táplálkozást kevésbé preferálók miatt (értsd: mi? Hogy itt nincs hús? Azért együnk már valami normális kaját!) ki is fordultunk és egész a szomszédig mentünk, ahol pedig a paleósok mekkájába csöppentünk. Végülis némi kompromisszummal itt is mindenki jól járt. Sokadik étkezés után meg kellett állapítanunk, hogy a dánok nagyon tolják az igényes, minőségi, bio kajákat és nagyon tudatosan étkeznek (amit aztán persze szétcsapnak rengeteg piával és cigivel, de ez más kérdés).

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Számunkra persze az is döbbenetes látvány volt, hogy míg mi egymásba kapaszkodva próbáltunk haladni a vízszintesen fújó óriási szélben, addig ezek a jámbor koppenhágaiak (bár némi fogvicsorgatás közepette, de mégiscsak) elképesztő lendülettel tekertek a bringákon. Gyerekkel, kutyával, vagy épp öltönyben. Mi végül a bringázást kihagytuk, helyette inkább kávézókat teszteltünk, abból baj még sosem volt.

Estére aztán úgy kiszívott minket a hideg és a kilométerek sokasága, hogy úgy döntöttünk, némi thai tészta felmarkolása után inkább élvezzük a hostel nyújtotta hangulatot és a közösségi térben lazulunk némi sex on the beach koktél társaságában. A jó hír, hogy ez a hostel nem csak huszonévesekkel volt tele, hanem láttunk 50-60 körüli házaspárokat is (és én is úgy éreztem magam, mint egy nyugger). Nálam mondjuk az arconpörgés 10 körül végetért, és abban bíztam, hogy így közel egy évnyi megszakításokkal teli éjszakák után most végre alszom egy nagyot.


IMG_4407

Nyilván nem így lett: háromszor keltem fel úgy is, hogy a gyerek nem ébresztett. Az első nap után tehát levonhattam azt a konklúziót, hogy hiába van az ember akár több ezer kilométer távolságra is a gyerekétől, amíg szoptat, addig min. 3-4 óránként mindenképp összeköttetésben vannak. Testileg legalábbis. Az pedig nyilván más kérdés, hogy mi Dórival – aki a közel egy éves Lénus anyukája – fene nagy kiszabadulós énidőnk közepén is óránként egyszer-egyszer elővettük a telefont és megnéztük a galériában található közel 4-5000 képet, majd keserédesen felsóhajtottunk, hogy bárcsak itt lenne az a kis hisztiláda nyálgépünk! Ennyit erről…

Ne felejtsetek el instán is követni: gyerekkel_a_nagyvilagban

 A fotókért köszönet Katának és Dórinak.

Nézd meg a legfrisebb videónkat:
fb
Hortobágyi Rántott Vombat

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, ahol még több fotót és videót találsz a nagy utazásról.

Blog naptár

November 2017
M T W T F S S
« Aug    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Új -Zélandi kalandok
























.





Szereplők

O.: A lány, aki hátra hagyva régi életét új utakra lépett, hogy megnézze, ízlik-e neki a hortobágyi rántott vombat.

Á.: A hedonista útitárs.

NZ.: Új-Zéland

HK.: Hongkong

A kezdetek kezdetét pedig itt találod: